A helyismereti gyűjtemények kialakulása a 19. század második felében kezdődött, részben a közkönyvtár megjelenésével (public library). De a helyismereti gyűjtemények és a helytörténeti kutatás korábban is kialakulóban voltak – jelentős gyűjteményük van például a felsőoktatási vagy más tudományos könyvtáraknak (főleg egyházi), de magánszemélyeknek is. A kialakuló helyismereti gyűjtemények eleve szakrészlegek voltak: a helyi vonatkozású dokumentumok eleve egy helyre kerültek.
Korszerű helyismereti gyűjtemény Magyarországon 1913-tól létezik a Szabó Ervin által létrehozott Budapest Gyűjtemény a Fővárosi Könyvtárban, amely azóta is példakép a magyarországi könyvtárak számára.[1]
A helyismereti gyűjteményekben a patioticum-gyűjteményekhez hasonló elvek szerint, de regionális vagy települési keretek között gyűjtik a dokumentumokat. Így a következő szempontok figyelembe vételével lehet őket rendszerezni:
· területi szempont;
· nyelvi szempont;
· személyi szempont;
· és tartalmi szempont. [2]
Az állomány gyarapításakor pedig a helyismereti könyvtárosnak célszerű felvenni a kapcsolatot a magángyűjtőkkel is, hogy így jobban követni tudja az újonnan beszerezhető helyi vonatkozású irodalmat.
Gulyás Pál 1917-ben a helyismereti gyűjtemények három szintjét különítette el:
· településre vonatkozó gyűjtőköri megosztás;
· megyére vonatkozó gyűjtőköri megosztás;
· és országrészre vonatkozó gyűjtőköri megosztás.
Gulyás e három gyűjtőkör között együttműködést javasolt az irodalom gyűjtésében, így a regionális könyvtárak osztanák szét a kötelespéldányként kapott anyagot az egyes könyvtárak között. A helyi vonatkozású könyvek mellett pedig a helyismeretigyűjtemények állományába tartoznak a falragaszok, plakátok, üzleti nyomtatványok, egyéb aprónyomtatványok, helyi születésű írók összes művei, településre vagy régióra vonatkozó teljes irodalom, cikk-kivágatok, képeslapok, fényképek, metszetek.
Gulyás felsorolását ma legfeljebb a kéziratokkal és az új információhordozókkal kell kiegészíteni (mágneses szalag, CD-k, DVD-k stb.).
A helyismereti gyűjtemények kialakításakor gondot okozhat a földrajzi határ meghúzása: az ország, de a megyék vagy városok közigazgatási határai ugyanis többször változtak századunkban.
Bényei Miklós 1994-ben a helyismereti gyűjtemények három egymást kiegészítő feladatát különböztette meg:
· tudományos;
· közéleti-gyakorlati;
· érzelmi-tudati.[3]
Ha helyismereti gyűjteményekről beszélünk, kétségkívül helytörténeti gyűjteményekről is beszélünk. Sőt, ez teszi ki a helyismereti gyűjtemények legnagyobb részét is. Ezeket tárgyalják az V. Társadalomtudományi Találkozás (Csíkszereda, 2003, november 27) alkalmával tartott és publikált előadások is.
Az V. Társadalomtudományi Találkozás tanulmányait a Helytörténetírás, elytörténeti kiadványok 1990 után Hargita megyében című kiadványban olvashatjuk, amelyeket egy rövid visszatekintő és egy vitaindító szöveg előzi meg.
A tanulmánykötet első tanulmánya Botár István régész munkája, melynek címe: Csíki helytörténetírás, falumonográfiák régész szemmel és a falumonográfiák középkori történeti részét, a falvak keletkezésére vonatkozó problémákat tárgyalja.
