Újévi jókivánság

A szerkesztőségünk nevében kivánunk olvasóinknak Bort, Búzát, Békességet és Boldog Új Évet 2021-ben is!

Kányádi Sándorra emlékezünk

Országgyűlési jelenetek Jókai regényeiben

 cikk

„Honosítási garancia”: Kenéz Ferenc nagyszalontai születésű költő kapta az Arany János-díjat

https://kronikaonline.ro/kultura/bhonositasi-garanciar-kenez-ferenc-nagyszalontai-szuletesu-kolto-kapta-az-arany-janos-dijat

Krónika • 2020. október 25.

Kenéz Ferenc nagyszalontai születésű, Magyarországon élő költő kapta a Magyar Írószövetség és az Arany János Alapítvány díját, az Arany János-díjat. Kenéz Ferenc költő • Fotó: Eirodalom.ro Az elismerést október 23-án, az 1956-os forradalom 64. évfordulóján adták át Budapesten a Magyar Írószövetség udvarán.

 „Nagyszalontai születésű írónak akkora megtiszteltetés Arany János-díjat kapni, hogy szinte illetlenség elfogadni. Ennél nagyobb illetlenség az lenne, ha az ember nem fogadná el. Egy kortárs számára mindig kérdéses, hogy a klasszikusok időnként ránk vetülő fényét megérdemli-e” – fogalmazott a díjazott az ünnepségen, amelyről videófelvételt tett közzé az Írószövetség. 

Kenéz Ferenc közölte, köszönettel tartozik munkásságáért annak az országnak, amelyből eljött, és annak az országnak, ahol él, az Arany János-díj oklevele némiképp „honosítási garanciaként” is szolgálhat. 

A Magyar Írószövetség 1989-ben határozta el, hogy alapítványt hoz létre régebbi s élő irodalmunk értékeinek védelmére, gondozására, ez az elhatározás az írószövetség tagjainak adományaiból 1990 tavaszán Arany János Alapítvány néven került bejegyzésre. 

Kenéz Ferenc 1944-ben született Nagyszalontán, a kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetem román–magyar szakos hallgatója 1964 és 1967 között. 1968-tól 1983 szeptemberéig a bukaresti Munkásélet kolozsvári szerkesztője, 1983-tól 1987-ig az Utunk szerkesztője. 1989 márciusában áttelepült Magyarországra, ahol a Magyar Nemzet munkatársaként működött, majd az Esti Hírlap kulturális rovatát szerkesztette. 1965-ben közölt először az Utunkban, 1968 elején már meg is jelent Forrás-kötete, a Fekete hanglemezek. Az egyetemi évek alatt a Gaál Gábor Kör járult hozzá költői hangja megtalálásához, bár kortársaitól, a Forrás második nemzedékének lírikusaitól már kezdettől fogva némiképpen különbözött. A közéletiség nála nem patetikusan, hanem már-már próza-tárgyszerűen jelentkezett, a hétköznapi magánemberi gondok megnevezésével, végiggondolásával. 

A Magyar Napló kiadónál jelent meg A visszaírt betű - Válogatott versek (1972-2018) című kötete. Amint a könyv ismertetőjében olvasható, Kenéz Ferenc úgy lett költő, úgy vált egy tagadhatatlanul egyéni, senkivel össze nem téveszthető költészet birtokosává, hogy valójában nem akart (a hagyományos értelemben) költő lenni. Azt égette billogként magára – s ettől sohasem szabadult –, hogy kíméletlen fogalmazással, egyéniségét csaknem fejszével faragva, a költészetet nem szakmai, hanem „élettani kérdésként” élje meg. Szülővárosa, Nagyszalonta, számára olyan hely volt, „ahonnan az ember repülni kívánkozott”. E líra nehezékét – amelynek révén, paradox módon szárnyalni is tud – valójában a szociografikus valóság adja

Lezginka a kaukázusi népektől, mi a közös és mi a különbség

https://zen.yandex.ru/media/ethnomix/lezginka-narodov-kavkaza-chto-obscego-i-v-chem-otlichiia-5f7319f5d8d7142a8975db31

Szeptember 29

Minden kaukázusi nép, sőt Don és Terek kozákok lezginkát táncolnak. Minden kaukázusi népnek, akinek a Lezginka nemzeti tánc, saját stílusa van. A zenei kíséret is más. Például a dob és a harmonika elég a csecseneknek és az ingusoknak. Utóbbi hiányában akár egy ütőhangszer is egészen megfelelő.

Kozák Lezginka

Például csak Grúziában körülbelül 25 a legkülönfélébb tánc. Teljesen különböznek egymástól. Dagesztánban a táncban mintegy 20 fajta és irány létezik. Nagyon nehéz egy olyan személynek, aki nem szakértő, megkülönböztetni. A közelmúltban megfigyelhető a tendencia, hogy más népek kisajátítják Lezginkát, miközben a tánc alapítói maguk is a pálya szélén maradtak. Nem egyszer fordult elő, hogy a Lezginkát grúz vagy csecsen táncként mutatják be. Próbáljuk meg kitalálni, hogy ez milyen tánc és milyen szimbolikát tükröz.

A Wikipédia szerint a "lezginka" a férfiak harci tánca, de eredetileg mindig páros tánc volt. Valójában az ókorban a táncestek során egy adott pillanatban egy táncos előhúzhatott egy tőrt, több mozdulatot is végezhetett vele, és a padlóra meríthette. E tőr körül gyorsított ütemben folytatódott a tánc, egyfajta táncverseny kezdődött egy srác és egy lány között. Gyakran a férfiak ilyen versenyeket rendeztek szűk körükben. A küzdelem előtt Lezginkát is gyakran táncolták, hogy ihletet szerezzen.

Ennek az ősi táncnak a jellege azonban a kaukázusi hegyvidékiek totemikus ábrázolásaihoz kapcsolódik. A "Lezgi" népnév és a "Lezginka" tánc nevének etimológiája a sas nevéhez fűződik a lezgi nyelvekben: "lek" (vö. Tab. Luk "sas", rut. Lyk "sólyom"), amelyet "lekzi" -vé alakítottak át, vagyis " sas népe "és tovább a„ Lezgi "-be, amelyet az ókortól mindmáig csak önmaga néven őriznek kizárólag a Lezghins között. Ennek megfelelően a tánc neve „lezginka” értelmezhető „sas táncként”. Jelzésértékű, hogy a sasok és más madarak a lezginek és néhány más kaukázusi hegyi nép gondolatában az elhunyt rokonok lelkének megtestesítői. A madarak az ókortól kezdve a sokféle vallási és mitológiai rendszer nélkülözhetetlen elemei voltak. Ötletek arról hogy a madarak a holtak lelkei, vagy a lelket viszik át a másik világba, a világ számos népének mitológiájában gyakran előfordul, különösen ez a gondolat volt a perzsák körében. A lezgini népek kultúráját pedig a perzsák erősen befolyásolták kaukázusi Albánia elvesztése óta.

A Lezginka tánc , amely nevét a Kaukázus egyik legnagyobb autochton népének népnevével analóg módon kapta -lezgin, kivétel nélkül szinte változatlan az összes kaukázusi nép között, nem más, mint az ősi hiedelmek és rituálék visszhangja, amelyek egyik fő eleme a sas képe volt. Ezt a képet ma, csakúgy, mint sok évezreddel ezelőtt, a táncos tökéletesen reprodukálja, különösen abban a pillanatban, amikor a lábujjain felemelkedve és karszárnyait büszkén széttárva simán leírja a köröket, mintha le akarna szállni. A férfiak táncát, amelyet gyakran akrobatikus mutatványokkal kísérnek, egy speciális atlétikai koreográfia különbözteti meg, míg a nők táncát, akiknek mozdulatai szerint a galamb repülését sejtik, különleges kegyelem jellemzi. A táncminta megismétli a galambra vadászó sas vagy sólyom jeleneteit: egy sas megszemélyesítője köröket köröz az "áldozata" körül, megpróbálja utolérni, és a galamblány minden alkalommal megszökik. A sas, a sólyom, a teknős galamb és a galamb a Kaukázusban szent, tabu madarak, például nem vadászhatók rájuk. A helyi kaukázusi etnonimák összekapcsolódása a "sas" szóval más népek között is megfigyelhető: cserkeszek, tsezek, tsumadinok stb.

Gyakran a lezginkapár a menyasszony és a vőlegény táncának számít - ez nem igaz, mert a Kaukázusban a legtöbb esetben a menyasszony és a vőlegény nem is van jelen az esküvőjükön. A kaukázusi esküvők táncos szertartásai nagyon hasonló jellegűek. Az ilyen táncesteken, melyeket a falu különleges ügyintézői vezettek, bottal felfegyverkezve, hogy megbüntessék a bűnösöket, férfiak és nők egy speciálisan megtisztított terület ellentétes oldalán helyezkedtek el. Csak itt tudott egy srác közel kerülni egy olyan lányhoz, aki megtetszett neki, és táncra hívta. A tánc során kiderült, van-e értelme a srácnak házasságot küldeni a lány házába. Ezért bizonyos értelemben a párosított lezginka meghívótáncnak, a leendő menyasszony és vőlegény táncának tekinthető.

A táncok egyfajta menyasszonyi műsor voltak, ahol a fiatalok "megmutathatták magukat és másokra tekinthettek". Szigorú sorrendben táncoltak, az igazgatóval kötött előzetes megállapodás függvényében. A harcok, amelyek néha elérték a vérontást, általában annak következményei, hogy valaki soron kívül próbál táncolni. Sőt, a lánynak nem volt joga elutasítani a meghívót. Ha a lány a meghívás után nem volt hajlandó táncolni, akkor a menedzser elkergette a táncos rendezvénytől. Ebben az esetben a meghívó egyik rokona kiment táncolni, mert a táncok eredetileg szigorúan párosultak, kivéve a táncos esemény kezdetén és végén tartott különleges szertartásokat, amikor a jelenlévők együtt táncoltak, kört formálva, ami nyilvánvalóan az ősi szertartások reflexe. az agrár civilizációk körében a szoláris ciklus imádatához kapcsolódik. Nem tartották szégyenteljesnek a lányok számára, hogy még ismeretlen srácokkal is táncoljanak: az ilyen táncestek voltak az egyetlen hely, ahol az egymással szoros kapcsolatban nem álló fiúknak és lányoknak joguk volt közelebb kerülni egymáshoz, de megfogták egymás kezét, vagy akár meg is érinthették szigorúan tilos, sőt vérontáshoz vezethet.

A tánc vezetője mindig férfi volt, a nő a rabszolga, párja kezének helyzete és mozgása vezérelte. Maga a tánc egyfajta szótlan párbeszéd volt a partnerek között: például a partner kinyújtott kezének nyitott tenyere, a nő felé fordítva, "meghívást" jelentett, és fordítva, az összeszorított kezek azt jelentették, hogy "szaladj, utolérem". Ha a partner abbahagyta a táncot a helyén, akkor a partner is megállt, és ütemre kezdett pörögni. A lány mindig táncolt, lenézett, ezzel megmutatva tisztaságát és szerénységét. A srácnak éppen ellenkezőleg, joga volt „világítani”, mesterségesen elzárta a partner útját, röhögött, de nem nyúlt hozzá a partnerhez.

A táncesteket általában egy különösen tisztelt idős házaspár táncával "nyitották" meg, amelyet a közösség többi vezető képviselője követett egy körben, és minden jelenlévő felállt, és minden lehetséges módon támogatta és inspirálta a táncosokat, akik számára sok népnek volt egy különleges zenei kompozíciója, amelyet fordításnak hívtak: "a régiek tánca" És lassabban haladt. Aztán felgyorsult a tempó, és fiatalok léptek be a körbe, és a táncok órákig, megszakítás nélkül és mindig gyors ütemben folytak.

A Kaukázus középső és nyugati részén a zenei kíséret gyakrabban vonós hangszer volt (orosz balalaika típusú két- vagy háromhúros hangszer, amelyet a 19. század végétől Európától kölcsönvett harmonikával egészítettek ki), keleti részén pedig sárgaréz (zurna, duduk, kfil stb.). .) Az abház és az adyghe népek között a vonós hangszereket speciális csörgők segítségével kísérték vagy egyszerűen botokkal kopogtattak egy előkészített deszkán; az ókortól kezdve a dagestaniak körében népszerűek voltak a dobok, amelyeken a ritmust speciális hajlított botokkal tapogatták. A ritmus mindenütt 6/8 volt, különleges figurával és lebontással, amelyet hagyományosan "lezginkának" hívnak, míg Transkaukáziában (a grúz hegymászók kivételével) egy teljesen más stílusú "shalaho" terjedt el.

Különböző nemzetek lizginkaváltozatai

Minden nemzetnek megvan a maga neve ehhez a tánchoz, de mivel a "Lezginka" kifejezés bevett globális "márka", ezeket a táncokat Lezginkának hívjuk, nemzeti neveket jelölve.

Lezghin lezginka (lezgi)

Dagesztánban a tánc hagyományainak ilyen őrzője az Állami Akadémiai Tiszteletű Táncegyüttes "Lezginka", amelyet 1958-ban Tanho Izrailov hozott létre. A népi lezginka hagyományát és jellemzőit a cikk ismerteti.

A klasszikus lezginkában a srác gyors, agresszív és precíz mozdulatokat hajt végre, amelyek robbanékonyak és gyújtóak. A lábujjhegyek tipikusak. Az akrobatikus elemek a lezginkában is jelen vannak, például a bukfencek és a test forgása. A táncos mozgásának ötlete az, hogy megmutassa a partner mozgékonyságát, koordinációját és erejét.

A nők mozgása, ellentétben a férfiakkal, folyékony. Ez a fajta mozgás tükrözi azt a minőséget, amellyel a lány előadja a Lezgin-táncot.

Csecsen lezginka (lovzar)

A csecsen Lezginka egy tüzes háborús tánc, amelyet általában kétféle stílusban adnak elő, amikor a táncos mozdulatainak nagy részét, alig érinti a földet, egy másik változatban úgy táncol, mintha földrengést akarna okozni. B. A. Kaloeva azt írja, hogy tömegtáncokat Vainakhs korábban nem ismert. A táncok inkább olyanok voltak, mint egy szóló trükk, hogy megmutassák, melyik a táncosok közül a mozgékonyabb. Más kutatók szerint azonban a Vainakh csoportos táncok léteztek az ókorban.

Elemeinek vagy variánsainak neve a néptánc archaizmusáról és kapcsolatairól is szól a vadászati ​​rituáléval: „ cha bolar - a medve lépése”, „ ka bolar - egy kos lépése”, „ sai bolar - egy szarvas lépése”. A medvét, a kosot és az őzet a csecsenek szentnek tekintették, és valószínűleg az ókorban is totemállatok voltak.

Folklór források szerint az iszlám előtti időkben a csecsenek katonai táncot tartottak " chagaran helkhar - ring ring", amelyet katonák adtak elő a csatába lépés előtt. Meztelen fegyverekkel rendelkező harcosok körben álltak, és harcias dalokat énekeltek, majd körbe-körbe kezdtek mozogni, fokozatosan felgyorsítva ezt az őrületet és az extázist. A szellem egysége és a tánc ritmusa ihlette őket, sem félelmet, sem fájdalmat nem érezve, harcba szálltak.

A " Lovzar " a csecsen fordításban azt jelenti, hogy " játékok ". Korábban a "Lovzar" -on a tánc mellett mindig volt lóverseny és kötélen járás, lóverseny, rúdra mászás, szabadfogású birkózás és íjászat.

Egy csecsen páros lezginkában, szenvedélyes és gyors, egy férfinak táncot kell indítania, éppen ellenkezőleg, egy lánynak teljesítenie kell. Társa pedig nem hagyhatja el korábban a kört, függetlenül attól, hogy meddig tart a tánc, és bármilyen fáradt is: ezt szégyennek tartják. Kiment a körbe, a fiatalember sajátos módon kijelenti magát, és köteles az egész táncot a végéig elviselni.

A csecsen lezginka legfontosabb jellemzői az előadás módjában rejlenek. Például egyszerre csak egy pár lehet a Lovzar körben , míg a dagestaniaknak több van.

A férfiak és a nők táncelőadásának jellege is némileg eltér. Az elsőben a csecsen Lezginka kevésbé mozgékony és dinamikus, ugyanakkor harciasabbnak tűnik. Hajlított térdekkel táncolják, kissé a földig.

