2013. május 14. 
Zsehránszky István
Zsehránszky István
Szabó K. Istvánnal beszélgetünk, a rendezővel, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetőjével. Az alkalom A nagy Romulus bemutatása, illetve előadássorozata.
- Dürrenmatt darabja cinikus, ironikus, olyan mint a marólúg, mint a Gyehenna. 1949-ben írta. Miért kellett ma elővenni egy ilyen darabot?
- Úgy éreztem, hogy fordult egyet az idő kereke, és megint 40 körül tartunk, úgyhogy Dürrenmatt darabjánál aktuálisabbnak aligha éreztem más darabot. Azt az érzést keltette bennem, hogy állandóan körbe-körbe forgunk és megint valahol a 30-as évek végén tartunk, éppen ezért vettem elő.
- Vagyis a mókuskerék járását követte. Az előadásról készített fényképekből az tűnik ki, hogy Szabó K. István visszatért a színházba. Miután Váradra került és a váradi Szigligeti Színház művészi vezetője lett, hol egy régi malomban rendezett előadást, hol pedig egy vasútállomáson. Vajon rájött azóta, hogy a színházban is lehet színházat csinálni? Hogy tulajdonképpen ez az igazi nagy kirándulás?
- Furcsa ellentmondás: néha az az érzésem, hogy sokkal jobban lehet színházat csinálni egy malomban vagy egy vasútállomáson, sokkal igazabbat, mint a színházban, mert a színház eleve rendelkezik olyan megszorító, mondhatni fantáziaszorító eszközökkel, amelyekre nincs szükségem. Számomra izgalmasabb egy alternatív tér, mint az olasz skatulya. Dehát ezt most tegyük félre. A Romulus nagyszínpadi előadásnak született. Reméljük, ebben a formában, így megállja a helyét.
Érdekes dolgot művelt, rendező úr. Mert a szereposztáskor például nemi cseréket végzett. A hadügyminisztert és a belügyminisztert nőkre osztotta ki. Más férfi szereplőket pedig nőiesen öltöztetett...
- Mit akart ezzel mondani?
- Arra a gondolatra akartam ezzel terelni a figyelmet, hogy akkor amikor képletesen összeomlik egy birodalom, mint a Római Birodalom, hiszen képletes ennek az egész drámának a belső története, akkor az történik, hogy a hadsereg szétszéled és gyakorlatilag a császári udvar elférfiatlanodik. Igazában a maszkulinitásától megfosztott állapotot akartam ezzel ábrázolni, azt hogy gyerekek, nők, vének maradnak a birodalom támaszaként.
- Eléggé furcsa helyzet, bár nem ismeretelen: vissza-visszatér, mint ama mókuskerék a mélypontra... Azt szeretném kérdezni, hogy milyen ember ez a Nagy Romulus? Legalábbis Ön milyennek látja őt? Mert olvasva a darabot, nagyon szellemes, tisztánlátó, de rendkívül gonosz ember.
- Romulus tulajdonképpen antihősként kezdi, és hőssé válik a játék végére. Ami látszólag gonoszság a játék eljeén, arról a végére kiderül, hogy nem gonoszság, inkább számítás. Romulus esetében egy rendkívül következetes filozófusról van szó, olyan emberről, akinek szándéka valaminek véget vetni, és azt következetesen teszi.
- Dürrenmatt azt ajánlja a színrevivőknek, hogy kezeljék nagyon nagy figyelemmel a szereplőket, érjék el azt, hogy a replikák belülről jöjjenek. Valóban nagy szükség van erre, mert sokszor az a benyomásom, hogy mondvacsinált replikák, mondvacsinált helyzetek, mondvacsinált játékok vannak ebben a darabban, és ezeket hitelesíteni kell, különben elszállnak, érdektelenek... Talán ezért volt szükség arra, hogy meghívjanak Váradra egy marosvásárhelyi színészt, Szélyes Ferencet a főszerepre, hogy ez a hitelesítés könnyebben menjen?
- Is, de nemcsak ezért. Mert a vendégművészek jelenléte a Szigligeti Színházban természetes. Tavaly , ugye, Ráczkevei Anna vendégeskedett nálunk, most Szélyes Ferenc. Fonfosnak tartom azt, hogy a mi társulatunk új emberekkel találkozzon, új munkamódszereket ismerjen meg. Természetesen olyan művészeket próbálok Nagyváradra hívni, akik hitelesen szólalnak meg a színpadon, ilyen Szélyes Ferenc, például. És azt hiszem, hogy ő hozott egy plusz színt, és tényleg képvisel egy izgalmas, hiteles művészi erőt ebben az előadásban.
- És, gondolom, jelenléte nemcsak azért fontos, mert plusz színt hozott, vagy egy különlges színt hozott, hanem azért is, mert amikor a társulat tagjai vendégművésszel együtt próbálnak és együtt játszodnak, akkor mintha nagyobb odaadással csinálnák azt.
- Igen. Az hogy nem létezik még a rutinos összeszokás közöttük, ez eleve fenntart egyfajta feszültséget a színpadon, és ez nagyon sok esetben, mint jelen esetben is, hasznossá tud válni.
- Vagyis fokozza a figyelmet, elevenebbé teszi a kapcsolatokat... Romulus adott pillanatban azt állítja, hogy „vidéki alakok vagyunk, a világ rég túllépett rajtunk”. Mit kezdhetünk ma ezzel a megállapítással?
- Romulus nagyon pontosan fogalmaz. Arról van szó, hogy nem kell túlértékelni sajátmagunk szerepét a történelemben. Tehát emberek vagyunk mindannyian, nem pedig félistenek. A hatalom embere is ember. A darab valóban időszerű. Többek között ahhoz a politikushoz is szól, aki úgy érzi, hogy olyan helyzetben van, hogy képes óriásit rándítani a történelem kerekén. Helyére teszi. Romulus rendkívül pontosan fogalmazza meg azt, hogy vidéki alkok vagyunk, és teszi ezt akkor, amikor éppen két császár között zajlik a beszélgetés.
- Mi lesz a folytatás? A következő bemutató, úgy tudom, hogy a Moszkva Kávéházban készül, vagyis újra színházon kívül.
- Nem. A Moszkva Kávéházban csak próbák voltak, a kezdeti szakaszban. A Stúdióban zajlanak a további próbák, és május 24-én lesz a bemutató, egy ősbemutató! Kortárs magyar dráma, Forgách Andrásnak A fiú című darabja kerül színre, és magának a szerzőnek a rendezésében. Ez az egyik érdekessége, igazából a plusz érdekessége ennek a projeknek.
- És Szabó K. István mit rendez legközelebb?
- Valószínűleg egy román kortárs szerzőnek a darabját fogom most színre vinni, ugyancsak stúdió körülmények között. Ezt valamikor a nyáron próbálom, de a címe egyelőre még hadd legyen meglepetés.
- Más színházaktól még kiket hív meg a következő évadban?
- Egyelőre még tárgyalásokat folytatunk, pontosat, biztosat nem tudnék mondani, úgyhogy nem dobálózok most nevekkel. Dehát remélem, évad végére azért minden letisztul, és kiderül. Többek között Szélyes Ferenc az, aki a következő évadban is együttműködik a társulatunkkal