A tanulmányból kiderül, hogy a csíki falvak középkori történetírásának rengeteg a hiányossága. A monográfiák ugyanis már elavult, még Orbán Balázs áltak följegyzett adatokat ismételnek. A falvak középkori kutatását ugyanis elhanyagolták az évek során. Ez a tény az írott források hiányából is adódik, hiszen a csíki településekre vonatkozó első középkori források a 14. században keletkeztek, de ezeknek a száma is alacsony. A környéken ugyanakkor kevés régészeti kutatást bonyolítottak le, tehát régészeti adataink is csak szórványosak.
Az elkészült falumonográfiákban pedig gyakran a helynévi adatok nincsenek összhangban a régészeti leletek vallomásával. De ennél sokkal súlyosabb az a helyzet, amikor a monográfia-készítők szándékosan elhanyagolják a nem kívánt „ősök”, korábbi telepesek megemlítését, mint például a dákok vagy a szlávok, sőt a „dicső” múltat a „kreált” ősök, mint például a hunok vagy az avarok beépítésével igyekeznek „rekonstruálni”.
Botár István az ilyen tévedések kiküszöbölésére a következő megoldásokat javasolja:
· a helynevekkel kapcsolatos dilemmák megoldására olyan – főleg török és szláv nyelvtudással rendelkező – nyelvészre lenne szükség, aki megfelelő módszertani elemzéssel elkülöníteni tudná a különböző helységnév-rétegeket és összevetné őket a régészeti adatokkal;
· az egyszerzőjű munkák hiányosságokkal rendelkeznek, ezért a több szakember közreműködésével készült falumonográfiák készítésére való törekvés javasolt stb.
A kötet második tanulmánya Farkas Aladár Helytörténetírás, helytörténeti kiadványok 1990 után Borszéken, tulajdonképpen egy rövid beszámoló, amely összegzi a Borszékért Alapítvány támogatásával megjelentetett helytörténeti kiadványokat. A tanulmányból kiderül, hogy Borszék helytörténeti-helyismereti anyaga rendkívül gazdag és elágazó. A munkák Borszék fürdőéletét, a településre vonatkozó szépirodalmi műveket, Borszék mai és régi képét (fotóalbumban), a katolikus plébánia történetét, az iskola monográfiáját, az első világháború pusztításait, vagy a település demográfiai helyzetét tárgyalják.
Dr. Gagyi József Arról, ami még nem történelem című munkája a közelmúlt helytörténeti kutatásának helyes módszerét igyekszik felvázolni. A tanulmány eleje Jan Assmann történészt parafrazálja, megkülönböztetvén a kulturális emlékezetet, amely a nyolcvan évnél régebbi eseményeket foglalja magába és amely „már történelem”-nek számít, a kommunikatív emlékezettől, amelynek mélysége nyolcvan év, s a közelmúlt ismereteit foglalja magába és amelyet a rómaiak saeculum-nak neveztek.
A helytörténeti feltáró munka tehát jóval több, mint egy monográfia készítése, a helytörténész ugyanis mai társadalmának a valóságával is foglalkozik és a hely, a közösség jelenét menedzseli. Gagyi József szavával élve: a helytörténetíró örökségesít, tehát a közösség imázsát építő munkát végez.
Aki pedig egy helyi közösségben társadalomkutatást végez, annak Gagyi József szerint, három dologra kell figyelnie:
1. Tudománytermelésre – arra, hogy részletes és alapos (tudományos) helytörténeti vagy jelen társadalmát bemutató monográfiát készítsen;
2. Kutatás-alapozásra – hogy a munkatársaival olyan dokumentumokat (és azok rendezett formáit) alakítson ki (gyűjtemény, adatbázis, archívum), amelyből a jövő társadalomkutatói dolgozhatnak majd;
3. Fejlesztésre – hogy a felmutatható eredményeket bele lehessen építeni egy fejlesztési folyamatba, melynek célja egy szűkebb kör figyelmét felhívni a jelenségekre, szempontokra, módszertani elvekre, és hogy a munkájukat kézben lehessen tartani, mint ahogyan az egyetemi szemináriumi oktatásokon történik.