A férfi kezei kereszt alakban szétszórva a napot napkeltekor és napnyugtakor jelentették. A férfi kezének helyzete, amikor a kezét meghajlítja, a kezét a mellénél tartja, a másikat pedig félreteszi, megfelel a horogkereszt képének, ami a mozgásban lévő napot jelenti. A lányok ujjas táncot adnak elő, arcukat és hátukat teljes lábbal mozgatva előre. A kezek is alacsonyak.

Talán az oszét Tymbyl caft átvették a Vainakhektől. Az is lehetséges, hogy az Adyghe Vainakh eredete Islameyt és Sheshent táncolja.

A Vainakh lovzarra gyakran egy különleges műsorvezetővel kerül sor, aki a kenyérpirító és a fő rangadó szerepét tölti be. Meghívja a párokat, hogy egyfajta karmesteri pálca segítségével felváltva lépjenek körbe. Ünnepnapokon előfordulhatnak olyan lányok és fiúk pirítósai is, akik egymással szemben ülnek és négyzetet vagy téglalapot alkotnak, míg a lányok és fiúk pirítósai a szemközti sarkokban ülnek.

Grúz lezginka (kartuli)

Érdemes megjegyezni a grúz "Lekuri" tánc történetét, amelyet a grúz "Lezghin, Dagestan" -ból fordítottak le, amelyet Sztálin idején politikai okokból "Kartulinak", azaz "grúznak" neveztek el. Annak bizonyítéka, hogy a ma "Kartuli" néven ismert táncot eredetileg "Lekurinak" hívták, a grúz zene klasszikusa, Zakharia Paliashvili (1871 -1933) "Daisi" (1923) című operájának megfelelő "lekuri tánc" epizódja, akinek zenéjét motívumok alapján írták. népi dallam, amelyet a "Kartuli" színpadi táncból ismerünk. Jelenleg a grúziai világhírű Állami Táncegyüttes, amely alapítójáról, I. Sukhishvili kiemelkedő koreográfusról kapta a nevét, a kaukázusi hegyi népek zenei és tánchagyományainak őrzője.

A tánc vidám jellege, a tüzes táncosok és az arcukat el nem hagyó mosolyok ellenére, valójában technikailag ez egy hihetetlenül nehéz tánc, amely jelentős fizikai állóképességet és erőt igényel. A férfibuli nagyon gyors, éles, sok traumatikus elemet és trükköt tartalmaz. Először is, a veszélyt a lábujjakon való tánc, valamint a térdre ugrás képviseli, amelyek valójában a grúz lezginka jellegzetességei . Ezen kívül vannak különféle fordulatok és sok szóló rész.

A női szerep visszafogottabbnak és simábbnak tűnik. A lány a víz csendes, sima felületén úszó hattyút személyesít meg. Kis léptekkel mozog a színpadon, miközben kezei nagyon finom és kecses táncot adnak elő. A férfi és a női rész együttvéve éles, egymással ellentétes disszonanciát alkot mind mozdulatokban, mind zenében, ami lényegében magával ragadja a nézőt. A tánc látványosságát masszivitása is adja, mert egyszerre akár 80 táncos is lehet a színpadon, ami táncmércék szerint óriási szám. A jelmezek fontos szerepet játszanak, egy pillantás elegendő a tánc karakterének megértéséhez

Avar lezginka (kyurdi)

Az avar zenében olyan hangszerek hangzanak, mint a pandur, a douli, a zurna és a harmonika

A táncnak 3 fő típusa van: Dido, Hergebel és Goor. Ezek a táncok az azonos nevű falvak lakóinak velejárói, és különböző módon táncolják őket. Az avar tánc megkülönböztető jellemzője a gyors ritmus (frakcionált ütés dobos botokkal) és a lábak gyors mozgatása: csákányok, dobások, kettős lépés. Meg kell jegyezni, hogy ez az egyetlen kaukázusi tánc, amelyben egy lány huncut lehet, és bizonyos férfimozgásokat hajthat végre, mintha egy sráccal versenyezne agilitásban. Ez annak érdekében történik, hogy provokálja a partnert, és semmiképp sem csorbítja a státuszát.

Ingush Lezginka (Khalkhar)

Az Ingus Lezginka sok tekintetben hasonlít a dagesztánihoz és a csecsenhez. A különbség Ingush és más variációk között az, hogy a férfitáncot a lassúság, de ugyanakkor a merevség jellemzi. És a nők számára - simaság, lágyság. A lányok mozognak, egész lábukkal a földön állnak, a kezük mozdulatai alacsonyak és simaak is. Míg ennek az eredeti, szokatlan táncnak a más típusaiban a férfiakat frikady, aktív mozgások jellemzik, a lányokat kacéran visszafogott, szerény, de ugrató jellegű.

Oszét lezginka (caft)

Oszétul ezt a táncot "Tymbyl Kaft" -nak vagy "Zilgu Kaft" -nak hívjuk. Mindkét esetben forduló / körtánc. Oroszul az oszétok gyakran "körtáncnak" hívják.

A férfi partikat különös technika különbözteti meg: általában kicsi, egyszerű lépésekben kifejezve, lábujjakon és lábujjakon. Jellemzőik a lábujjakra és a „féllábujjakra” való leszállás, valamint a sarok szándékos elfordítása. Ebből a szempontból jelző az oszét Lezginka - olyan tánc, amely kifejező képességével, temperamentumával és erejével hódít.

A kézi hullámok, amelyek nagy amplitúdójú "törésekkel" járnak a férfi előadásban, a nősténynél nem magasabbak, mint a fej. Egy ilyen felosztás azonban nem hasítja fel az előadás körvonalát, hanem éppen ellenkezőleg, integritást, eredetiséget, teljességet ad a produkciónak. Ugyanakkor számos előadást a ritmus tenyérrel történő verése kísér, és az oszét tánczene szervesen illeszkedik a vásznához és különleges hangulatot teremt.

Cserkesz (Adyghe) Lezginka (iszlám)

A cserkesz Lezginkát iszlámnak (iszlám) hívják. Islamey cserkesz (Adyghe) néptánc. Az iszlám táncdallamát harmonikán, hegedűn adják elő, és egy speciális, 4-5 fatányéros csörgés (phatsyk) kíséretében is. Táncmester, különleges hatiyako személyzettel rendelkezik.Az iszlámot a fiú és a lány második randijának táncának tekintik. A fiatalember gyorsan táncol körben, szigorú bonyolult mozdulatokat és fordulatokat hajt végre. A lányok visszafogottak és büszkék. A táncban teljes méltóságmozgásokat és fordulatokat hajt végre.

Hachiyako

Andytsy - a dagesztáni nép

https://zen.yandex.ru/media/ethnomix/andiicy--narod-dagestana-5f8c51e84ab7c3765acb2256

A szám 25-40 ezer. Andyánok (önnév - " gvannal ", " andi ", " andal ", Avar. Gandisel / Gandal) - a Botlikh régióban élnek Kwankhidatli, Andi, Rikvani, Zilo, Ashali, Chanko, Muni, Gagatli, Gunkha falvakban.

A 30-as évek vége óta az andiánokat az egyik subethnos andai ágának tulajdonították Avarok , az andoki népek:

Andyans (25-40 ezer), Akhvakhtsy (10 ezer), Karatintsy (8 ezer), Tindintsy (10 ezer), Bagulaly (10 ezer), Godoberintsy (8 ezer), Botlikh (3,5 ezer) .), Chamalaly (24 fő?), Archintsy (12 fő?).

Ezen népek közül sok nem tartja magát avarnak. Szigorúan véve ezek különböző népek, néha nagyon ősiek, teljesen más nyelvekkel és hagyományokkal rendelkeznek. A népszám a hivatalos népszámlálás szerint nem tükrözi a tényleges helyzetet, ezért az adatok kissé önkényesek és pontosítást igényelnek.

Gamzuev Gamzu Abdulatipovich, a S.TS.K.D. (vidéki kulturális és szabadidős központ) igazgatója Andi faluban.

Az andi nyelvnek 7 nyelvjárása van, amelyeket két nyelvjárásba ötvöznek - a felső andoki és az alsó andok nyelvekre.

A korai bronzkort a régió fejlődésének idejének tekintik. Gagatl (szintén Gagatli) falu közelében a Kr. E. III – II. Évezredre visszanyúló település nyomaira bukkantak.

Az új évezred elején az ókori andiákat két csoportra osztották:

Akik az Andok Koisu alsó folyásán éltek: külön éltek, később az avarok asszimilálódtak.

Ki foglalta el az Andok Koisu középső és felső szakaszának területét: 8 törzs törzsre tagolva, amelyek leszármazottai ma az andok népek csoportját alkotják.

A középkorban Tamerlane inváziója volt, ami az iszlám behatolásához és megalapozásához vezetett a régióban. Valószínűleg Tamerlane inváziója és az andiák csapataival folytatott küzdelem befolyásolta a génállományt és az andiák megjelenését. A településeken van egyfajta megjelenés, mind a kaukázusi, mind a mongoloid jellemzőkkel.

Andok

A kazikumukh-sámkhalizmus bukása után az andiok létrehozták saját független államukat, amely az önszabályozó vidéki társadalmak szövetsége volt. A XIV – XV. Században létezett az andi sámkhalizmus.

A hatalom az évente megválasztott közösségi uralkodók, a Vének Néptanácsa kezében volt. A bíróságot a saría vagy a bírói törvénykönyv szerint végezték, a dzsámától függően a törvények eltérhetnek.

A kaukázusi háború éveiben Andi az Immamate tagja volt, az andiák pedig Shamil ideológiai inspirátor zászlói alatt álltak, és mintegy 1000 lovast vetettek harcba.

Andiyki

A női jelmez egy tunikaszerű hosszú ruhából állt, igával - kwano , széles nadrág - oshkhogi , különféle cipőkből , beleértve a bőrcsizmát is. Az andok női ruha megkülönböztető jellemzője a csukta fejdísz : egy félhold alakú kalap lefelé néző „szarvakkal”. A néprajzi anyagok azt mutatják, hogy a tok középső részét vörös selyemmel, az oldalakat lila selyemmel díszítették, és hátulról egy vonatot tettek be, amely megérintette a ruha szegélyét. A kutatók hasonlóságot találnak az andokiak, a Botlikh Chukhta és az orosz, ukrán, belorusz nők külön fejreggeljei („kichka” és „szarka”) között.A szarvas fejdíszekről itt olvashat

A csukta oldalsó részeit vörös selyemmel, a középső részét lilával díszítették. A fejdísznek nagy jelentősége volt a hagyományokban. Azt mondják, hogy a régi időkben, ha egy Andy-asszony levette a kalapját, és bármilyen kérést kimondott „e csukhto-kazi nevében” kiegészítéssel , vágya kétségtelenül kielégült , legyen az párbaj vége vagy akár válás is.

Az andoki burka, a kaukázusi hegymászók szimbóluma, a 19. században divatos cikk lett az orosz hadsereg szekrényében. Puskin és Lermontov nem egyszer írtak róla, a forradalom szimbóluma, Vaszilij Ivanovics Csapajev örökre megmarad az emberek emlékezetében az andoki népviseletbe öltözve.

Andiak: Mukhazhirova Aniat Ibragimova és Gamzuev Gamzu Abdulatipovich

Andok burka

A Burka vállruházat nemesített , egyedi vagy andoki kecskék gyapjújával fekete vagy fehér színben. A köpenyt egyenes vágás, keskeny vállak, rögzítőelemek hiánya, széles szegély különböztette meg, amely nemcsak a tulajdonos, de a ló fedésére is képes volt. Az andoki burka sajátossága egy speciális nemezelési módszer volt, amely 15 egymást követő szakaszból állt. Felülmúlhatatlan tulajdonságokat adott egy különleges juhfajta gyapjújának felhasználása az anyag létrehozásához.

Ennek köszönhetően a burka testpáncélként és pajzsként szolgált: golyók ragadtak benne, tőrrel vagy szablyával lehetetlen volt levágni. Az ókori források fekete ruhás harcosokat is említettek, tudtak az öltözék kivételes tulajdonságairól szerte a világon.

Életmód

Az andoki gödörben, hegyvonulattal körülvett élet meghatározta az emberek hagyományos foglalkozását. A hegyvidéki területek lakói távoli legelő szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkoztak, megpróbálták ápolni a teraszok köves földjét. Az alsó andiánok a mezőgazdaságot, a kertészetet és a kertészetet részesítették előnyben. Lovakat tenyésztettek a szállításhoz. A kereskedelem fontos szerepet játszott az andiak életében: a fő jövedelemforrás a köpeny és a só értékesítése volt.

Az andiak kalandosak és találékonyak. A szomszédos Botlikh lakói szerint más falvakban burkokat is gyártottak az andiák gyapjújából, de az andiak kereskedtek burkákkal, ezért a nevet nekik rendelték.

Az andiák egyik legősibb ünnepe az első barázda ünnepe, amelyet kuombol g'Iable ligirnek hívnak .

Gagatli falu, a falusiak fő foglalkozása a szarvasmarha-tenyésztés

Az emberek emlékezetében megőrizték a hegyek, folyók, erdők, a kézművesek védőszentjeivel és a gonosz kártevő szellemekkel kapcsolatos hagyományos hiedelmeket. A legfőbb istenséget TsIob-nak hívták, a fő kultuszközpont a Bakhargan-hegyen volt. Az esõkérés rituáléját továbbra is súlyos aszály idején gyakorolják. Ehhez az andiák vallási miniszterrel együtt felkapaszkodnak a hegy tetejére, ahol esők formájában kegyelmet kérnek imádságokkal és rituális tánccal.

Az anyag elkészítése során köszönetemet fejezem ki Irina Khaibulaeva-nak, a "Museum-Reserve - Néprajzi Komplexum" Dagestan Aul "állami költségvetési intézmény kiállítási és kiállítási részlegének vezetőjének, Chamsadinova Aminának, a Dagestani Köztársaság Kulturális Minisztériumának tanácsadójának és Gamzuev Hamz Abdulatipovich. Kulturális igazgatójának, S.T. és szabadidő) Andi faluban.

Gondolatok a Teremtő és a sátán harcáról, művészekkel az alkotás folyamatáról

„ S dúlt hiteknek kicsoda állít 

káromkodásból katedrálist?” /

Nagy László/ 

Közel egy évvel ezelőtt láttam először a fényképen lévő szoborgyalázást, de most 2013 adventjén csillapodott le a tehetetlen dühöm, hogy írok róla. Nap mint nap tanúi lehetünk a jó és a rossz harcának. Sajnos a sátán nyerésre áll, bár a nyerésre állást Kő Pál vitatja. A képen látható szobrok /?/ Pestszentlőrinc szívében egy Üllői úti parkban árválkodnak. Az önkormányzat alig kőhajításnyira található, így az „illetékesek” folyamtatosan szembesülnek velük - tán szemlesütve 

Szécsi Margit, és Nagy László költőházaspárt Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész álmodta szoborrá. 

Az „ áldozattá” vált Szécsi Margitról mondták. 

Csoóri Sándor: Az utolsó évtizedben talán a legpolitikusabb költőnk volt. Oly keményen, és pontosan írta be az országos panaszkönyvbe életünk nyűgjeit, hogy költőóriás férje Nagy László életművének is méltó folytatójává vált. 

Nagy Gáspár: Törékeny lényének szuggesztív ereje sugárzása volt. Nagy Lászlóval közös műhelye pedig valóban maga a csoda. 

Művészekkel beszélgettem az alkotás folyamatáról. 

Kő Pál úgy éli meg, hogy folyamatosan adja át énjének egy darabját a majdani kész alkotásnak. A szobor avatásán engedi el a mű kezét, és búcsúzik tőle. Vannak szobrai amelyek annyira hozzánőttek, hogy nem tudná elengedni a kezüket az erre szakosodott „gyűjtők” bánatára. Megkérdeztem: Hogy élted meg mikor megtudtad a szoborcsonkítást? Indulatba jött és a műgyűjtőket szidalmazta. Meglepetten kérdeztem – Tényleg úgy gondolod, hogy a műgyűjtők? 

Á dehogy, Magyarországon a világon először „ kitalálták” a „ megélhetési” bűnözést, és ez üzletággá vált. 

Búcsúzóul annyit mond: Ide vezet az Isten tagadás. 

