Tudományok tárháza ...
„Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?”
Vörösmarty szavait, tépelődő kérdéseit idézve egyre inkább tudatosodik bennünk, hogy létünk, világunk mind a könyvekben felhalmozott tudásra alapoz. Összegyűjtjük, rögzítjük utódaink számára mindazt, amit fontosnak érzünk, vélünk. Megtéve mindent, amit megtehetünk, hogy a valóban lényeges dolgok ne tűnjenek el a feledés homályában.
„A gyűjtemények ma már nem ritkaságok és furcsaságok tárházai, hanem megőrzőhelyei a tudomány adatainak, forrásainak, szóval anyaguknak tudományosan és szakszerűen földolgozott és megmaradásukat biztosító hiteles helyei. A muzeális munka ma már nem lehet mükedvelőség, miként a tudomány sem dilettantizmus. A múzeum ma époly tudományos intézmény, mint a laboratórium s ezért az Erdélyi Nemzeti Múzeum a XX. század fölfogásában szerencsésen valósíthatja meg az alapítók gondolatát és a saját korának közművelődési és tudományos föladatait.”[1]
1910-ben írta le e szavakat Erdélyi Pál, az Erdélyi Múzeum című folyóirat szerkesztője, 1911-1919 között az Erdélyi Múzeum Egylet főtitkára, Erdélyi Jánosnak, a költő és népdalgyűjtőnek a fia – a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár igazgatója 1900 és 1919 között. Az ő irányításaval épült fel a könyvtár mai, szecessziós stílusú épülete.
A több mint egy évszázada leírt szavai ma is érvényesek és a tudományos munkához szükséges eszköztár létrehozásának, megszervezésének és szakszerű gondozásának, sőt értékesítésének a szükségszerűségét hangsúlyozza.
Adatokra van szükségünk, forrásokra ahhoz, hogy tudományosan elfogadható módon fogalmazhassuk meg mondanivalónkat, meglátásainkat. A bukaresti egyetem professzornője, Cornelia Guja is az információt nevezi meg harmadik alapelvnek az élő anyag fejlődésének a tanulmányozásában. „Anyag – energia – információ” hármas az alapja minden tudományos értelmezésnek. A szubsztancia az élet anyagi megvalósulása, amely ugyanakkor az anyag energetikai formába öntése, „manifesztuma” és mindennek az alapja, a szubsztrátuma az ’anyagtalan’ információ.[2]
Hogyan rögzítették, rögzítjük és fogjuk ezentúl is megőrizni az utókor számára ezeket a fontos információkat? Az agyagtáblákba vésett betűk, a botokra vésett rovátkák, a papiruszból, bőrből, rongyból, fából készült papírra nyomtatott szavak, majd napjainkban a számítógép memóriájába beégetett jelek mind-mind arra szolgálnak, hogy nyoma maradjon a szónak, a gondolatnak, a tapasztalatnak, az ideának. Hogy ne felejtsük el azt a fontosat, amely már egyszer vagy akár többször is elhangzott, hisz azért lett kimondva, mert fontos, szükség van rá, és nem fedezhetjük fel mindig újra és újra, amit egyszer már valaki feltalált, szóba öntött. Az idő pénz és a ma emberének meg kell tanulnia, hogyan használhat fel minden percet, órát minél eredményesebben.
Eredményesen? Igen, mindazok számára, akik éhezik a tudást, a szót – akiket érdekel, hogy mi miért van és akik értelmet akarnak találni az életben, akik úgy érzik, hogy birtokukban van olyan megfejtett titok, tudás a világról, saját magunkról, amiről úgy véljük, hogy érdekelhet másokat is, sőt meg vagyunk győzödve arról, hogy ezt érdemes tovább örökíteni.
"csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret ..." – mondjuk mi is József Attilával együtt és "ÉHE A KENYÉRNEK, ÉHE A SZÓNAK, ÉHE A SZÉPNEK ..." kell, hogy hajtson bennünket, akik elkötelezettjei vagyunk a szónak és annak hatalmának.
Ilyen elkötelezettje a szónak Erdélyi Pál, az egyetemi könyvtár igazgatója, aki kitartóan harcolt azért, hogy ez a rangos intézmény megfelelő székhelyen működjön. Bejárta az európai egyetemi könyvtárakat, kiharcolta az állami támogatást egy európai, nemzetközi szintű könyvtári épület megépítésére, kivette a részét a tervezésben, kivitelezésben és a költöztetést is gördülékenyen megszervezte.
Négy különálló lerakatból gyűjtötte össze az egyetemi könytár állományát és helyezte el az újonnan felépített épületben kora legmodernebb technikáit alkalmazva.
A költöztetés zökkenőmentesen zajlott le és 1909-ben az olvasótermek is megnyíltak és azóta is állandóan a kolozsvári egyetemi fiatalság tanulóhelyének a szerepét töltik be.
Képek a könyvtárról:
Az első kép az építésről készült, a második a könyvcsomagok szállításáról, amelyet futószalagon gépesítve szállítottak, s a harmadikon az Erdélyi Pál által tervezett könyvespolcokat láthatjuk, amely a könyvtárak egyik legjelentősebb problémáját segít megoldani, azt, hogy miként lehet megoldani a hely megtakarítást a raktárrészlegen.
Erdélyi Pál (Sárospatak, 1864. febr. 12. – Bp., 1936. máj. 5.) könyvtáros, irodalomtörténész, egyetemi tanár. 1882–86 között a budapesti egyetemen tanult, 1886-ban gyakornok az OSZK-ban, 1893-tól könyvtári segéd, 1894-től segédőr, 1900–19 között a kolozsvári egyetem könyvtárának igazgatója, korszerű épületének építtetője, 1911–19-ben a kolozsvári egyetemen a magyar irodalom tanára. A Magyar Könyvszemle munkatársa (1886–92), az Erdélyi Múzeum című folyóirat szerkesztője (1906–17), az Erdélyi Múzeum-Egylet főtitkára (1911–19). Nyugalomba vonulása után 1920–29-ben Komárom vármegyében, utána Budapesten élt. A régi magyar költészetre vonatkozó kutatásai jelentősek. Kiadta Barakonyi Ferenc költeményeit (Kolozsvár, 1907), összegyűjtötte a kuruc költeményeket (Kuruc költészet, Magyar Remekírók, Bp. 1903).
Tanulmányt írt Katona József Bánk bán-jának a bemutatójára:
Befejezésképpen összefoglalnám, hogy ő volt az egyik olyan elhivatott könyvtárosunk, aki a lehetetlent is vállalva elérte, hogy felépült a nemzetközi szintű egyetemi könyvtár épülete, annak működését tudományos alapossággal megszervezte, a kitűzött nemes cél érdekében, hogy az egyetemi közösséget szolgálja elsősorban.
[1] Erdélyi Pál: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület félszázada. In: Erdélyi Múzeum. Új folyam, V. évf., 1910, 27. Köt., 6. o.
[2] Eredeti szöveg szabad fordítása: „Substanţa este suportul material al vieţii care la rândul său este o manifestare energetică a materiei, având ca substrat imaterial informaţia” (Cornelia Guja: Antropologie informaţională. Bucureşti, Editura Academiei Române, 2008, p. 349)
A szerző dr.Gurka Balla Ilona
A szerző dr.Gurka Balla Ilona