A következőkben Dr. Hermann Gusztáv Mihály A „falumonográfiák”-ról szól. Az idézőjelbe tett falumonográfiák kifejezéssel a szerző a kilencvenes években tömegesen megjelent monográfiákat illeti, amelyek mögött semmilyen komoly kutatási munka nem áll és szinte kizárólag a már publikált irodalom felhasználásával íródtak. Mivel ezeket az írásokat nem illeti ez a kifejezés, nemcsak azért, mert nem illenek a monográfia alatt értett fogalomba, hanem azért is, mert messziről sem érik fel a tudományos falumonográfiák szintjét, a szerző szerint, inkább faluismertető füzeteknek, faluismertető kiskalauzoknak vagy tájismertetőknek kellene nevezni.
Horváth Alpár tanulmánya, a Helytörténetírás, helytörténeti monográfiák az 1990-es években a helytörténeti munkák többféle szerepének a hangsúlyozásával kezdődik. Így a tudományos funkciójuk mellett ezek, a helyi értékek megjelenítése által, turisztikai és fejlesztési funkciót is hordoznak. E szempontból a szerző a következő megjegyzéseket teszi:
· Nagyobb nyilvánosságot kell biztosítani a helytörténeti kutatásoknak és eredményeknek (múzeumi kiadványok, művelődési intézményekkiadványaiban, könyvsorozatok, helyismereti füzetek, albumok formájában);
· Az önkormányzatok lépjenek a településmarketing módszereinek, eszközeinek megismerése és alkalmazása irányában;
· Az értékkataszterezés, kulturális adatbázis készítése során célszerű minél részletesebb térképi dokumentálás, a helynevek, helyi nevezetességek pontos lokalizálásával.
Turisztikailag tehát az eladhatóság szempontja a helytörténeti munkákkal szemben is a tetszetősség, a könnyebben emészthetőség és az élvezhetőség igényét támasztja.
Dr.Kardalus János A helytörténetírásról szóló tanulmánya a helytörténet fogalmának a magyarázásával nyit: ami a Magyar Értelmező Szótár szerint „Valamely helység múltjának tudományos feldolgozásá”-t jelenti. Ezek után kiemelném a tanulmányból a helytörténet mai állásának a felmérését és azokat a szempontokat, amelyeket figyelembe kell venni a helytörténet írásakor. Mivelhogy a megjelenő helytörténeti kiadványok az egyedüli alapjai lesznek a következő évtizedek hasonló kiadványainak, nagy gonddal kell kezelni az adatok gyűjtését és feldolgozását: pontosan meg kell jelölni a forrást, az adatközlőket, annak adatait). Ugyanakkor törekedni kell, hogy Hargita megyében rövid időn belül, minden településnek megjelenhessen a maga helytörténete.
A következőkben a szerző Bögöz monográfiáját és annak komplex tartalmát mutatja be, amelynek tíz szerzője van és felvázolja ennek a feldolgozóban levő második kötetét.
Mivel kevés az olyan település vagy helyi tanács, amely támogatni tudná a monográfiák kiadását, nagyra értékelhetőek a megyei tanács nyújtotta támogatások,amint a bögözi monográfia is bizonyítja (ebből az alapból jutott a bögözi monográfiára).
A 2000. évben határozta el Komán János a Helytörténeti Füzetek indítását, amelyekben a maroshévízi és a gyergyói tájegységek településeinek főként első
világháború utáni történetét dolgozzák föl. A Helytörténeti Füzetekről szóló értekezésében Komán János felsorolta a lapok tanulmányain dolgozó muknatársait és a számok megjelenésének anyagi támogatóit (Soros Alapítvány, Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kemény János Alapítvány).
A Lehetőségek és követelmények a helytörténetírásban című tanulmányban Oláh Sándor a helytörténet módszertanát vázolja fel. Így hangsúlyozza, hogy a helytörténetírásnak túl kell lépnie a régi és elavult leíró módszeren az értelmező, elemző szempontért. Meg kell szabadulni az olyan makrotörténeti sémáktól, mint: a kizárólagos politikai, gazdasági témák, periodizációk – e helyett a mindennapi élet valóságos viszonyaira (életmód, házasság, mentalitás) kell figyelni; nem jó az az eklektikusság sem, hogy a szerzők mindenről akarnak írni, ami a település határain belül van.