Móra László festőművész véleménye: Amit alkotsz, az nem a tiéd, hanem az egyetemes kultúráé, persze csak akkor, ha olyan színvonalú műremek. Egyedül csak az alkotási periódus, a mű vajúdási folyamata a tiéd. Az a katartikus állapot, amit akkor Isten kezében töltesz! Nem az számít, hogy hol milyen körülmények közt alkotsz, hanem a végeredmény amit a művészet oltárára leteszel, a saját személyiségedből kiszakítva, a szellemed égetésével, és a lelked szeretetével legyen az bármilyen műfajú művészet! 

Domonkos Béla szobrászművészt Sashalmon Mindszenty József hercegprímás úr szoboravatásán ismertem meg. Az ünnepélyes szertartás alatt végig az Ő arcát figyeltem, és láttam lepelhulláskor a sokat megélt markáns arcán legördülő könnyeket. A napokban azt kérdeztem tőle: Béla bátyám mikor adod át lelked egy részét a szobornak? Ő azt válaszolta- Ha kész van, de a köldökzsinórt a leleplezés után vágom el. 

A művészeket azért szólítottam meg, hogy érzékeltessem milyen pusztítást végezhetnek az alkotók lelkében a sátáni rombolók. Legyen az ég felé mutató szobor csonkított nyaka egy felkiáltó jel: ELÉG VOLT! 

Az írást javítgatva elmerengve nézek ki a szobaablakon. Idén nem lesz fehér karácsony állapítom meg, és régi adventokra gondolva le- lecsukódik a szemem. Kint találom magam az éjszakában a téren, előttem a költő még ép mellszobra. Megszólítanám, de nem merem. Ő csak néz „ szobor szemmel” ( Sz.M) egykori hitvese felé. 

-Költő úr!- súgom felé halkan- nem zavarom? Meglepetésemre válaszol. 

-Hogyan zavarhatnál? hisz nem alszom, csak álmodom. 

- Hová lett? Mikor történt? –kérdezem zavartan a szoborcsonk felé fordulva. 

- Mi ezt a szót, hogy idő nem ismerjük. Itt örökkévalóság van, és ennek nincsenek részegységei. Az idő odaát engem is elgondolkodtatott. „ A szomorú örök” című versemben- Por virága hajlik patáikra/ lengő farkuk aranybojtos inga,/ méri, méri a fülledt időt. 

Margitka, hogy hova lett nem tudom. Lehet, hogy felkérte táncra egy bohókás szellő, és itt forgolódnak a parkban, míg bele nem fáradnak. Vagy hazament meglátogatni édesanyját, akivel a közelben laktak. Itt nevelkedett, tette meg az első lépéseit, és tanult meg írni. 

Az éjszaka sűrű csendjét ekkor egy zörgő csattogó éjszakai villamos zavarja meg, és a csend felrebben, mint mikor a lakmározó madarak közé követ hajítanak. A villamos távolodva belefúrja magát az éjszakába, és ahogy a parkban bújócskázó szél hallgatásra pisszent,visszabújik a csend a fák és a szobrok mögé. 

A költő folytatja a beszélgetést: Most az egykori iszkázi adventi rorátékról álmondtam. Akkor ropogós hideg telek voltak. A hajnal kitett magáért, úgy szúrta a hideg, fagyos tűhegyeit az arcunkba, hogy szinte fájt. Aztán te mivel foglalkozol, hogy ilyen kíváncsi vagy ránk? -Hát- zavartan pirulva szólalok meg- én is írok úgy öt-hat éve. Sokat gyötrődőm, nem vagyok biztos magamba. Talán abba kéne hagyni!? A kétségemre a választ Döbrentei Kornél adta: El kell jutni a szellemi függetlenség azon magaslatára, amely szinten már közömbös mindenféle dicséret vagy elmarasztalás. Aki idáig eljut már egy magasabb rendű igazság birtokában van, és ezért tántoríthatatlan. Egyetlen bírája vagy megítélője maga az idő. 

-Igaza van a Kornélkának, nagyon tehetséges költő, de, hogy megtudtam , hogy te is írsz kérlek tegezz vissza. 

-Tudod, úgy van ez László ha hallok egy szép szövegű dalt hozzáillő melódiával, vagy olvasom a Te verseid vágyódom, epekedem, hogy egyszer én is ilyet írjak. 

Ekkor láttam hideg szemében először megértő kedves csillogást. 

Jól gondoljuk meg, ha nem csavarjuk ki az „éhes fűrészt”/ N.L/ a garázdák , a gyerekekre vadászó mesterlövészek kezéből a fegyvert hová jutunk? Nemcsak álmodozni kell egy szebb világról hanem tenni is kell érte. A Teremtő segítségével, ha nagyon akarjuk sikerül, és egy valóban szebb világot tudunk örökül hagyni. A környezetünkből érkező valótlan ( agymosó) világot ki kell zárni az életünkből. Nevén kell nevezni az értéktelent, silányt, az ocsmányt a művészetekbe, mert Nagy László szavaival: „ KICSODA ÁLLÍT KÁROMKODÁSBÓL KATEDRÁLIST?” 

Írta: v. Ország György 

Fotó: v. Ország Niki 

Montázs: Tóth Zoltán

Újévi jókivánság

A szerkesztőségünk nevében kivánunk olvasóinknak Bort, Búzát, Békességet és Boldog Új Évet 2020-ban is!

A digitális könyvtár

(Az URL-ek élő szervereket és fájlokat fednek.) 

A digitális könyvtár fogalma 

A digitális könyvtár fogalma ma még kiforratlan, ennek ellenére meg kell határoznunk, hogy mit értünk ezen a kifejezésen. 

A digitális könyvtár legtöbbek által osztott víziója olyan osztott repozitóriumok hálózata, amely kereshető indexelt gyűjteményekben és azok között. Rövid távon tehát olyan technológiákat kell kifejleszteni, amelyek transzparens keresést tesznek lehetővé ezek között a repozitóriumok között és képes kezelni a formátumok és protokollok különböző változatait. Hosszú távon nemcsak ezek, hanem a tartalom és jelentés variációinak kezelésére is ki kell dolgozni a technológiákat. A végső cél tehát a mély szemantikai együttműködés (interoperabilitás), vagyis az a képesség, hogy a felhasználó konzisztensen és koherensen érhessen el heterogén repozitóriumokban elosztott digitális objektumok és szolgáltatások hasonló (bár autonóm módon definiált és kezelt) osztályait, amelyek olyan módon vannak kapcsolva egymáshoz, hogy egyetlen, szervezett gyűjteménynek látszanak. Ez utóbbi a federating, amely egyelőre nemigen fordítható magyarra (talán a közös működés kifejezés megközelíti az együttműködő, mégis önálló egységek értelmét) és túlterjed a repozitóriumok felhasználásán, amelyek maguk indexelt objektumok gyűjteményei. 

Sok meghatározásban a digitális könyvtár mellett szinonim módon szerepel a virtuális és az elektronikus könyvtár. 

A mi használatunkban az elektronikus könyvtár a számítógépek könyvtári alkalmazásának összességét jelenti; a virtuális könyvtár pedig azoknak az azonosítóknak rendezett gyűjteménye, amelyek másutt tárolt, és hálózaton elérhető dokumentumokat jelölnek. 

Formai szempontból a digitális könyvtár gyűjteményébe tartozik a könyvtári anyagok sokféle gyűjteménye, digitális formában így a retrospektíve konvertált anyagok éppúgy, mint újonnan közölt dokumentumok, amelyek lehetnek nyomtatott művek származékai vagy eredeti elektronikus kiadványok; a okumentumtípusok széles köre, beleértve a folyóiratokat, monográfiákat, referenciaműveket, kép-, hang- és mozgókép- anyagokat; mindenféle digitális formátum a bitmap képektől az SGML-kódolású szövegeken át a speciális formában kódolt kép- és hanganyagig. (Megjegyezzük, hogy a továbbiakban a dokumentum kifejezést bármilyen multimédia-állományra érvényesen használjuk.) 

A digitális könyvtár definíciói 

Az Association of Research Libraries 1995. októberi állásfoglalásában a definíció következő elemeit említi[1]: 

Nem egyetlen entitás. Több erőforrás összekapcsolását lehetővé tevő technológiát igényel. A nagy számú, digitális könyvtárak és információs szolgáltatások közötti kapcsolódások transzparensek a végfelhasználók számára. A cél a digitális könyvtárakhoz és információs szolgáltatásokhoz való világméretű hozzáférés. A digitális könyvtár nem korlátozódik a dokumentumok szurrogátumaira, hanem nyomtatásban nem reprezentálható és terjeszthető tárgyakra is kiterjed. (ARL 1995) 

Schatz és Chen némileg félrevezetőnek minősítik a digitális könyvtár elnevezést. A digitális könyvtárak alapvetően elektronikus formában tárolnak anyagokat és azok nagyméretű gyűjteményeit kezelik hatékonyan. A digitális könyvtárak kutatása tehát hálózati információs rendszerek vizsgálatát jelenti. A kulcskérdés a több nagy gyűjteményből történő visszakeresés megoldása. Ezért is lett az Amerikai Egyesült Államokban megindult Digital Library Initiative (Digitális Könyvtári Kezdeményezés, DLI) a Nemzeti Információs Infrastruktúra “zászlóshajója”. A DLI természetesen nem az egyetlen folyamatban lévő amerikai fejlesztés-csomag és egy sor, a digitális könyvtár szempontjából fontos kérdést nem vizsgál. 

A digitális könyvtárak létrehozása kapcsán kezelni kell a meta-adatok (metadata) definiálásának és használatának kérdését, amely magába foglalja ezen adatoknak az objektumokból való kinyerését vagy kiszámítását és az objektumok számítógépes leírását. Fontos kérdés az eltérő szemantikájú repozitóriumok összehangolása és közös működése (federating), integrációja, az információ klaszterizálása és automatikus hierarchikus rendezése, az információ minőségének és más jellemzőinek automatikus becslése, rangsorolása és értékelése. 

Másként fogalmazva, a digitális könyvtárak elsődleges célja, hogy hálózatot egyetlen virtuális gyűjteménynek tekintsük, amelyből a felhasználók releváns részeket nyerhetnek ki. Ennek megfelelően a méretezés, így az objektumok és a repozitóriumok számának kérdései igen fontosak. Ezért is jellemző a DLI projektjeire, hogy nagyléptékűek. (Schatz és Chen 1996). A méretezés nyilvánvalóan alapkérdés, hiszen a túlzottan kis méretű tesztek eredményei utóbb sokszor nem bizonyulnak országos és még kevésbé globális rendszerekben alkalmazhatónak. A méretezhetőséget egyébként mások is meghatározó tényezőként említik.(Fox et al 1996, Fox et at. 1997). Végül, de nem utolsósorban, a digitális könyvtár elnevezésű vagy ezzel a gyűjtőnévvel jelölt kezdeményezések sokfélesége is mutatja, mennyire szerteágazó és nehezen körülhatárolható kérdéskörről van szó. 

A különböző digitális könyvtári kezdeményezések között egyaránt van nemzeti örökséget digitalizáló, a nyomtatott és (a multimédiát is magába foglaló) elektronikus forrásokból való dokumentumellátás-központú, a hozzáférést egyetemlegesen és keret jelleggel megcélzó kezdeményezés, valamint további elektronikus dokumentum-ellátási projektek, kötelező olvasmányok rövid kölcsönzési gyűjteményét elektronikus formában felváltó és az elektronikus campus koncepciójába illeszkedő elképzelés, továbbá digitalizált képek, újságkivágatok hangfelvételek adatbázisai, hogy csak néhány fontosabb típust említsünk[2]. (Iannella 1996) 

A digitális könyvtárakkal kapcsolatban sokan kulcskérdésnek tekintik az automatikus vagy félautomatikus indexelés megoldását, mivel az eddigi gépi indexelés túlságosan szintaktikai természetű volt, a szemantikát jobban figyelembe vevő humán indexelés nem képes a nagy és gyakran változó gyűjtemények gyors feldolgozására. 

A meta-adatokkal kapcsolatban is felmerülnek szemantikai problémák. A különböző szakterületeken ugyanis más és más terminológiát és meta-adatokat találunk. Olyan technológiai megoldásokat kell tehát keresni, amelyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó a saját szakterületének terminusaival kérdezve kereshessen más rendszerekben, vagyis a rendszerek fordítsák le ezeket a kérdéseket a megcélzott adatbázis információ-visszakereső nyelvére. (Schatz és Chen 1996). Ezek a problémák nem a digitális könyvtárak építése kapcsán, hanem már a dokumentumok bármilyen elektronikus elérése, akár az OPAC-okban való keresés nyomán is már régen felvetődtek, tehát triviálisnak tetszhetnek. Ugyanakkor vitathatatlanul fontosak a digitális könyvtárak létrehozása esetében is, sőt a nagyobb lépték, az információ puszta mennyisége újra reflektorfénybe állítja őket. 

Az eltérő szemantikájú repozitóriumok összehangolása és közös működése (federating) is hasonló kérdéseket vet fel. 

Az egyes gyűjteményekben úgy kereshetünk, hogy a digitális könyvtár egyetlen átjárófelületet kínál az összes gyűjteményhez úgy, hogy a felhasználó kérdését az egyes gyűjtemények indexében az abban használatos keresőnyelvre lefordítva végzi le a keresést. A jelenleg erre használatos technológia főként szintaktikai természetű segítséget nyújt. A megfelelő formában, esetleg a meta-adatok figyelembe vételével küldi el a kérdést. Tehát, ha a használó a Szerző mezőben akar keresni, többféle mezőnév alatt (AU vagy AUT vagy AUTHOR, stb.) található mezőben keres a rendszer. Nem fogja azonban figyelembe venni a szerző fogalmának különböző értelmezéseit. Egy kicsivel szemantikabb jellegű keresést tesz lehetővé, ha azt kanonizált dokumentum-szerkezetekre építjük. A szöveges dokumentumok vonatkozásába ilyen az SGML. (Schatz és Chen 1996) 

A dokumentumok központi szerepének kérdése elméleti megközelítésben is felvetődik. Renear hangsúlyozza fontosságukat és szintén kiemeli, hogy a dokumentumok szintaktikai struktúráján túl a szemantikai és pragmatikai kérdésekkel is kiemelkedően fontos volna foglalkozni a digitális könyvtárak kialakítása kapcsán. (Renear 1997). 

Graham 1995-ben a következőképpen fogalmazta meg a digitális tudományos könyvtár előtt álló követelményeket. A felhasználói igények maradnak, amik eddig is voltak: megbízhatóan fellelhető, könnyen hozzáférhető információkat igényelnek. Az elektronikus környezetben a hozzáférés eszközeinek szükségessége nyilvánvalóbbá válik. 

Néhányan (nem könyvtárosok) azon a véleményen vannak, hogy a könyvtáraknak nem kell beszerezniük elektronikus dokumentumokat, mivel azok amúgy is megtalálhatók valahol a hálózaton. Ezek elfelejtik, hogy valakinek felelősséget kell vállalnia az információért, ami mindig is a könyvtárak felelőssége volt. 

Biztosítani kell a biztonsági tárolás és az információ helyreállításának mechanizmusait, méghozzá minél kevesebb emberi ráfordítással. Nem kell minden adatnak azonnal hozzáférhetőnek lennie, egyes anyagok lassabban elérhető, így olcsóbb hordozókon is tárolhatók. A ‘scaling’ ebben az értelemben is használatos és a digitális könyvtár technikai tervezésének egyik fontos szempontja. 

A hosszú távú megőrzés az információ frissítését is magába kell foglalja. A fizikai struktúrán túl meg kell őrizni a művek intellektuális integritását is. Meg kell határozni, hány helyen kell tárolni az elektronikus információkat, hogy megőrzésük és a hozzáférhetőség biztosítva legyen, de valószínű, hogy a duplikáció mértéke nem lesz magas. Meghatározó lesz ebben a kérdésben a nemzeti és regionális érdekek érvényesülése, a hálózatok sávszélessége, gyorsaság és ezek költségvonzata is, ami viszont redundanciához vezet. 

Foglalkozni kell dokumentumok részeinek visszakeresésével és elérésével, egyes dokumentumfajták elavulásának, hatályon kívül helyezésének jelzésével is. 

A digitális tudományos könyvtárnak több távoli felhasználó számára és általában az egész hálózaton elérhetőnek kell lennie. Egyszerre kell benne védeni olyan - egymással gyakran ellentmondásban is álló - elveket, mint a felhasználók személyének titkosságát, a szerzői jogot, a jóhiszemű használat, díjak szedése. 

A könyvtárak egy része külön szervezetek feladatává teszi az elektronikus információk kezelését, míg mások integrálják ezeket a hagyományos dokumentumokkal. Ami igazán újdonság, hogy az irántuk való szervezeti elkötelezettség állandóvá válik. A könyvtárak hármas tagozódása (olvasószolgálat, feldolgozás, állománygyarapítás) megmarad, de a köztük levő határok még rugalmasabbakká válnak. 

Pénzügyi elkötelezettségre is szükség van. Az elektronikus információt a hagyományosabb dokumentumoknál folyamatosabban kell finanszírozni, nem bírja ki ugyanis a hiátusokat: legfeljebb rövid áramkimaradásokat tud túlélni.(Graham 1995) 

Az elvek meghatározásához segítségül hívhatjuk a Dánia Elektronikus Tudományos Könyvtára létrehozására kidolgozott koncepciót. A név virtuális könyvtárat fed, amely azonban egyetlen nagy, koherens rendszerként jelenik meg a felhasználó számára. 

Láthatjuk, hogy virtuális könyvtárról beszélnek az elképzelés megalkotói, de ez a virtuális könyvtár lényegében a digitális könyvtár fenti jellemzőivel rendelkezik. Jellemzői közé fog tartozni, hogy dokumentumokat, ami a könyvtárak közötti együttműködés és a finanszírozás megváltozását fogja magával hozni; a könyvtárak - ha az ésszerű - csak egyetlen példányt szereznek be egy-egy digitális dokumentumból, ami nagyobb fokú koordinációt fog megkövetelni többek között az adatbázisok és más információforrások nemzeti licenceinek megvásárlásával; a könyvtárak nagyobb mértékben lépnek fel kiadókként; a kiadók (a könyvtárakhoz hasonló módon) közvetlen hozzáférést nyújtanak digitális dokumentumokhoz. A szolgáltatás színvonalát a jövőben egységes irányelvek alapján kell majd megállapítani. 

A meglévő hazai és nemzetközi projektekkel összhangban további nemzeti projekteket kell indítani: 

– a digitális dokumentumok kritikus tömegének megállapítására, ami annak meghatározását fedi, hogy mennyi dokumentumot digitalizáljanak és vásároljanak meg; a publikált digitális anyagok regisztrálására, szabványos meta-adat formátum kialakítására; – az elektronikus rendelés, szerzeményezés, katalogizálás hazai és válogatott külföldi eredményeinek összegyűjtésére; anyagok minőségi publikálására. 

Dánia Elektronikus Tudományos Könyvtárának négy fő összetevője: 

– a nemzeti infrastruktúra, amely egyúttal biztosítja a nemzetközi összeköttetést; 

– a könyvtári infrastruktúra, amely az egyes gyűjteményeket egységes egésszé teszi; 

– a digitális források; 

– az eszközök, így munkaállomások, nyomtatók, amelyek a könyvtárakban lehetővé teszik, hogy a felhasználó elérje az elektronikus könyvtárai forrásokat. 

A koncepció szerint az elektronikus könyvtár egy sor változást fog magával hozni: 

A könyvtárak jelenleg is érvényes küldetése megmaradna a jövőben is, hiszen a papíralapú gyűjtemények még jó néhány évig dominálni fognak. 

A felhasználók nagyobb fokú önkiszolgálása munkaerőt szabadít fel, amelyet a felhasználóképzésben kell hasznosítani. 

Ehhez változnia kell a könyvtáros képzésnek is, amelyben előtérbe kell kerülnie a pedagógiai készségek oktatásának. (Denmark’s 1997) 

A British Library Digitális Könyvtári Programja (British Library Digital Library Programme) általánosan elfogadott terminusnak tekinti a digitális könyvtárat, amely digitális technológiák használatát jelenti információk és anyagok beszerzésére, tárolására, megőrzésére használunk, továbbá, amelyekkel hozzáférést biztosíthatunk ezekhez, függetlenül attól, milyen formában publikálták őket eredetileg. A digitális könyvtár digitálisan tárolt dokumentumok (szavak, álló és mozgóképek, hang és ezek bármely kombinációja) kritikus tömegét jelenti. Ezeket szervezett és rendezett keretben a világon bárhol található felhasználónak kívánságra elérhetővé kell tenni. A szolgáltatott forma és médium a piac függvényében különféle lehet. A dokumentumok több helyen is tárolhatók lehetnek és több helyről származhatnak. 

(http://www.bl.uk/services/ric/diglib/digilib.html) 

A digitális könyvtár integráns része a BL könyvtári víziójának. A digitális dokumentumok egyre nagyobb szerepet és fontosságot kapnak, de nem fognak kizárólagossá válni. Meglátásaik megerősítik a korábbiakban kifejtett véleményeket. Ezek szerint: a digitális könyvtár több helyen keletkezhet, de egyetlen egységként lehet majd hozzáférni. A digitális könyvtár a dokumentumok eredeti lelőhelyéhez képest a használatot jobban szolgáló szervezést, kategorizálást és indexelést fogja nyújtani, a digitális könyvtár dokumentumait úgy fogják tárolni és megőrizni, hogy azok elérhetőek legyenek jóval azután, hogy közvetlen aktualitásukat elvesztették, egyensúlyt fognak találni a szerzői és szellemi tulajdonjog és a jóhiszemű használat (fair dealing) között. 

(http://www.bl.uk/services/ric/diglib/extfaq.html) 

Ismét visszatér tehát a hosszú távú megőrzés, a dokumentumok kritikus tömegének és a szerzői jognak a kérdésköre. 

A nemzeti és regionális érdekek speciális megjelenése Kanadai Digitális Könyvtári Kezdeményezésében az ország sajátosságainak és mindenek előtt a kétnyelvűségnek a deklarált fontossága. (http://www.nlc-bnc.ca/cidl/) (A projekt célkitűzésével és megvalósításával a későbbiekben még foglalkozunk) 

Ide kapcsolódik az a megállapítás is, hogy a digitális könyvtárban a globális hozzáférés fontossága mellett sem feledkezhetünk meg a helyi felhasználók igényeinek fontosságáról és a helyi felhasználói közösségről, mint a szolgáltatást formáló erőről. (Seaman 1997) 

A digitális könyvtárral szemben támasztott követelményeket az ezen a téren rendkívül nagy, 1991-től datálódó tapasztalatokkal rendelkező De Montfort Egyetemen a következőképpen fogalmazták meg: 

– Legyen képes adatok hatalmas mennyiségét kezelni: különböző formátumú, különböző forrásból származó szöveget és képeket, digitális hangot és videót, amelyek jelentős tárolókapacitást igényelnek. 

– Egyetlen integrált és különböző platformokon működő felhasználói interfésszel kell rendelkeznie. 

– Egyetlen OPAC-ban kell összekapcsolnia (lehetőleg minél gördülékenyebben) digitális és nem-digitális anyagokat, rámutatva úgy a digitális, mint a fizikailag is megjelenő könyvtárban található anyagokra. 

– Megfelelő védelmet kell nyújtania a szerzői jog és más védelem tekintetében és átfogó kimutatási képességgel kell rendelkeznie az összes egyedi dokumentum használatáról. 

– Olyannak kell lennie, amelyet az átalagosat meg nem haladó számítógépes készségekkel rendelkező szakképzett könyvtáros menedzselni tud. (Robinson 1997) 

Kinek készüljenek a digitális könyvtárak? 

Az erre a kérdésre adott válaszunkban megszívlelendők a Perseus Project létrehozóinak gondolatai. 

A humanióra területén is érthetően nagy az érdeklődés a digitális könyvtárak iránt. A Perseus projekt (http://www.perseus.tufts.edu/ ) eredetileg a klasszikus görögségre vonatkozó heterogén anyagok kritikus tömegének összegyűjtését tűzte ki célul. Hosszú távon azonban az ókori görögök mellett a római kor emlékeinek, sőt a humán tudományok körére való kiterjesztésben is gondolkoznak. 

Törekvésük az, hogy ne legyen éles választóvonal az általános és szűk területre vonatkozó, a tudományos és az oktatási, valamint az egy tudományhoz kötődő és nterdiszciplináris témák és megközelítések között. Az amerikai társadalom egy része ugyanis úgy érzi, hogy a tudósok lenézik és ezt rossz néven is veszi. (Crane 1998) Ez az elképzelés nyilvánvalóan nemcsak az Egyesült Államok és nemcsak a humán tudományok vonatkozásában igaz. 

A meta-adatok problémája 

A meta-adatok legismertebb formája a katalógus rekord, meta-adatokat azonban a könyvtárakon kívül is használnak. 

A meta-adatok sok esetben magukból a dokumentumokból is kinyerhetők, ami különösen igaz a funkcionálisan strukturált (pl. SGML dokumentumok) esetében, de alapul szolgálhat a dokumentumok teljes szövege is. 

A sokféle metaadat-formátum megléte hívta életre a Dublin Core (DC) adatkészletet, amely mindössze 13 elemből áll. Nevének megfelelően ez a mag a következőket tartalmazza: 

tárgy (Subject), cím (Title), szerző (Author), kiadó (Publisher), más ágens (pl. szerkesztő, Other Agent), dátum (a publikáció dátuma, Date), objektum-típus (műfaj, Object Type), forma (adatreprezentáció: Postscipt fájl, Windows exe-fájl stb., Form) azonosító (egyedi azonosító, Identifier) reláció (más objektumokhoz, Relation) forrás (Source) nyelv (Language) 

Példa: 

Subject (scheme=LCSH) = Cataloging of computer files 

Subject (scheme=LCSH) = Internet (Computer network) 

Subject (scheme=LCSH) = Information storage and retrieval systems 

Subject = Network Information Discovery and Retrieval 

Subject = Metadata Subject = Dublin core set 

Subject = Warwick framework 

Title = Warwick framework and Dublin core set provide a comprehensive infrastructure for network resource description. 

Title (Subtitle) = Report from the Metadata Workshop II, Warwick, UK, April 1-3, 1996 

Author = Hakala, Juha 

Author = Husby, Ole 

Author = Koch, Traugott 

Publisher = NORDINFO Date = April 7, 1996 

ObjectType (scheme=AACR2) = computer file 

Form (scheme=IMT) = text/html 

Identifier (scheme=URL) = http://www.ub2.lu.se/tk/dcwsrept.html

Relation (type=sibling) (identifier=URL)= http://www.oclc.org:5046/oclc/research/conferences/metadata2/

Language = English · az objektum térbeli elhelyezkedése és időbeli tartama (Coverage) 

A DC formátum újabban (a Dublin Core 1.1 változata) 15 elemet tartalmaz: 

Title (Cím), Creator (Alkotó), Subject (Tárgyszavak), Description (Leírás), Publisher (Kiadó), Contributor (Közreműködő), Date (Dátum), Type (Típus), Format (Formátum), Identifier (Azonosító), Source (Forrás), Language (Nyelv), Relation (Kapcsolat), Coverage (Terjedelem), Rights (Szerzői jogok) 

A DC a részletesebb katalogizálás alapjául szolgál. A meta-adatok származhatnak a szerzőtől, pl. HTML-fejlécekből, a kiadótól és természetesen katalogizálóktól. A DC elemei a dokumentum belső tartalmára szorítkoznak, a külsődleges (pl. az elérési jogokkal, árakkal kapcsolatos) információkat a DC-hez kapcsolható kiegészítő meta-adatokban kell rögzíteni. Ebből következik is, hogy a DC bővíthető ( az előbbieken kívül pl. helyi állományadatokkal). A DC független a szintaxistól. Ezért szándékosan nem határozták meg az elemek szintaxisát, viszont szemantikájuknak a felhasználók széles köre számára érhetőnek kell lennie. Az elemek ismételhetőek és opcionálisak. 

A DC elemeit nem kívánják megváltoztatni és bővíteni. Szükség van azonban az ezt kiegészítő információkra is. 

Ezek a következő típusúak lehetnek (és természetükből következően opcionális információcsomagokat jelentenek): 

– szakterülettől függő leírás, 

– a felhasználás feltételei, 

– címkék és besorolás, 

– biztonsági információ, autencitás, aláírások, 

– összetett dokumentumokra vonatkozó információ, 

– a különböző manifesztációkra és változatokra vonatkozó információ, 

– a teljes dokumentum, 

– az archiválásra vonatkozó információ (Ki archiválja?). 

Ez az úgynevezett warwicki keret-megállapodás (Warwick Framework). (Hakala et al. 1996) 

A meta-adatok területén ki kell emelnünk a skandináv fejlesztéseket. A Nordic Metadata Project Dánia, Finnország, Izland, Norvégia Svédország több intézményének együttműködésére épül. 

A projekt keretében (http://linnea.helsinki.fi/meta) a Dublin Core eszközkészletet használják és kifejlesztettek egy Dublin Core űrlapot és egy Dublin Core - MARC konvertáló programot is.(Hakala et al. 1996) (http://www.ub2.lu.se/metadata/DC-creator.html) 

Természetesen a DC mellett más metaadat-készletek hasznosíthatóságát is vizsgálják. A DC adatelemeinek specifikációját is finomítani kívánják, anélkül persze, hogy új elemeket adnának hozzá. A MARC és a DC harmonizálására is szükség van, hiszen például a DC nem tesz úgy különbséget a szerzők különböző típusai között, mint azt a MARC-ban találhatjuk. Ennek megfelelően egy 720-as MARC mezőt találunk már a USMARC-ban és a FINMARC-ban. 

Fontosnak tartják, hogy a szerzők is tudjanak meta-adatokat szolgáltatni, ezért a HTML dokumentumokban történő DC adatközlés módjait vizsgálják. Ehhez tovább kell fejleszteni a HTML-szerkesztő eszközöket is. 

A finanszírozás a legtöbb digitális könyvtári projekt esetében elvi modellek formájában közelíthető meg. Konkrét összegekkel viszonylag ritkán találkozunk. 

Kivételt jelent az Amerikai Egyesült Államok több szövetségi intézménye, így a NASA, A National Science Foundation és a DARPA által finanszírozott Digital Library Initiative (Digitális Könyvtári Kezdeményezés, DLI), amely hat négyéves projektet támogat 1994-97 között, egyenként és évente mintegy 1 millió dollárral. 

A British Library Digitális Könyvtári Programja (British Library Digital Library Programme, http://www.bl.uk/services/ric/diglib) a British Library Research and Innovation Centre vezetésével alapvetően a magánszektorral való együttműködésre épül, mivel a könyvtár vezetői úgy látják, hogy a költségek igen nagyok és nem fedezhetőek kizárólag állami forrásokból. 

Ennek megvalósítására szolgál a Public Private Partnership, amelynek keretében nemzetközi tendert írtak ki a digitális könyvtár megvalósítására.  

[1] http://yunus.hacettepe.edu.tr/~tonta/courses/fall99/kut655/DL-definition.htm 

[2] https://pdfs.semanticscholar.org/baab/582f37af17aeac909e0f458ea54ec86659c1.pdf

Multimédiás eszközök felhasználása a könyvtári rendszerekben

A számítógép kezelésének készség szintű elsajátítása és az Internet lehetőségeinek gyakorlati alkalmazása széleskörűen elterjedt napjainkban. Az újabb generációk már a számítógépek és okos telefonok világában nőnek fel. 

Ez a trend lehetővé teszi, hogy a könyvtári használatban is elterjedjen a multimédiás eszközök használata annak érdekében, hogy az információk minél szélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. 

1. A multimédia fogalma és a multimédia összetevői 

A hipertext nem szekvenciális olvasást és írást tesz lehetővé azáltal, hogy az emberi elméhez hasonlóan a gondolatokat és az információkat nemcsak egy vagy két, hanem több szempont szerint kapcsolja össze. A nemlineáris információláncolás következtében nem egyetlen olvasási sorrend van, az olvasási útvonalról a felhasználónak kell döntenie. A hipertext struktúrája egy gráf, melynek csomópontjaiban találhatók az információk, a csomópontokat összekötő élek pedig az egyes információk közötti kapcsolatokat jelentik. Ezen élek, kapcsolatok mentén az utak bejárhatók, ennek következtében viszont az információkeresés navigálássá válik 

Az összekapcsolt információk lehetnek tisztán szövegesek, de akár képek, hangok vagy más objektumok is. 

A látszólag szabad barangolásnak, navigálásnak az előfeltétele, hogy az egyes szövegrészek, képek, parancsok stb. között előzetesen szoftveres úton meg kell teremteni a kapcsolatokat. A speciális módon (például más színnel, aláhúzással) jelölt ugrópontok aktivizálásával (legtöbbször egérkattintással) az előre definiált pontra lép át a program, és „behívja” a képernyőre az ugróponthoz rendelt szöveget, képet, parancsot, vagy egy másik állományt, programot. 