Fontos feladat azonban a lehetséges források kimerítése. Ugyanakkor nemcsak az írott források, hanem a tájban megőrzött nyomokat és az emberi tevékenység minden látható emlékét (építményeket, települési térszerkezetet, határhasználatot, dűlői szerkezetet) elemezniük kell a helytörténészeknek. Nem a települési határokat, hanem a vizsgált társadalmi egységnek, az életközösségnek a határait kell valamilyen formában meghatározni.
Rokaly József az általa megírt, egy évtizednyi munkát felölelő Gyergyócsomafalva monográfiáját mutatta be A helytörténetírás kérdéseiről, Gyergyócsomafalva monográfiájáról szóló értekezésében.
Amint már a címe is elárulja – Néhány gondolat –, Szőcs János a helytörténetírásról mondott el néhány megjegyzendő gondolatot: „A helytörténetírásnak célja, hivatása van: megismerni őseink, közösségünk valós múltját, és ebből bizonyos következtetéseket vonjunk le. Hatni akarás, mondhatom nevelési cél szerepel a szándékaink között”. A szerző gondolatai közül még kiemelném azt, hogy Szőcs István nagy hiányosságnak tartja azt a tényt, hogy sok helytörténeti, népismereti kiadvány hiányzik a megyei könyvtárból és más könyvtárakból. Pedig minden kiadványnak közkincsnek kell számítania!
Dr. Vofkori László Helyismereti kutatások önismeretünk szolgálatában című munkája szintén elsősorban módszertani kérdésekkel foglalkozó szöveg. A témával kapcsolatban a követkéző kérdéseket veti fel és választ is igyekszik adni rájuk:
· Tudományos monográfiaírás vagy tanulmányírás? – válasza: módszertani kérdés, hogy mire van időnk és energiánk, van-e elegendő adat;
· Helytörténet-írás vagy helyismeret? – mindkettő;
· Történeti földrajz vagy településtörténet? – mindkettő.
És itt jön szóba az interdiszciplinaritás kérdése. A mai monográfiaíró ugyanis nem kerülheti el művéből az interdiszciplinaritást, két vagy több diszciplínát érintő kutatást (történelem, földrajz, néprajz stb.) kell végeznie.
A szerző hangsúlyozza a tudományos kritika szerepét is. Fontos a szakmunkák hibáinak az alapos javítása, hiszen ezek elhallgatása a hitelességet rontja, és hatványozottan jelentkeznek a további összefüggések feltárásában. Egy település monográfiája és a településről szóló szaktanulmány a szerző módszertani irányultságát tükrözi és mindenképpen önismeretünk elmélyítésének eszköze kell, hogy legyen.
A bemutatott tanulmányok véleményem szerint nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy helyismereti könyvtárosok figyelemmel tudják követni, milyen újonnan megjelenő helyismereti-helytörténeti művek azok a színvonalas alkotások, amelyek semmiképp sem hiányozhatnak a könyvtárak helyismereti gyűjteményeiből.
Mindezeket figyelembe véve 1999 után a kolozsvári Babes-Bolyai Tudomány Történelem és Filozófia Karán több könyvtár- és információtudományra szakosodott diák szakdolgozataikban helyismereti kutatásokat végeztek.
A helytörténeti kutatás feladata egy adott település egészének (vagy egy részének), illetve települések egy csoportjának, kisebb-nagyobb tájegységnek (azaz egy országnál kisebb) terület múltjának a feldolgozása.