A multimédia latin eredetű szó. Szóösszetételekben a multi- előtag azt jelenti: sok, a médium (melynek többes száma a média) pedig ‘valami között’, a közbülső helyen található jelentéssel bír. Ma leginkább a közvetítőelem vagy információközvetítő közeg értelemben használjuk. 

A multimédiát gyakran úgy definiálják, mint „képek, hangok, szövegek együttesét”[1]. Ehhez még a számítógép is kell, ami az interaktivitást biztosítja, amely a multimédiának legalább olyan fontos összetevője, mint a kép- és hanganyag. Az interaktivitás lényege: a multimédiában a továbblépés irányát az olvasó választja meg, a lekérdezés menetét az olvasó irányítja, aki a program fejlesztői által előre kiépített kapcsolatok mentén szabadon barangolhat. A felhasználó számára a mm. az információt mozgóképek, szöveg és hang formájában, interaktív kezelőfelületek segítségével jeleníti meg.[2] S ez az interaktív multimédia hipermédiává akkor válik, amikor a hiperkapcsolatok révén lehetőség van a navigálásra is.[3]

A multimédia összetevői: 

– számítógép, 

– interaktív kezelő felületek[4], 

– két egymástól független médium, amely közül az egyik időfüggetlen (például szöveg, vagy ábra), a másik folyamatos, időfüggő (például mozgókép, vagy hang), 

– a fogalmak közötti nemlineáris kapcsolatok (hipertext) rendszere.

A multimédia projekt alkotó elemei: 

– a szoftver eszköz, 

– a számítógép vagy a tévékészülék képernyőjén bemutatott üzenetek és a tartalom. 

Ha a projektet forgalmazzák vagy eladják vagy becsomagolva vagy az Interneten keresztül, akkor multimédia cím[5]-ként szerepel. 

Multimédia projekt lehet egy weblap is, ahol kombinálni lehet a multimédia elemeket HTML (Hipertext Markup Language) vagy DHTML (Dynamic Hipertext Markup Language) dokumentum és lehet használni olyan plug-in modulokat is, mint Macromedia Flash, Adobe LiveMotion vagy Apple Quick Time és olyan böngészőket (browser) is fel lehet használni, mint az Internet Explorer vagy Netscape Navigator. 

A multimédia projektnek nem kell feltétlenül interaktívnak lennie, lehet lineáris is. 

Az elemeket a projektben alkotó eszközök[6] összesítik 

A multimédia projekt minősége elsőrangú fontosságú, a mennyiségi tényező csak ezután következik. 

Egyetlen számítógépen is megvalósítható, de a multimédia-alkalmazások egyre gyakrabban hálózatba kapcsolt gépeken futnak. 

2. A hálózati topológia jellemző elrendezései 

A hálózat olyan rendszer, amely lehetővé teszi a számítógépek közötti információcserét. Ezzel megsokszorozza a hálózatba kapcsolt gépek alkalmazási területeit. Napjainkra a hálózatok az informatika egyik legfontosabb eszközévé váltak a számítógépek nagyméretű elterjedése következtében. Kezdetben csak egyszerűen állományokat továbbítottak, ma viszont általános az igény olyan grafikus felületen át történő interaktív használatra, mint a Web, és folyamatban van a valós idejű hang- és mozgókép-továbbítás egyesítése a hagyományos adatforgalommal. Egy hálózat szolgáltatásainak minősége elsősorban a rajta továbbított adatok sebességétől függ vagy egyszerűbben a hálózat sebességétől függ. 

A hálózatok két csoportját különböztetjük meg: 

– a viszonylag kis távolságon belüli LAN-t (Local Area Network), 

– és a szinte tetszőleges távolságot áthidaló távolsági hálózat, a WAN-t (Wide Area Network). 

2.1 Helyi hálózatok felépítése és jellemzői 

2.1.1 Kiszolgáló alapú és egyenrangú hálózatok 

Egy helyi hálózat kiépítéséhez fizikailag össze kell kapcsolni a gépeket és a hálózatot működtető szoftvereket telepíteni, amelyek működtetik a hálózatot. A hálózat fizikai kialakítása, azaz hogy milyen módon kapcsoljuk össze a gépeket, nem befolyásolja a logikai felépítését. A fizikai kapcsolat sokféle lehet, a logikai azonban csak kétféle: kiszolgáló alapú vagy egyenrangú. 

A mai Ethernet hálózatok: 

Az Ethernetet háromféleképpen fejlesztették tovább: 

– a csillag topológiájú Ethernet, 

– a csillag topológiájú Ethernet két hubbal, 

– Ethernet kapcsolóhubbal. 

A Token ring hálózatokban: 

a számítógépek csak akkor továbbíthatják az üzeneteiket, ha erre engedélyt kapnak. Az engedély maga is egy üzenet, amelyik gép megkapja, az küldheti el az adatait a hálózaton. Az engedélyüzenet (angolul a token) körbejár a hálózaton, ha annak a gépnek, amelyik megkapta, éppen nincs küldenivalója, továbbadja a következőnek. A továbbítandó adatokat itt is maximált méretű csomagokra kell bontani, és az engedélyüzenet birtokosa csak egy csomagot küldhet egyszerre. Ezután tovább kell adnia az engedélyt. Újabb csomagot csak akkor küldhet, ha az engedély körbejárva a hálózaton, újra hozzá kerül. 

A Token ring hálózat topológiája egy gyűrű (angolul ring), ahol minden gép csak a két közvetlen szomszédjával van kapcsolatban. A gépek „kézről kézre” adják a csomagokat és a tokent. A címzett gép tárolja a kapott üzenetet, majd továbbküldi ő is a kapott csomagot megtoldva egy nyugtajelzéssel. Végül az üzenet visszaérkezik a feladóhoz (az üzenetet küldő géphez). Ez a hálózat csak akkor működik ha mindegyik gép be van kapcsolva és egyik sincsen meghibásodva. 

A hálózat akkor működik jól, ha van egy központi egység – a MAU (Media Access Unit), amelyhez kábelekkel csatlakoznak a gépek. 

A MAU képes arra, hogy a be nem kapcsolt vagy meghibásodott gépeknél rövidre zárja a kábelt, és így kiiktatja őket a gyűrűből. 

2.1.2. Távolsági hálózatok 

Egymástól nagy távolságra levő számítógépeket kapcsolnak össze. (Még nem épült ki telefonhálózathoz hasonló hatékony rendszer). 

A távolsági összeköttetések működési elvük szerint két nagy csoportba sorolhatók: vonal- illetve csomagkapcsoltak. 

A vonalkapcsoltra a legjobb példa a telefonhálózat. 

A számítógépes hálózatok már a kezdetektől a csomagkapcsolás elvén fejlődtek. 

A továbbítandó adatokat csomagoknak nevezett adagokra bontják és a csomagkapcsolt hálózat állomásai számítógépek, azaz van bizonyos intelligenciájuk és tárolókapacitásuk. 

A csomagkapcsolt hálózat két nagy alcsoportja a kapcsolat nélküli és a virtuális áramkört használó protokollok. 

A kapcsolat nélküli elnevezést abban az értelemben és akkor használják, amikor a küldő és a fogadó állomás között nem történik egyeztetés az adatforgalom elindítása (üzenetküldés) előtt. A küldő minden csomagban elhelyezi a célállomás címét és a csomag útjába eső gépek szabadon dönthetnek a csomag továbbításáról. 

A virtuális áramkör a csomagkapcsolt hálózatoknál azt jelenti, hogy egy kapcsolat csomagjai a hálózaton mindig ugyanazt az útvonalat, a virtuális áramkört követik. 

A virtuális áramkör lehet ideiglenes vagy állandó, attól függően, hogy csak egy kapcsolat idejére alakítják ki vagy mindig ez a két gép közötti útvonal. 

Néhány csomagkapcsolt hálózati protokoll: X.25 protokoll, TCP/IP (Transmission Control Protocol/Internet protocol) protokollcsalád, ATM (Asynchronous Transfer Mode) 

A modemes kapcsolat a modemnek nevezett eszköztől kapta a nevét (a név a modulátor – demodulátor szavakból származik). 

Néhány vonalkapcsolt összeköttetési lehetőség: 

A telefonközpontok közötti trönkvonalak digitális optikai hálózatot alkalmaznak. 

Európában a legelterjedtebb gyors, digitális vonal az ISDN (Integrated Services Digital Network). Az ISDN külön vezetéket, úgynevezett előfizetői hurkot használ minden végponthoz, mint a hagyományos teleon, de már nincs szükség analóg kódolásra, aközpont digitális formában tudja továbbítani az adatainkat. 

Az ISDN használatához is ISDN modem kell, amihez csatlakoztatható a számítógép, a telefon és a fax. 

Digitális bérelhető vonalak: Amerikában T1 és T3, Európában E1 és E3. 

Ilyen vonalakat bérelve a telephelyek között kiépíthető egy digitális magánhálózat; alternatívája a nyilvános, csomagkapcsolt hálózaton, például az Interneten megvalósított kapcsolat. 

Az egyes hálózatokat az alábbi jellemzőkkel írhatjuk le: 

A hálózati topológia a számítógépes rendszer geometriai elrendezése. 

Jellemző elrendezések: 

– pont-pont, 

– sín- (lineáris vagy busz), 

– gyűrű- 

– csillagelrendezés, 

– többszörösen kapcsolt hálózat. 

A pont-pont kapcsolat egyszerűsíti a kommunikációs űtvonal megválasztását, de a megbízhatóságot a leggzengébb vonal határozza meg. A busztoplógiában minden hálózati egységnek önálló címe van, és ezek közös átviteli közegre csatlakoznak. A buszra küldött adatokat minden egység érzékeli, de csak a címzett veszi át. A gyűrűszerű elrendezésnél a gépek között pont-pont kapcsolatok vannak, amelyek végül zárt utat képeznek. Az adatok gépről gépre haladva jutnak el a címzetthez. A csillagkapcsolás esetében minden egység a csillagponthoz kapcsolódik; a csillagpont vagy passzív, vagy aktív. Az aktív csomópont vezérli az egész hálózatot és intézi az útvonalválasztást. A többszörösen kapcsolt hálózatban minden csomópont két vagy több másikkal van összekötve. Ez a rendszer növeli a biztonságot, de az útvonalválasztás összetettebb feladat. 

Az adathordozó közeg teremti meg a fizikai kapcsolatot – a kommunikációs csatornát – a hálózat egyes elemei, csomópontjai között. A fizikai megvalósítást négyféle szabvány határolja körül. 

A fizikai kapcsolatteremtését meghatározó szabványok: 

– a mechanikai szabvány a csatlakozásokkal, a fizikai közeg anyagi tulajdonságaival (ellenállás, megengedett jelveszteség, mechanikai méret, rugalmasság) foglalkozik; 

– a funkcionális szabvány a csatlakozókhoz tartozó logikai szerepeket adja meg (például tartalomjel, vezérlőjelek, földelés, stb.); 

– az eljárási szabvány a csatlakozókon megjelenő különböző típusú jelek megkövetelt sorrendjét írja le; 

– a jelszabvány a megjelenő elektromos vagy optikai jelek alakját, nagyságát és digitális értelmezésük módját (0 és 1) határozza meg. 

A kommunikációs csatornában a hálózat egyes elemei, csomópontjai között a jelek elektromos, optikai vagy elektromágneses úton haladhatnak. A jelhordozók leggyakoribb típusai: 

– a koaxiális kábel (a tv-technikából ismert külső árnyékoló hálóval körbevett rézvezeték), 

– a csavart érpáras kábel (szigetelt rézvezeték, amely 10 km alatti távolságon használható), 

– az optikai kábelek (vékony üveg- vagy műanyagszálak, amelyek a fényjeleket vezetik; a szálak valójában két rétegből tevődnek össze; a külső réteg törésmutatója kisebb, hogy így a réteghatáron fellépő teljes visszaverődés megakadályozza a fényimpulzusok kilépését a szálból), 

– a mikrohullámú sugárzás pont-pont vagy műhold által közvetett adatátvitel. 

Architektúra 

A számítógépek közötti kapcsolat, az erőforrások megosztása és megszervezése lehet egyenjogú úgynevezett peer-to-peer vagy kliens-szerver szemléletű. 

Az erőforrás elosztó számítógépeket és a közös eszközöket (például nyomtató) hívják szolgáltatógépeknek (szervereknek), míg a szolgáltatásokat igénybe vevő gépek az ügyfelek (kliensek). 

A számítógépes hálózat architektúrája azokat az üzenetformátumokat és egyéb szabványokat határozza meg, amelyek alapján az eszközök képessé válnak a kölcsönös adatforgalomra. 

A hálózatfejlesztés korai éveiben az egyes cégek saját architektúrákat alakítottak ki, amelyek csak bonyolult kapurendszereken keresztül tudtak egymással kapcsolatot létesíteni. 

Ezért dolgozta ki 1978-tól a Nemzetközi Szabványügyi Hivatal (ISO) az OSI (Open System Interconnection Reference Model) elnevezésű, hétszintű kommunkációs modelljét és szabványát, amelyet széles körben elfogadtak és alkalmaznak 

A modell hét rétegét egymásra épülő, csak a szomszédos rétegekkel kommunikáló és rétegenként meghatározott feladatokat ellátó, egymásnak szolgáltatásokat nyújtó szabványosított elemek adják. A szabványosítás csak a rétegek közötti kapcsolatokra vonatkozik, ezért a réteg szoftver- és eszköz- „belseje” szabadon választható meg. Ezért nyílt a modell. A rétegek: a fizikai, az adatkapcsolati, a hálózati, a szállítási, a viszonykezelési, a megjelenítési, az alkalmazási. Ezek felölelik a szervezett kommunikáció minden funkcióját. 

3. A protokoll 

A protokoll határozza meg a jeleknek és szabályoknak azt a csoportját, amelyekkel a hálózat egységei egymással kommunikálnak. 

A helyi hálózatok esetében az egyik legnépszerűbb protokoll az Ethernet. Példa még erre az FDDI (Fiber Distributed Digital Interface) vagy az IBM rendszerű token-ring. 

Az internet alapú hálózatok protokollja a TCP/IP (Transmission Control Protocol/Internet Protocol) és egyre gyakoribb az ATM (Asyncronous Transfer Mode) protokoll, amelyet a TCP/IP-nél nagyobb átviteli sebességek érdekében fejlesztenek ki. 

A helyi hálózatok nagyobb hálózatokba szervezhetők. Több helyi hálózat összekötésével jönnek létre a nagy területű hálózatok (WAN – wide area network), ezek sajátos típusa a városi hálózat (MAN – metropolitan area network). 

4. A hálózat kiépítése 

A helyi hálózat kiépítése már néhány számítógép esetén is nagy gondosságot igényel. Szakember (informatikus) segítségével célszerű ezt megoldani, különösen a bonyolultabb, nagyobb hálózatok tervezését és kivitelezését. 

Az első kérdés a hálózati struktúra meghatározása. Néhány, 5–6gépig megfelelő a peer-to-peer elrendezés, amikor egy speciális program érzékeli a hálózatban lévő aktív elemeket, az egyes gépeken pedig be kell állítani, meg kell osztani a közösen használható adatállományokat és perifériákat. Nagyobb igény esetén csakis a szerver-kliens architektúrákat alkalmazzák. 

A hálózati munka szervezésére szerverek szolgálnak, amelyek képesek egyidejű hozzáférést biztosítani a különböző alkalmazásokhoz, és egy ponton kezelik a rendszer-adminisztrációs feladatokat, így a felhasználók hozzáférési jogosultságait is. A szerverek az átlagos PC-nél nagyobb teljesítményű és főként nagyobb üzembiztonságot garantáló számítógépek, amelyeknek ára egy nagyságrenddel is meghaladhatja az asztali számítógépek árát. A feladat elvégzéséhez valamilyen hálózati operációs rendszerre van szükség. Kisebb hálózatoknál a leggyakoribb változatok a Novell NetWare, a Windows NT vagy a Linux. Nagyobb hálózat, nagyobb adatforgalom még erősebb számítógépet és ennek megfelelő operációs rendszert (többnyire UNIX-változat) igényel. 

A hálózatba kötött különböző egységek közötti forgalmat többféle hálózatvezérlő egység támogathatja vagy vezérelheti. 

Elsősorban fizikai feladatot látnak el az optikai elektromos vagy elektromos optikai átalakítók. Egy hálózat különböző szegmenseit kötik össze az ismétlők (repeater), amelyekkel a jelveszteségek és torzulások igazíthatók ki. Ezek felerősítik és újraidőzítik a jeleket. 

A hidak (bridge) az OSI-modell második, adatkapcsolati szintjén működnek, szomszédos helyi hálózatokat kötnek össze. Az érkező bitfolyamot logikai egységekbe szervezik, ellenőrzik hiba és címzés szempontjából, és csak a szomszédos hálózatba irányított üzenetcsomagokat eresztik át. 

Az útválasztók (router) az OSI-modell második, adatkapcsolati szintjén működnek, feladatuk a helyi hálózatok összekapcsolása a nyilvános, regionális hálózatokkal és azokon keresztül más lokális hálózatokkal. Az adatcsomagokat továbbítják a megfelelő címtartományú hálózatokhoz. 

A vezérlőegységek nagy csoportját képezik a különböző intelligenciájú, adatkoncentrációs feladatot végző berendezések. A terminálszerverek több terminált, munkaállomást kötnek rá egy buszra vagy gyűrűre. Több protokollt képesek támogatni. A multiplexerek több, kisebb sebességű adatforgalmat egyesítenek egy nagyobb sebességű vonalra. A koncentrátorok már feldolgozó (processzálási) és tárolási képességgel rendelkeznek az optimális adatátvitel érdekében. A hálózati elosztók (hub) és kapcsolók (switch) az eredeti, koncentráló feladatuk mellett ma már híd- és útválasztó, valamint hálózatmenedzsment–funkciókat is képesek ellátni. 

Korábban az úgynevezett 10Base-2 szabványú (vékony) Ethernet buszelrendezésű, koaxiális kábelezésű hálózat volt a jellemző. A számítógépbe hálózati kártyát kell helyezni. Ez a sínrendszerű, 10 Mbps sebességű kiépítés nehezebben telepíthető; hátrányos tulajdonsága, hogy egyetlen gépnél előforduló hiba vagy a kábel megszakítása az egész hálózatot leállítja, és szigorúan be kell tartani a kábelezés hosszára és a gépek számára vonatkozó korlátozásokat, mert a forgalom növekedésével az átvitel sebessége rohamosan csökken. 

Ma már inkább a több érpárt tartalmazó, úgynevezett UTP-kábelezést használják a 10Base-T szabvány szerint. A hasonló struktúrájú, üvegszálakat alkalmazó rendszer a 10Base-F Ethernet szabványváltozat szerint működik, de a műszaki fejlődés következtében már a 100 Mbps és 1 Gbps sebességű hálózatok is terjednek. 

A csavart érpáras technológia lehetővé tette a strukturált hálózatok kialakítását, ami azt jelenti, hogy az egyes munkahelyek fali csatlakozóitól a kábelek kábelrendezőben futnak össze, ahol a igényeknek megfelelően lehet kiosztani őket, akár a különböző sávszélességű adat-, akár a telefonforgalom számára. Az ilyen strukturált rendszerben a számítógépek hálózati kártyáiból érkező kábelek a rendezőben egy összekötő elembe kerülnek, amely lehet a csak erősítő hálózati elosztó (hub) vagy a menedzselhető kapcsoló (switch). Így átláthatóbb hálózathoz jutunk, amely jobban kezelhető, könnyebb felügyelni és karbantartani. Hálózati elosztót akkor célszerű használni, ha az egyidejű hálózathasználat ritkább, mert ellenkező esetben romlik a hub teljesítménye. A gyakori egyidejű használat kapcsolót igényel, amelynél egyidejűleg, egymástól függetlenül folyhat adatcsere két-két port között. Az eszközök legfontosabb jellemzői: csatlakozópontok (portok) száma, az átviteli sebességek (10, illetve 100 Mbit/s), valamint ezek megoszlása a portok között, végül a hálózati eszköz menedzselhetősége. A menedzselés lehetősége több hasznos funkciót jelent: hozzáférés-védelem beállítása, virtuális részhálózatok kialakítása, forgalmi statisztikák készítése, nagyobb adatforgalom (például multimédiás alkalmazások) esetén az adatforgalom hatékonyabb szervezése. A jobb paraméterek természetesen magasabb beszerzési költséget is jelentenek. 

Az integrált könyvtári rendszer 

A hálózat kibővíti a könyvtári automatizálás lehetőségeit. Ez vonatkozik mind a szervezet adminisztrációs tevékenységére, mind a szakmai munkára és a szolgáltatásokra. Szolgáltatási oldalon az elektronikus könyvtári források (például CD-ROM-ok) szélesebb körű használata vált elérhetővé. 

Az intézményen belüli közös munkavégzésre készültek a különböző csoportmunka-szoftverek (groupware), amelyeket két szempontból is továbblépésnek tekinthetünk: egyrészt közös, a hálózaton minden illetékes által elérhető adatállományokkal lehet dolgozni, másrészt az elektronikus levelezés és csoportkommunikáció révén valós idejű kapcsolatok növelik a hatékonyságot. 

Könyvtári környezetben ezek a tevékenységek részben az összes – vagy a legtöbb – könyvtári munkát összefogó, automatizációs programrendszerekbe integrálódtak. 

Az integrált könyvtári rendszer a munkafolyamatokat egy, a megfelelő modulokból egymásra épülő programcsomagba foglalja. A nagyobb rendszerek általában az alábbi területekre osztják fel a könyvtári feladatokat: 

– Állományépítés (A dezideráta-adatbázis sokféle forrásból épül, ezért az alkalmazott adatmodellhez képest a rekordjai hiányosak, de a benne rögzített adatokat a későbbi munkafolyamatok során fel kell használni – megrendelés, pénzügyi adatok rögzítése, esetleges törlés, halasztás, beérkezés, számlázás, könyvelés, stb.). 

– Feldolgozás (A leíró katalogizálás, osztályozás és indexelés, illetve a mélyebb feldolgozás a a könyvtári szabványok és a program előírásai, korlátozásai figyelembevételével történik). 

– Sorozatok, folyóiratok kezelése (külön modulra van szükség a periodicitásból fakadó körülmények miatt). 

– Nyilvános számítógépes katalógus (OPAC) 

Az elektronikus katalógus és adatbázisa az integrált könyvtári rendszer magja, különösen azért, mert ez jelenti az elérési felületet a felhasználó számára. Korábban szöveges terminálokról lehetett kérdezni, ma már többnyire a grafikus felület jellemző. Ha a hálózatnak van kapcsolata az internethez, akkor az intézményen kívülről is lehet a katalógusban keresni. Ez a felület alkalmas arra is, hogy a külső felhasználó más, például a kölcsönzés egyes funkcióihoz is hozzáférjen (előjegyezhessen, hosszabbíthasson). 

– Kölcsönzés 

A kölcsönzési modul működése, amely az olvasók nyilvántartását is magában foglalja, a katalóguson, illetve a könyvtári adatbázison alapszik. Ellátja a kölcsönzés adminisztrációjával kapcsolatos funkciókat is, részét képezi a vonalkód vagy más fizikai dokumentumazonosító használata és elkészítése. Segítségével különböző forgalmi kimutatásokat, statisztikákat lehet készíteni. 

A kölcsönzési modulhoz csatlakozhatnak a dokumentumforgalom egyéb területei (például a könyvtárközi kölcsönzés, dokumentum-ellátás) is. 

– Mellékfunkciók: 

Az authority állományok (az ismétlődő elemek hivatkozási állománya, az egységes névalakok, a szerzők, kiadók stb. listáinak) elkészítése, különböző karakterkészletek használata, automatikus ellenőrzési feladatok 

Olyan kooperatív funkciókra is alkalmas legyen az integrált könyvtári rendszer – mint például az osztott katalogizálás és a közös katalógus 

Ide sorolhatók a rendszermenedzsment feladatai, vagyis a különböző hozzáférési szintek engedélyezése, a háttérállomány rendszeres elkészítése, rendezések, statisztikák összeállítása, kiegészítő szolgáltatások, a biztonsági munkák, mint a naplózás, az illetéktelen behatolások figyelése stb. 

Támogathatja a rendszer a leltározást is. 

Az integrált könyvtári rendszerek eszközigényeit nyilván az adatbázis és a használat méretei szabják meg. A telepítés feltétele legalább egy munkaállomás (workstation) vagy nagygép (mainframe). Bár a nagyobb programgyártók gép- és platformfüggetlenségre törekszenek, minden gyártónak van előnyben részesített eszköze, és többnyire valamilyen UNIX-változata. 

A számítógép és az operációs rendszer kiválasztása mellett néhány más feltételre is nagyobb gondot kell fordítani. 

– A kapacitásokat gondosan kell megtervezni. Mind a memória-, mind a háttérlemez-kapacitást úgy kell méretezni, hogy az alapadatbázis mellett az indexállományoknak és a munkaállományoknak is jusson hely. Nem elég a jelenlegi használat szerint méretezni, hanem gondolni kell a későbbi bővítés lehetőségére is. Általában fel kell becsülni a belső és a külső terhelést is, emellett számításba kell venni a frissítés által megkövetelt kapacitást is. 

– Végül az integrált könyvtári rendszer nemcsak egy programot és egy gépet jelent, hanem egy kiterjedt hálózatot, terminálokkal és ilyenként használt személyi számítógépekkel, az ezeket összekötő kábelezéssel és csatolóelemekkel, segédgépekkel. Maga a rendszer installálása is átgondolt logisztikai tervezést és végrehajtást igényel, amihez több szakterület specialistáira van szükség. 

– A szoftver kiválasztását a szakmai szempontokon túl a szoftvert forgalmazó cég hazai jelenléte, a részletes méretezésbeli-, hozzáférési- és támogatási feltételeket is kifejtő árajánlat, az együttműködő könyvtárak szándékai és a korábbi tapasztalatok is befolyásolják. 

Az adatbiztonságot biztosító eljárások: 

A számítógép-biztonság szűkebb értelemben az adatok védelmét jelenti illetéktelenek hozzáférésétől. Tágabb megfogalmazás szerint azonban az alábbi elemekből áll: 

– a titkosság és a hozzáférés szabályozottsága, 

– az adatok integritása, azaz sértetlensége, pontossága és hitelessége, 

– a szolgáltatás megbízható elérhetősége, 

– végül idesorolható az emberi tényező, a technológia (eszköz és szoftver) és a kiegészítő berendezések (például szünetmentes áramforrás). 

A főbb veszélyforrások műszaki (fizikai sérülések, eszköz-, és programhibák) és emberi eredetűek (gondatlan vagy szándékos károkozás) lehetnek, és okozhatják az adatok sérülését vagy elvesztését, eredményezhetnek anyagi vagy szellemi természetű károsodást (belső vagy külső helyről elkövetett betörés, károkozás, pénzügyi csalás), de jelenthetnek „egyszerű” víruskárt vagy illegális szoftverhasználatot is. 

A védelem a hálózatot használó intézmény esetében több lépcsőből áll, amelynek lényeges elemei: 

– a biztonsági átvilágítás vagy felmérés, a hálózat helyzetének vagy veszélyforrásainak elemzése, 

– a biztonsági politika elkészítése, amely a kockázati tényezők elemzését és a védelmi intézkedéseket tartalmazza, 

– az úgynevezett katasztrófaterv elkészítése, 

– a biztonsági szabályzat elkészítése, 

– a biztonság ellenőrzése. 

Az intézkedések lényeges elemei szervezési természetűek is, mert a technikai intézkedések önmagukban nem nyújtanak megfelelő biztonságot (például úgynevezett tűzfal építése). A biztonságpolitika, a szabályzat elkészítése, az intézkedések következetes végrehajtása és ellenőrzése együtt nyújtják a szükséges biztonságot. 

Fontos annak a rögzítése, hogy mit szabad csinálni és mit nem, kinek mi a feladata, ki felelős a védelemért, és mindezt hogyan és ki kéri számon. A számonkérési folyamat három feladatból áll: 

– az eseményeket rögzíteni és hitelt érdemlően dokumentálni kell, 

– fel kell tárni a lejátszódott események, tevékenységét és jellegét, 

– értékelő jelzést kell adni róluk, és hathatós védelmi intézkedéseket kell hozni a hasonló esetek elkerülésére. 

Az informatikai biztonság első számú felelőse a rendszergazda, nagyobb hálózat esetén az adatbiztonsági vezető, de minden egyes munkatársnak megvan a maga feladata, amelynek végrehajtását a legnagyobb határozottsággal kell számon kérni. 

5. Könyvtár a világhálón 

Az internet – a számítógépes világhálózat 

Az internet kialakulása: 

Az internet helyi és regionális hálózatokból felépülő globális számítógépes adatátviteli hálózat, amelyen az adatforgalom egységes szabványok szerint folyik. 

A mikroelektronikai háttér tette lehetővé, és az Egyesült Államok védelmi szükségletei kényszeríttették ki a kezdeteket. 1969-ben az Egyesült Államok hadügyminisztériumának programjaként született meg az ARPANET (Advanced Research Project Agency Network), az internet őse. Azért hozták létre, hogy atomcsapás esetén is fennmaradjon a kommunikáció az amerikai kormányszervek és a katonai irányítás között. Az elv egyszerű: a hálózat nem hierarchikus felépítésű, minden csomópont egyenrangú. A megcímzett adatcsomagok csomópontról csomópontra haladnak, a küldőtől a címzettig. Ha meg is semmisülnek csomópontok, a küldemények tovább haladnak a háló működő részén. Idővel egyre több nem katonai – kutatói és egyetemi – intézmény csatlakozott a hálózathoz. A nyolcvanas évek elején a katonai részt elkülönítették, és ami megmaradt, azt az akadémiai elnevezéssel illetett kutatási, felsőoktatási és művelődési szféra szélesítette ki a saját igényeinek megfelelően. Eközben kialakultak – elsősorban az elektronikus levelezésen alapuló – polgári szolgáltatások is, amelyek elkülönült hálózatot alkottak, amelyek egyike volt az Internet. 

A számítógépes hálózatokat kiterjedésük szerint osztályozzák. (helyi és távolsági hálózatok) 

Az egyes részhálózatok azonban eleve különböző szabványok szerint épültek és működtek. Amikor a használat már megkövetelte, gondoskodni kellett a részhálózatok összekapcsolásáról. Ez kezdetben a szabványalakítást elvégző kapcsoló- vagy csatológépekkel történt (gateway), egészen addig, amíg az Internet robusztus és jól bevált szabványai (protokolljai) ténylegesen világszabvánnyá váltak, és az Internetből internet lett. Később az üzleti élet is rácsatlakozott. 

A szabványosítás útja az úgynevezett RFC-k (Request For Comments) kibocsátása, amely javaslat és észrevételek kérése a bevezetni kívánt szabványhoz, és amelyet többnyire az IETF (Internet Engineering Task Force) vagy vlamely szabványosítási szervezet munkabizottságai állítanak össze. 

Az internet első időszaka az akadémia-tudományos közösségé. Az államilag finanszírozott fejlesztésből fakadó „ingyenes” mozgás a hálózaton egyfajta közösségi kapcsolatot, az információs és közlési szabadság szellemét hozta létre. A „kibertér” az ismeretszerzés eddig nem ismert lehetőségeit tárta fel. Ebből az időből származik az internet hármas meghatározása: 

– a hálózatok hálózata, amely a TCP/IP protokollon alapul, 

– emberek közössége, akik fejlesztik és használják ezeket a protokollokat, 

– azon erőforrások, szolgáltatások és források összessége, amelyek ezen a hálózaton elérhetők. 

Később az állam már nem tartotta szükségesnek, hogy továbbra is ilyen fokon támogassa az internethasználatot. Az üzleti élet is egyre fokozódó mértékben ismerte fel a világhálózat jelentőségét és vette használatba. 

A hálózat néhány új, esetenként jó és többféle rossz következménnyel is járt. Ezek közül néhány: a hálózat udvariassági szabályzata, a netikett; a kiberbetörő, a víruskészítők és –terjesztők; a hálózati narkós, aki nem tud megszabadulni a képernyőtől; a hálózat hibás használatának különböző fajtái (levélbomba, pornográfia stb.). 

Az internet műszaki jellemzői: 

Az internet alapvető protokollja a TCP/IP protokollcsalád; működésére a csomagkapcsolásos és többnyire kliens-szerver forgalom jellemző. 