A helytörténeti kutatás jelentősége
v A tudományos hozadék
v A gyakorlati-közéleti szerep
v A spontán érdeklődés kielégítése
v Az érzelmi-tudati hatás
Az információ mennyiségének növekedése, a technikai ismeretek hatalmas méretű fejlődése, az elektromos formátumú információhordozók differenciáltsága a lokalizálás, a tájékozódás nehézségét vonja maga után.
Ebben a valóságos „információdzsungelben” irányító szerep hárul a tudományos kutatást elősegítő könyvtárosokra, a könyvtári intézményre, amely most már „információs központtá” vált, olyan „térré”, ahol lehetőségünk van arra, hogy újabb és újabb adatokat gyűjtsünk a világról és önmagunkról.
Az új nemzedék nevelésében a könyvtáros-, illetve információmenedzser képzésünkben is ennek kívánunk valamilyen formában eleget tenni, segítséget kívánunk nyújtani a helytörténeti kutatómunka hatékonyságának a növelésében.
Arra buzdítjuk diákjainkat, hogy honismereti kutatásokat végezzenek, adatokat gyűjtsenek az egyes települések életéről, szokásairól, törtéenetéről, az ott élő személyiségekről, azaz helyismereti bibliográfiákat készítsenek.
Az utolsó tíz évben egyre inkább a figyelem középpontjába kerültek a helytörténeti kutatások, s szakdolgozatok egész sora készült ebben a témakörben, miután 1995-ben újraindult a könyvtárosképzés a kolozsvári egyetemen.
Kutatásaik egy cikkbibliográfia rendszersorozatba illeszkedntek bele, amely napjainking tárja fel Erdély jelentős városainak, régióinak politikai, gazdasági, kulturális eseményeit. Anyaggyűjtésük forrásai: a napilapok, helyi folyóiratok cikkanyaga kiemelve minden jelentős eseményt, évfordulót, személyiséget, ugyanakkor ezek a dolgozatok rámutatnak az egyes kiválasztott települések életében történt események fontosságára, értelmezve azokat a bibliográfiát beveztő tanulmányban. Sőt a szakszerűen megszerkesztett tárgyszavak, kódok, mutatók segítségével az adatok visszakeresését, feltárását közkinccsé teszik.
A bibliográfia nem foglalja magába a napi, mulandó értékű cikkeket, amelyek a kutatómunkára nézve nem bírnak jelentőséggel, de bekerült minden olyan adat, melyek statisztikai jellegűek és érdemi információt hordoznak.
A dolgozatok forrásanyagát a Kolozsvári Központi Egyetemi és más könyvtárak állományában fellelhető napilapok, folyóiratok, sőt monográfiák képezik.
Sőt a kutatások gyűjtőkörét kitágítva önálló kiadványokat is felvettek az összegyűjtött anyagba, sőt interjúkat is készítettek a ma is élő jelentős személyiségekkel, utódjaikkal.
A bibliográfiák elsősorban a kutatómunkát kívánják támogatni, biztosítva a többszempontú visszakeresést: a névmutató a szerzők szerinti-, a tárgymutató a tematikus visszakeresést szolgálják.
A bibliográfiai tételeket rendszerint időrendi sorrendben helyezték el, ezáltal biztosítva a folytonosságot és az összekapcsolódást, de a körülményektől függően a diákok választhatták a tematikus elrendezést is (a törzsanaygot illetően).
Diákjaink első csoportja Újvári Mária tanárnővel kezdték el a kutató munkát.
Az ő irányításával dolgozták fel az Ellenzék, a Keleti Újság, az Út című folyóiratokat, periódusokra osztva fel ezt a nagylélegzetű munkát a következő diákok: Ferenczy Eszter, Káté Antónia, Mezei Boglárka, Szabó Enikő, Tonder Réka, Bak Ágnes, Ferencz Erika, Kabai Katalin.
Bibliográfiáik, repertóriumaik anyagát a Dávid Gyula által szerkesztette Romániai Magyar Irodalmi Lexikon összeállításában használták fel.
Diákjaink másik csoportja a Dimény Péter által elindított országos és a határon kívüli kutató munkát kívánták támogatni és információs adatbázisokat szerkesztettek régiónként a ProCite bibliográfiaszerkesztő program segítségével.
Kolozsvár és környékének helytörténeti feltárása az Igazság, illetve 1989 után a Szabadság nevet viselő kolozsvári napilap cikkanyaga alapján 1980-2011 között.
Ezek voltak: Bordi Ildikó, Szabó Béla, Bodnár Róbert, Dénes Csilla, László Enikő, Miskolczi Bernadett, Paál János, ifj. Gurka-Balla Ilona, Boczog Zoltán, Bordi Ildikó... és még többen folytatják
Érsemjén és Érmihályfalva helyismereti bibliográfiáját 1971 és 1987 között Manole Laura készítette el.
Szepessy Előd munkája a marosvásárhelyi események bibliográfiája 1989. december 26. és 1990. március 31. között.
Tóth Zoltán Kézdivásárhely bibliográfiáját készítette el.
Bak Amália Az Avas vidékéét a Szatmári Friss Újság cikkanyaga alapján 1990 és 2002 között.
Vincze Csilla Arad és környékét 2002 és 2004 között a Nyugati Jelen napilap cikkanyaga alapján.
Süveg Ilyés Judith Nagyszalonta és környéke vonatkozó adatokat gyűjtötte össze a Szalontai lapok cikkanyaga alapján.
Hideg Láposi Irma Ördöngösfüzes és környékéét
Gyulai Artúr Tekerőpatak helyismereti bibliográfiáját
Mariann Gyöngyvér Segesvár helytörténeti bibliográfiáját
Györkös Melinda Tordaszentlászló és környékének bibliográfiáját.
Szakbibliográfiákat készítettek még a következő témákat feldolgozva
Politológia - Berendi Erzsébet
Közgazdaság - Kerekes Ágnes
A kolozsvári nőegyletek története és a Hölgyfutár című folyóirat repertóriuma (1934-1938) – Csoma Annamária
Kalotaszeg bibliográfiája az azonos címó folyóiratok alapján – Jankó Tünde
Az Erdélyi Múzeum Egyesületről - Horváth Orsolya
Folyóiratrepertóriumokat készítettek még:
Philobiblon – Lepedus Katalin
Keresztény Szó – Papp Csilla
Könyvtári Szemle és Könyvtári Tájékoztató – Murvai Buzogány Emese
A Kolozsvári anyagból egy műemléképületre külön is felhívnám a figyelmet, a Gy. Szabó Béla emlékházról van szó. A Bolyai utca 7-es számú házban lakott Gy. Szabó Béla, a neves festő és grafikus.
Emlékére minden hónapban új és új kiállítást szerveznek a Kolozsváron bemutatkozó művészek. Egyik diákunk interjút is készített 2008 decemberében a művész nevelt fiával, Ferenczy Miklós református lelkésszel.
Többnyire mindent úgy őriztek meg, ahogyan a művész ránk hagyományozta. A maga tiszteletet parancsoló puritánságában megmaradt műteremlakás Gy. Szabó Béla személyes, mindennapi használati tárgyai mellett felbecsülhetetlen értékű hagyatékának is helyet ad. Ferenczy Miklós, esperes gyermekkora óta, a művész közvetlen közelségében élt.
Jelenleg ő a hagyaték gondozója, és azt szeretné, ha sikerülne a Gy. Szabó Béla emlékházat tovább bővíteni, mellette egy galériát kialakítani
Kolozsváron már létezik egy, a református egyházmegye által kezelt és a református egyház tulajdonát képező Gy. Szabó Béla nevét viselő Galéria, ahol tíz éve hónapról hónapra rendeznek képzőművészeti kiállításokat.
Az emlékház melletti a jelenlegi kolozsvári képzőművészek kiállításainak és művészetüket átfogó módon bemutató hagyatékának is helyet adna.