A TCP/IP protokollcsalád protokollok (szabványok és programok) gyűjteménye, amely azt szabja meg, hogy miként haladjon keresztül egy adat (dokumentum) a hálózaton, egyik számítógéptől a másikig. A protokollcsalád megnevezés azt jelenti, hogy az adatforgalom szabványos lebonyolítása több szinten történik. A TCP/IP protokollcsalád négy rétegre tagolódik: 

– fizikai, bitszintű rétegre, 

– a hálózati rétegre (IP), 

– a transzportrétegre (TCP) és 

– az alkalmazási rétegre, amelyben sokféle alkalmazás szabványai találhatók; a felhasználó főképpen ezekkel a szabványokkal találkozik. 

A hálózati szoftvernek egy 32-bites internetcímre van szüksége ahhoz, hogy egy kapcsolatot felépíthessen, vagy hogy datagramokat küldhessen. 

A csomagokra bontás előnyökkel jár. Ebben a működésmódban – bár a fizikai kapcsolat állandóan fennállhat a hálózatra kapcsolt számítógépek között – a logikai kapcsolat csak a szolgáltatás kérése és annak teljesítése alatt áll fenn; így egyszerre több kapcsolat is létrejöhet. 

A kliens-szerver működésben a kliens olyan program, amely valamilyen kérést tud kibocsátani egy, a hálózaton működő szerver (szolgáltató számítógép) felé. A szerverprogram a kérésre elküldi a kért dokumentumot (szükség esetén hibaüzenetet küld). A kliensprogram rendszerint más számítógépen fut, mint a szerverprogram. A dokumentum tárolása a szerver feladata, megjelenítése a kliensé. 

A TCP/IP protokollt használó hálózatok a IP-címnek nevezett címre irányítják az üzeneteket, dokumentumokat. A 32 bitből álló numerikus IP-cím formátuma pontokkal elválasztott négy, 0 és 255 közé eső szám (például: 184.160.12.153). Az internethez kapcsolt hálózatoknál nemcsak arra kell ügyelni, hogy minden szám egy elemet jelöljön, hanem ezt regisztráltatni is kell, éppen az egyediség biztosítása végett. 

Az IP-címben használt négy számjegy különböző módon jelölheti meg az internetre kapcsolt hálózatot, illetve az adott hálózatban működő számítógépet. Az InterNIC Regisztráló Szolgálat által kiosztott számok alapján a mai rendszerben három osztályba sorolódnak az IP-címek 

Az internet növekedésével ez a számozási rendszer kimerülőben van, ezért fokozatosan bevezetik a CIDR osztálymentes címzési rendszert az Ipv6 szabványt elfogadó hálózatokban. 

A felhasználóknak egyszerűbb a számítógépek neveivel hivatkozni. Ezért működik egy elosztott névkiszolgáló adatbázisrendszer (DNS – Domain Name Service), amelyből a hálózati szoftver kikeresheti a névnek megfeleő címet, és fordítva. 

A névkiszolgáló együttesen egy fastruktúrát alkotnak, amely a tartományok és intézménynevek hálózati szerkezetének felel meg. A tartomány- és altartomány-nevek (domain name) fordított sorrendben, ponttal elválasztva jelennek meg, így a legelső maga a számítógép vagy a rajta futó szolgáltatás elnevezése (például www.konyvtar.egyetem.hu). a tartománynév-szolgáltatás szabványos protokollokkal működik, és más információs feladatokat is ellát. 

A hálózat robbanásszerű növekedése miatt a regisztrálási folyamat szabályozottá vált, és számos jogi bonyodalmat is okozott már. 

6. Kapcsolódás az internethez 

A kapcsolat több szinten jöhet létre Az első szint, amikor a számítógépünk egy olyan számítógép terminálja, amelynek van kapcsolata a hálózathoz. Ekkor nincsen kliensprogram a saját számítógépünkön. 

A második szint a távoli hozzáférés, amikor egy szolgáltatógéphez például egy lokális telefonhívás teremti meg a terminálkapcsolatot. 

A harmadik szint a közvetlen internet-hozzáférést jelenti, amikor a gépünk az intenet része, és a kliensprogramok saját számítógépünkön futnak. 

A hálózati alkalmazások fontos szereplője az internetszolgáltató, amelynek számítógépe vagy számítógéprendszere össze van kapcsolva a globális adathálózati rendszerrel, és a vele szerződött felhasználóknak különböző szolgáltatásokat nyújt. 

A kapcsolat technikai megoldásai a következők lehetnek: 

– Telefonos kapcsolat 

– ISDN-kapcsoalt 

– Kábeltévés kapcsolat 

– ADSL-kapcsolat 

– Bérelt vonal 

– Vezeték nélküli kapcsolat 

7. Az internet alaptechnikái 

Levelezés 

Az internet levelezőprogramjának minimális funkciói: 

– a levelek letöltése a postafiókból, 

– a levelek elolvasása, 

– az elolvasott levél törlése, tárolása, nyomtatása, továbbítása, 

– a levél megírása, megcímzése, feladása, 

– a melléklet hozzáfűzése a levélhez. 

Levelezőlisták, levelező csoportok 

Dokumentumletöltés 

Távoli számítógép-hasnálat 

A világháló jellemzői: 

– a hipertext 

– A kliens 

– A böngésző 

– URL, honlap, hálóoldal: 

Az URL és a részei: Minden hálódokumentumnak van egy egységesített címe, amelyet URL-nek (Uniform Resource Locator) neveznek. Az URL a legismertebb egységesített forrásazonosító (angolul Uniform Resource Identifier – URI). 

Az URL három részből áll: 

– Az első rész leírja a használni kívánt protokollt, jelen esetben ez a http://. Más protokollokat is interáltak a http-be, például az FTP-t, a gophert és a telnetet. 

– A második rész a szolgáltató (szerver) számítógép úgynevezett domain- vagy tartománynevét jelöli meg: például 

www.lib.elte.hu

vagy www.omikk.hu

vagy www.bcu.ubbcluj.ro

(Esetenként megjelölhetik a számítógép kijelölt portálját is, például 80). 

– A harmadik rész a dokumentum elérési útját és állománynevét adja meg / karakterrel elválasztva. (A tartománynév megadásakor mindegy, hogy kis- vagy nagybetűt használunk, de a könyvtár- és állományneveknél már nem, mert egyes operációs rendszerek érzékenyek rá.) 

Ha csak az URL első két részét adjuk meg, akkor a szerver úgynevezett honlapjára (angolul homepage, más magyar nevén: címlap) jutunk. 

– Multimédia-alkalmazások 

Könyvtári és tájékoztatási tevékenység a világhálón 

– szolgáltatások 

– katalogizálás és metaadatok 

– A Z39.50 kommunikációs szabvány : 

A számítógépek közötti kommunikációra vonatkozó alkalmazási protokoll, azaz szabványok és programok gyűjteménye, amelyet kifejezetten a könyvtári és információs rendszerek számára fejlesztettek ki. 

A globális világkönyvtár együttműködő szolgáltatásait biztosítja. Maintenance Agency-jét a Kongresszusi Könyvtár adminisztrálja. 

A protokoll jól láthatóan arra szolgál, hogy az OPAC-keresőprogram és a (távoli) adatbázis nyelvi különbségeit – mintegy metanyelvet képezve – kiegyenlítse. 

Sőt a Z-kliens több könyvtárba tudja egyszerre elküldeni a kérdéseket, 

Az adatcsere formátuma a MARC, ezért jól illeszkedik más szabványosítási folyamatokba, de más formátum is meghatározható. 

Beépítettek a programba számos könyvtári folyamatot, így a dokumentumrendelést, a kölcsönzést, …

A kereskedelmi funkciókat is megtaláljuk. 

– Információkeresés 

– Megjelenés a hálón. A hálószem 

– A jelölőnyelvek (SGML, HTML, XML, XHTML) 

A World Wide Web Consortium 1998. február elején adta közre az XML szabvány első változatát. Az XML (Extensible Markup Language – Kiterjeszthető Jelölő Nyelv) kiterjeszthető és bővíthető szemben a HTML-lel és egyértelműen a szerkezeti elemekre vonatkozik. 

– A szerzői jog 

Az adatok bizonságát, megőrzését jelenti elsősorban. 

Az internet szabad világában, a kibertérben szinte végtelen lehetőségünk van információk, ismeretek gyűjtésére és felhasználására. Azonban a számítóprogramokhoz hasonlóan itt is érvényes a szerzői jog. 

A Cyberspace Law Institute egy virtuális, interneten működő társaság, amely a kibertértörvénnyel foglalkozó vezető kutatókat, gondolkodókat gyűjti össze. Céljuk konkrét javaslatoakt kidogozni a létező problémák megoldására. A kiemelkedően fontos témákról speciális kollokviumokat szerveznek. 

Az Interantional Federation for Information Processing (IFIP) WG 11.3 munkacsoportja az adatbázis-biztonság témakörével foglakozik. Honlapjuk tájékoztat az 1986-banlétrehozott munkacsoport céljáról: támogatniaz adatbázis-biztonság kutatását és alkalmazását. Résztvevői a számítógépes biztonsággal és az adatbázis-rendszerkutatáűssal foglalkozószakemberek. A munkacsoport évente konferenciát rendez a téma kutatói-fejlesztői számára. A konferenciák anaygát Database Security: Status and Prospectus című kiadványokban jelenteti meg (IFIP). 

A hálótól letöltött anyagok felhasználásával szabályszerűen kell eljárni. A jogszerű eljárásra az is int, hogy ma már léteznek olyan eljárások, amelyekkel – például elektronikus vízjel használatával – az olvasó számára láthatatlanul megjelölhetők képek, dokumentumok. 

A szerző halála után 70 évvel már térítésmentsen digitlizálhatóak a műveik. Gondoljunk klasszikusaink CD kiadásaira, valamint az ókori szerzők műveinek elekronikus hozzáférhetőségére. 

Az elektronikus dokumentumok archiválásának a legbiztonságosabb módja: 

a papírra nyomtatott forma. 

8. A digitális kép 

A digitalizálás átalakítási folyamat, amelyel egy képet elemekre (képelemek, pixelek) bontunk, kis négyzetekre, amelyek vagy feket-fehérek (bináris), árnyalatosak (szürkeskála) vagy színesek. 

Az átalakított képek elektronikusan kódolva bitsorozatot képeznek. Ha kétdimenziós mátrixba rendezzük e sorozatot, akkor raszterképről vagy bittérképről (bitmap) beszélünk. A monitoron a kép a biteknek megfelelő négyzetekre bomlik. 

Egy másik képábrázolási mód a vektorábrázolás, amikor nyilakkal, pontokkal, előre meghatározott geometriai alakzatokkal építjük fel a képet. Ez inkább a műszaki tervezésben használatos. 

A digitalizált képek tárolására használt fájlformátumok: 

A legtöbb grafikai vagy akárcsak képmegjelenítő program több tucat formátumot és azoknak különböző változatait ismeri. Azok a formátumok a legmegfelelőbbek, amelyek standardizáltak, elterjedtek, és lehetőleg információveszteség nélkül tömöríthetők. 

Manapság két formátum szerepel az ajánlásokban: a TIFF és a PNG. 

A TIFF (Tagged Image File Format) eredetileg fekete-fehér árnyalatú képek digitalizálására kifejlesztett formátum, ami kvázi-standarként terjedt el. 24 bit színmélységig támogatja a digitaliálást, de rendkívül nagy a tárolókapacitás-igénye. Éppen ezért tömörítési eljárás használata javallott, például Zip-in-TIFF. 

A PNG (Portable Network Graphics) formátum kialakítása és elterjedése szoros összefüggésbenáll az internettel. A World Wide Web Konzorcium (W3C) kezdte el kifejleszteni. A cél olyan fájlformátum kifejlesztése, amely jó minőségben, jól tömöríthetően képes az adatok rögzítésére és továbbítására, ugyanakkor teljesen szabad felhasználású. A PNG formátum jelenleg nagyobb színmélységig (48 bit) képes információkat rögzíteni és tömörítési eljárása is jó eredményeket mutat fel. 

A digitalizált képek megjelenítési formátuma már teljes mértékben függ az eszköztől. Az előbb megemlített több tucat formátum bármelyike használható, ha van olyan program, amellyel az archiválási formátumból a megjelenítési formátumba történő konverzió elvégezhető. Az ajánlások a formátumok sokszínűsége miatt inkább csak az interneten elterjedt formátumokkal foglalkoznak. Ezekből jóval kevesebb van, mégis a leggyakrabban használatosak. A két klasszikus formátuma GIF és a JPEG. Harmadikként társult hozzájuk újabban az archiválási formátumként megismert PNG. 

A GIF (Graphics Interchange Format) hardverfüggetlensége miatt csereformátumként is népszerű (csak 8 bit mélységig jelenít meg), emiatt fekete-fehér képek esetében ajánlott a használata. 

A JPEG (Joint Photographic Experts Group) formátumot a tömörített állóképek kvázi-standardjaként tartják számon. Erőssége a tömörítési eljárásban rejlik, ami akár egyénileg is beállítható. Az elvileg 0-tól 99-ig történő tömörítési skálán leginkább a 40 körüli faktor használható, mivel a tömörítési eljárás információveszteséggel jár. 

A digitalizált szövegek megjelenítési formátuma – a képekhez hasonlóan – rendkívül sokféle lehet. A gyakorlatban mégis kétféle formátum terjedt el, amelyik mindegyike operációs rendszerektől függetlenül biztosítja a szöveg tartalmának és formájának (beleértve a tördelést is) egységes megjelenítését. Az egyik az elsősorban a UNIX világában ismert PostScript formátum, a másik a PC-világban is ismertebb PDF. 

A PostScript formátum eredetileg a UNIX-os szövegszerkesztők, például TEX, LATEX nyomtatási formátuma volt, később megfelelő szoftverek (például Ghostview) segítségével PC-ken is megjeleníthetővé vált. 

A PDF (Portable Document Format) a DTP programjairól ismert Adobe cég formátuma, amely az Acrobat program segítségével hozható létrre rendkívül egyszerűen, és az ingyenes Acrobat Reader nézegetővel lehet bármilyen platformon megjeleníteni és kinyomtatni. Kezelhetősége – különösen PC-s környezetben messze felülmúlja a PostScriptét. 

Adat- és állománytömörítés: 

Az adattárolási és adatátviteli követelmények miatt a képállományt rendszerint tömörítik. Az eljárás során a tömörítés lehet veszteséges vagy nem veszteséges. 

Néhány ismertebb tömörítő algoritmus: 

– LZW (Lempel-Ziv-Welch) – nem veszteséges, 

– JPEG (Joint Photographic Experts Group) – veszteséges, 

– MPEG (Moving Pictures Experts Group) – veszteséges, 

– Wavelet – veszteséges, 

– Fractal – veszteséges. 

A digitáliskép-állomány szerkezete: 

A képet reprezentáló digitális adatok szabványosított szerkezetű állományban helyezkednek el. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a számítógép és alkalmazási programjai értelmezni tudják az adatokat és előállíthassák a kép számítógépes formáját. 

Az egyszerű képállomány szerkezete (SPIE): 

Fejrész (Header) 

állományazonosító 

képspecifikáció (file-formátum) 

Képadatok 

színtáblázat (Look-up table), a monitorszínek vagy –árnyalatok 

meghatározása, 

képraszteradatok 

Lábrész (Footer) 

állományzáró megjegyzés, például a megnyitott állapotról 

A digitális kép jellemzői: 

– Feloldóképesség: 

A feloldóképességet a képet reprezentáló képelemek vagy pontok sűrűsége fejezi ki, amelyet minden esetben lineáris vagy felületi sűrűségként adnak meg (például 120 pont-cm). (Az angol specifikációkban a dpi –dots per inch, ppi –pixels per inch és esetenként a lpi –lines per inch mértékegységekkel találkozunk. Az inch [hüvelyk] a centiméternek megközelítőleg kettő és félszerese. Az LPI-egységet a nyomdaiparban használják árnyalatos képek jellemzésére). 