Remélem, hogy ezzel a kolozsvári „pillanatképpel” felkeltettem az érdeklődést a teljesebb kutatás irányába, betekintést nyújtva Kolozsvár évszázados történetébe, amelynek részletesebb bemutatása nem e dolgozatnak a témája
Összegzés
44 diákunk helyismereti munkájáról készítettem itt egy rövid kis bemutatót. Ezek a helyismereti bibliográfiák rendelkeznek mindazon sajátossággal, követelménnyel, amelyek egy szakszerűen elkészített szakbibliográfiának a jellemzői.
Elsődleges forrásanyagra támaszkodnak, pontos lelőhelymegjelelölést tartalmaznak és többszempontú visszakeresést tesznek lehetővé a mutatók segítségével.
A dolgozatok kivitelezéséhez a ProCite 5 nevű speciális adatbázis feldolgozó programot használták, amely megkönnyíti a bibliográfia szerkesztését.
A dolgozat szakszerű kezeléséhez és átláthatóságához névmutatót, címmutatót, témaköri beosztást és tárgymutatót mellékeltek a diákok.
A névmutató a szerzők neveinek felsorolását tartalmazza betűrendi sorrendben,
A tárgymutató a témakörök mellett magába foglalja a cikkekben szereplő személyiségek neveit is.
Tíz nagyobb témakörre osztották fel a feldolgozott anyagot
I. Gazdaság
II. Politika
III. Kultúra
IV. Egészség
V. Tudomány
VI. Művelődés (az oktatási problémákat is ide sorolva)
VII. Hitélet
VIII. Helyismeret
IX. Sport
X. Vegyes
Jelentős esettanulmányokat is végeztek az iskolai és helyi könyvtárakat illetően, Handel Éva: A könyvtárosi szerep, társadalmi státusz, professzió változásait elemezte a XXI. században. Kovács (Deák) Enikő: Az olvasás és a könyvtár hatása a tanulókra a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában, Mihály (Pál) Erzsébet: Az olvasás és a könyvtár szerepe az új nemzedék nevelésében. Esettanulmány a Kis-Homoród menti iskolákban. Györfi Margit: A könyvtár személyiségfejlesztő hatása a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskolában.
Remélem, ezen helyismereti szakbibliográfiák a jövőbeni kutatás hasznos munkaeszközévé válnak.
Id. Gurka-Balla Ilona (tanársegéd, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár)
Irodalom
1. Helytörténetírás, helytörténeti kiadványok 1990 után Hargita megyében. V. Társadalomtudományi Találkozás, Hargita Megyei Kulturális Központ. Szerk. Ferencz Angéla, Mihály János; Csíkszereda, 2003 –
Tanulmányok:
· Botár István: Csíki helytörténetírás, falumonográfiák régész szemmel.
· Farkas Aladár: Helytörténetírás, helytörténeti kiadványok 1990 után Borszéken.
· Dr. Gagyi József: Arról, ami még nem történelem.
· Dr. Hermann Gusztáv Mihály: A „falumonográfiák”-ról.
· Horváth Alpár: Helytörténetírás, helytörténeti monográfiák az 1990-es években.
· Dr. Kardalus János: A helytörténetírásról.
· Komán János: A Helytörténeti Füzetekről.
· Oláh Sándor: Lehetőségek és követelmények a helytörténetírásban.
· Rokaly József: A helytörténetírás kérdéseiről, Gyergyócsomafalva monográfiájáról.
· Szőcs János: Néhány tény, gondolat.
· Dr. Vofkori László: Helyismereti kutatások önismeretünk szolgálatában.
2. Könytárosok kézikönyve. Szerk. Horváth Tibor ás Papp István. 3. kötet: A könyvtárak rendszere. Bp., Osiris Könyvkiadó, 2000.
1 Könytárosok kézikönyve. Szerk. Horváth Tibor és Papp István. 3.
kötet: A könyvtárak rendszere. Bp., Osiris
Könyvkiadó, 2000, p. 200.
2 Uo., p. 199.
3 Uo., p. 200–201.