Több feloldóképességet különböztethetünk meg. Az optikai (valódi) feloldóképesség a szkenner belső tulajdonsága, amit a képérzékelő mérete, elemeinek elhelyezkedése és az optikai rendszer nagyítása határoz meg. Az interpolált feloldóképesség ezzel szemben a letapogatás alatt vagy után számított érték, amellyel a feloldást növelhetjük vagy csökkenthetjük. Nyilvánvaló, hogy a digitalizált kép minőségét végső soron az optikai feloldóképesség határozza meg. Az interpoláció egyszerű esetben annyit jelent, hogy kijelzési célra – mivel elegendő – csökkentjü a feloldóképességet, de azt is jelentheti, hogy egy dokumentumba ágyazott árnyalatos képet automatikusan nagyobb felbontással digitalizálunk. Mindkét esetben a képminőség, a sebesség és a képállomány mérete közötti kompromisszum eredménye az interpolációs algoritmus. Mindenképpen ajánlott a digitalizálandó dokumentumot a vásárolni kívánt szkennerrrel és képfeldolgozó programmal kipróbálni. 

A digitalizálási feloldást a kívánt alkalmazás határozza meg. Megőrzéshez, archiváláshoz olyan érték szükséges, amellyel az eredeti képben, vagy dokumentumban lévő összes információ reprodukálható. Visszaadásra, sokszorozásra, megjelenítésre olyan értéket kell választanunk, amely megfelel az adott kimeneti egységen (nyomtató, monitor) megjelenő kép vagy dokumentum tervezett minőségének. 

– Bitmélység 

A képelem bitmélysége az egy képelemhez csatolható maximális bitszám a szürkeskála vagy a színskála felbontásához. A bináris adat 1 bit/pixel, a jó minőségű színes képeké 24 bit/pixel. Ha a bináris felbontásból eredően a bitmélység értéke n, akkor a megkülönböztethető árnyalatok száma 2n (n = 1 bit esetén 2, n = 8 bit esetén 256, n = 16 esetén 65536). 

A képállományok jelenleg szokásos bitmélységei: 

1–bit feket-fehér képek, 

8–bit árnyalatos 256 szürke árnyalat, 

8–bit színes 256 szín, 

24–bit RGB körülbelül 17 millió szín, három 8–bites alapszínnel. 

A bitmélység döntően hat a kép megjelenítésének minőségére. 

– Színskála 

Több különböző színrendszert használnak a színek kódolására. A legáltalánosabb a vörös, zöld és kék alapszínekről elnevezett RGB additív rendszer. Használatos még a CMYK szubtraktív rendszer és a CIE-L*A*B* színtér, amely matematikai modellezésből származik. 

Az RGB a vörös, zöld és kék színeket használja színkeverésre és a fehér előállításra. Elektronikus képalkotó rendszereink ezen az elven működnek. 

– Memóriaigény 

A képek memóriaigényét a méret, a felbontás és a szürkeskála vagy színmélység határozzák meg. 

Egy példa: 

Legyen a képméret 15 cm x 10 cm, a felbontás 60 pont/cm (=150 dpi – dot /inch) és a színinformáció 3 x 1 byte = 24 bit pontonként, illetve képelemenként (pixel). 

A memóriaigény = (15 cm x 60 pont/cm) x (10 cm x 60 pont/cm) x 3 = 1.62 Mbyte 

Ajánlott képformátumok: 

Keresőkép (Preview image/thumbnail image) 

Egy olyan kisméretű kép, amely arra szolgál, hogy az olvasó eldönthesse, meg kívána-e nézni az eredeti, jobb minőségű képet. 

Ajánlott formátum: .gif 

Képmélység: 8 bit/pixel 

Tömörítés: a GIF-szabvány szerint 

Képméret: 150x100–200x200 pixel 

Szolgáltatási kép (Service/reference image) 

Jobb minőségű eredeti nagyságú, illetve a képernyőre, normálnyomtatóra méretezett 

Kép. (A felhasználói szükséglet szerint akár egynél több felbontásban is elkészíthető.) 

Ajánlott formátum: .jpg 

Képmélység: szürkeskála: 8 bit/pixel; szín: 24 bit/pixel 

Tomorítés: JPEG (általában 10:1 a szürkeskálára, 20:1 a színre) 

Képméret: közepes szinten: 500x400–1000x700 pixel, 

nagyobb feloldással 1000x700–4000x3000 pixel 

Archív kép (Archival image) 

Az archív kép legyen tömörítetlen vagy veszteségmentesen tömorített, hogy teljes 

reprodukcióra alkalmas maradjon, és legyen olyan példány, amely jövőbeni 

formátum- vagy hordozóváltásnál átvihető. 

Ajánlott formátum: .tif (Tagged Image File Format) 

Képmélység: szürkeskála: 8 bit/pixel; szí: 24 bit/pixel 

Tömörítés: tömörítetlen 

Képméret: 3000x2000–5000x4000 pixel 

Szövegek esetében gyakran elegendő fekete-fehér képek előállítása, amelyeknél a 

TIFF-formátum, az ITU Group IV szabvány szerinti tömörítés és minimálisan 

300 dpi felbontás megfelelő mind az archiválás, mind a kinyomtatás céljaira 

Állományformátumok az interneten 

Az igazi multimédia ott kezdődik, amikor nemcsak állóképek, hanem hangok és mozgóképek együtt kerül(het)nek az oldalakra. 

A RealAudio és a RealVideo 

A stream angol szó folyamot, áradatot jelent. Milyen „folyamról” lehet hát szó a WEB oldalak esetében? Ez a „folyam” is egy speciális formátum, aminek az a különlegessége, hogy a megfelelő programoknak nem kell megvárniuk, míg az „egész” anyag megérkezik a számítógépünkre, hanem annak kisebb részeit azonnal elkezdik feldolgozni. Ennek a legtipikusabb képviselője a RealAudio (~valódi hang) formátum, ami egyfajta folyamatos hangközvetítésre, afféle Internet-rádióként használható. Ez azonban nem ajánlható, mert az úgyis szűkös sávszélességet a RealAudio rendkívüli mértékben terheli, másrészt pedig a jelenlegi viszonyok olyanok, hogy a kevéssé terhelt időszakokban is a dolog úgy működik, hogy 5-20 másodpercig tölti a megszólaltatni való anyagot, majd 1-2 másodpercre megszólal, aztán ismét tölt, így „sosem éri utol magát”, azaz csak hangfoszlányokat hallhatunk. Ez a jelenség azonban nem a formátum, hanem az erősen terhelt vonalak hibája. 

A RealAudio megszólaltatásához különleges programra, az úgynevezett „RealPlayer”-re van szükség. Ez a program a http://www.realaudio.com/ címről kiindulva tölthető le (elvileg). (a jelenlegi legújabb "RealPlayer G2" verzió). A RealPlayer nemcsak hangok, hanem folyamatos kép lejátszásra is alkalmas (megfelelő sávszélesség esetén), talán nem is meglepő, hogy ezt a formátumot RealVideo-nak hívják… 

(Még egy kis figyelmeztetés azoknak, akik megpróbálkoznak a letöltéssel: nagyon figyelmesen nézzenek körül az oldalon, mert az összes kiemelt „Download” (letöltés) felirat a „RealPlayer Plus G2”-re vonatkozik, amelyik valamivel nagyobb funkcionalitást nyújt, de ellentétben a „Plus” nélküli társával nem ingyenesen használható, hanem minimális változatában is kb. 30 $-ba kerülő program! A képernyőn jobb 

oldalán megbújó kis kék színű képecske mögött azonban megtalálhatjuk az ingyenes (Free) „RealPlayer G2” letöltés linkjét is.) 

Mozgókép formátumok 

Még nem értünk a lehetséges - és használatos - hang formátumok végére, de logikailag most a mozgóképeknek kell következni, az majd később derül ki, miért. 

1. Windows "avi" formátum 

Kezdjük rögtön a Windows alapértelmezett formátumával, az „.avi” formátummal. Bizonyára sokan hiszik azt, hogy „ők még ilyet nem láttak”, de - amint azt a „Microsoft Visual Studio” nevű fejlesztő eszközbe beépített kis minták elárulják, ilyen fut akkor is, ha a Windows 95/98/NT bármelyikével például fájlokat másolunk, és a „lapok” a képernyőn „átrepülnek” két kis kosárka (folder, gyűjtő) között… 

Ha másik utat keresünk, induljunk el a Windows „Start” gombjától, kövessük a már ismert „Programok/Kellékek/Multimédia” útvonalat, itt megtaláljuk a múltkor már használt Médialejátszót, ezt segítségül hívva még több információhoz is jutunk, mint az Active vezérlővel (pl. innen lehet tudni a jelenet pontos hosszát). 

2. A QuickTime formátum 

A QuickTime („gyorsidő”) formátum valamivel jobb tömörítést nyújt. Kifejlesztője az Apple cég volt, ezért a megfelelő lejátszó programot is a http://www.apple.com/ címről kiindulva tudjuk letölteni. 

A fentiektől - és a korábban esetleg ismert QuickTime lejátszóktól - eltérően azonban mára ennek is (legalább) két formátuma létezik, amik különböző célokra használhatók. A kétféle formátumot leginkább a kiterjesztésük alapján különböztethetjük meg. A régebb óta használatos, ténylegesen mozgókép lejátszására használható formátum kiterjesztése „.mov”, ami jól felismerhetően utal az angol „movie” (film, mozi) szóra. A másik, inkább az utóbbi időben terjedő QuickTime formátum kiterjesztése „.qt” (ugye nem kell magyarázni, honnan ered…), és megfelelő lejátszó birtokában arra használható, hogy bizonyos tárgyakat térben megnézhessünk, körüljárhassunk. Mindkettőre láthatnak 

példát azok, akik meglátogatják a Fórum on-line változatát (vagy eleve azt olvassák), az egyik jelenet egy kis „űrcsata”, a fájl neve „symphony.mov”, a másik minta fájl egy játék figurát mutat be, a Csillagok háborújából bizonyára ismerős lesz a név (luke.qt). 

A „QuickTime Player”-t telepítése után pl. a „symphony.mov” linkre (fájlnévre) kattintva indíthatjuk el. Ekkor megjelenik a mellékelt ábrán látható kis „lejátszó” a képernyőn, amelynek háromszöget ábrázoló kerek gombjára kattintva indul a film. A mellette található kisebb gomb a „pillanat állj” jelét viseli, úgy is működik. A baloldalon látható kis hangszóró embléma a hangerő beállítására szolgál, de nem minden jelenet tartalmaz hangot, így ne csodálkozzunk, ha ezúttal néma marad. A jobb szélen látható két kis gomb közül az egyik információkat csal elő a jelenetről (ha vannak), a másik további vezérlő elemeket, mint pl. sztereo balansz, hangszín. 

A másik fájl megtekintéséhez a „luke.qt” fájlnévre kattintva (vagy bármilyen hasonlóra) egyszerre két kis ablak nyílik meg. Az egyik a program vezérlésére szolgál, a másikban látjuk a „körbejárható” tárgyat. A legegyszerűbb kezelés: a képet tartalmazó ablakra állva az egérkurzor kéz alakú lesz. Az egér bal gombját lenyomva, és jobbra balra tologatva a tárgyat körbe forgathatjuk. A "vezérlő" ablak menüjét érdemes tanulmányozni, bár gyakorlati hasznát - legalábbis kezdetben - a „Movie” menünek vesszük, ahol a méretek állíthatók be (Normál, Kétszeres, Képernyőt kitöltő). A többi menüpont az on-line kapcsolat jobb kihasználását szolgálhatná, de itt megint közbeszól a sávszélesség. 

Figyelmes szemlélő azért észreveheti a File menüben, hogy a két esetben (.mov, .qt) ugyanaz a program futott, csak más megjelenítéssel. 

3. Az MPEG formátum 

Napjaink talán legelterjedtebb mozgókép formátuma, aminek még egy érdekes oldalhajtása is van. Elsősorban rendkívül hatékony tömörítése miatt kezdték használni, mert ennek segítségével sikerült elérni, hogy egy-egy teljes mozifilm egy-két CD lemezen teljes egészében elférjen. 

Amikor terjedése megkezdődött, még az „átlagos” számítógépek kapacitása nem tette lehetővé, hogy közvetlenül a gép központi processzora dolgozza fel a képeket, ezért külön hardver elemre, úgynevezett MPEG-dekóder kártyára volt szükség. A mai gépek általában már elegendően gyorsak ahhoz, hogy „szoftverből”, azaz kiegészítő hardver nélkül is megbirkózzanak a feladattal, de bizony egy teljes képernyős „mozi” lejátszáshoz ma is jól jön a hardver segítség. A mai video kártyák többségéhez a gyártó ad MPEG lejátszó szoftvert, sőt az újabb verziójú Internet böngésző programok is támogatják a lejátszását. Kísérleti tapasztalatom, hogy míg a QuickTime formátumot nem sikerült a Windows Médialejátszóval (Windows NT-n) elindítani, addig az MPEG lejátszásával elboldogult, ezért ehhez is elhelyezek egy kis mintát az on-line Fórumban, mégpedig "underwater.mpeg" néven, amiből az is rögtön kiderül, hogy egy pár másodperces víz alatti jelentről van szó. 

Az MPEG formátum fejlődése során több verziót megélt, kezdetben az MPEG-1, mára inkább az MPEG-2 formátum tekinthető elterjedtnek. A sors különös játéka azonban, hogy sokan az MPEG tömörítés hang rögzítési módszerét ismerik legjobban, ez pedig nem más, mint a mára nagyon népszerűvé vált MP3 formátum. 

Napjaink legnépszerűbb hangformátuma, az MP3 

Nos hát, itt a magyarázat arra, miért kerültek a mozgókép formátumok az MP3 hangformátum elé, amit a 2. pont elején ígértem. Az MP3 teljes alakjában az MPEG Audio Layer 3 (MPEG hang réteg 3) névre hallgat, és az MPEG mozgókép formátumhoz került kifejlesztésre. Ez is a fejlődés egyik állomása, hiszen a Layer-1-et és a Layer-2-t követte. 

Ami rendkívül népszerűvé tette napjainkra, hogy a CD-k hangzását nagyon jól megközelítő hangminőségben, de azok helyigényének kb. tizedén (!) képes a hanganyagot tárolni. Ez persze önmagában sem kis dolog, de az igazi népszerűséghez az is kellett, hogy sorra jelentek meg az MP3 formátum hallgatásához, majd házilagos előállításához használható programok, és ezek elterjedésével a legnépszerűbb könnyűzenei, majd később akár komolyzenei felvételek MP3 formátumú feldolgozásai, a „zeneipar” nagy-nagy bánatára. Mára már nem is számít szenzációnak, hogy vannak már olyan berendezések is, amelyekbe pl. egy számítógépről memóriába tölthetünk MP3 zenéket, és a mozgó alkatrészek (a „mechanika”) teljes kiküszöbölésével hallgathatunk zenét, gyakorlatilag bármilyen mozgás közben, amit esetleg például egy sétamagnó nem bírna ki. 

Két dologra az MP3 kapcsán fel kell hívni a figyelmet: a zene „letöltése és eltárolása” magánjellegű felhasználás, ami hivatalosan megengedett. A „gyűjtemények” CD-re írása és árusítása (amire nem egy példa található az Interneten), illetve ezzel bármineműű haszonszerzés viszont a szerzői jogokat sérti! 

Az MP3 lejátszáshoz ma a WinAmp nevű szoftver a legnépszerűbb, ami különböző „skin”-ek ("bőrök") segítségével még megjelenésében is testre szabható. 

Könyvészet 

Multimedia. Ghid practic / Tay Vaughan. Bucureşti : Teora, 2002 

Prezentáció és grafika / Jókúti György. Budapest : Kossuth Kiadó, 1999. 

Operációs rendszer és fájlkezelés / Bárány Márta. Budapest : Kossuth Kiadó, 1999. 

Számítógépes hálózatok / Csórián Sándor. Budapest : Kossuth Kiadó, 1999. 

Iniţiere în PowerPoint / Sorin Matei, Elvira Nicoleta Bîzdoacă, Simona Roşu. Craiova : Arves, 2002. 

Iniţiere în Internet: email şi chat /Nicu George Bîzdoacă, ... Craiova : Arves, 2002 

[1] Multimedia reprezintă combinaţii întreţesute de text, obiecte grafice, sunete, animaţie şi elemente video. (Vaughan, 2002. 3) 

[2] Când permiteţi unui utilizator final – adică persoana care urmăreşte rezultatul final al unui proiect multimedia – să controleze elementele furnizate şi momentul furnizării acestora, atunci este vorba despre multimedia interactivă. (Vaughan 2002. 3) 

[3] Când furnizaţi o structură de elemente corelate prin intermediul unor hiperlegături ce pot fi utilizate pentru navigare, multimedia interactivă devine hipermedia (Vaughan 2002. 3) 

[4] Interfeţe interactive 

[5] titlu multimedia 

[6] Instrumente de creatie