A kolozsvári könyvtárszakos diákok helyismereti kutatásai az utolsó húsz évben

A helyismereti gyűjtemények kialakulása a 19. század második felében kezdődött, részben a közkönyvtár megjelenésével (public library). De a helyismereti gyűjtemények és a helytörténeti kutatás korábban is kialakulóban voltak – jelentős gyűjteményük van például a felsőoktatási vagy más tudományos könyvtáraknak (főleg egyházi), de magánszemélyeknek is. A kialakuló helyismereti gyűjtemények eleve szakrészlegek voltak: a helyi vonatkozású dokumentumok eleve egy helyre kerültek.

Korszerű helyismereti gyűjtemény Magyarországon 1913-tól létezik a Szabó Ervin által létrehozott Budapest Gyűjtemény a Fővárosi Könyvtárban, amely azóta is példakép a magyarországi könyvtárak számára.[1]

A helyismereti gyűjteményekben a patioticum-gyűjteményekhez hasonló elvek szerint, de regionális vagy települési keretek között gyűjtik a dokumentumokat. Így a következő szempontok figyelembe vételével lehet őket rendszerezni:

· területi szempont;

· nyelvi szempont;

· személyi szempont;

· és tartalmi szempont. [2]

Az állomány gyarapításakor pedig a helyismereti könyvtárosnak célszerű felvenni a kapcsolatot a magángyűjtőkkel is, hogy így jobban követni tudja az újonnan beszerezhető helyi vonatkozású irodalmat.

Gulyás Pál 1917-ben a helyismereti gyűjtemények három szintjét különítette el:

· településre vonatkozó gyűjtőköri megosztás;

· megyére vonatkozó gyűjtőköri megosztás;

· és országrészre vonatkozó gyűjtőköri megosztás.

Gulyás e három gyűjtőkör között együttműködést javasolt az irodalom gyűjtésében, így a regionális könyvtárak osztanák szét a kötelespéldányként kapott anyagot az egyes könyvtárak között. A helyi vonatkozású könyvek mellett pedig a helyismeretigyűjtemények állományába tartoznak a falragaszok, plakátok, üzleti nyomtatványok, egyéb aprónyomtatványok, helyi születésű írók összes művei, településre vagy régióra vonatkozó teljes irodalom, cikk-kivágatok, képeslapok, fényképek, metszetek. 

Gulyás felsorolását ma legfeljebb a kéziratokkal és az új információhordozókkal kell kiegészíteni (mágneses szalag, CD-k, DVD-k stb.).

A helyismereti gyűjtemények kialakításakor gondot okozhat a földrajzi határ meghúzása: az ország, de a megyék vagy városok közigazgatási határai ugyanis többször változtak századunkban.

Bényei Miklós 1994-ben a helyismereti gyűjtemények három egymást kiegészítő feladatát különböztette meg:

· tudományos;

· közéleti-gyakorlati;

· érzelmi-tudati.[3]

Ha helyismereti gyűjteményekről beszélünk, kétségkívül helytörténeti gyűjteményekről is beszélünk. Sőt, ez teszi ki a helyismereti gyűjtemények legnagyobb részét is. Ezeket tárgyalják az V. Társadalomtudományi Találkozás (Csíkszereda, 2003, november 27) alkalmával tartott és publikált előadások is. 

Az V. Társadalomtudományi Találkozás tanulmányait a Helytörténetírás, elytörténeti kiadványok 1990 után Hargita megyében című kiadványban olvashatjuk, amelyeket egy rövid visszatekintő és egy vitaindító szöveg előzi meg.

A tanulmánykötet első tanulmánya Botár István régész munkája, melynek címe: Csíki helytörténetírás, falumonográfiák régész szemmel és a falumonográfiák középkori történeti részét, a falvak keletkezésére vonatkozó problémákat tárgyalja. 

A tanulmányból kiderül, hogy a csíki falvak középkori történetírásának rengeteg a hiányossága. A monográfiák ugyanis már elavult, még Orbán Balázs áltak följegyzett adatokat ismételnek. A falvak középkori kutatását ugyanis elhanyagolták az évek során. Ez a tény az írott források hiányából is adódik, hiszen a csíki településekre vonatkozó első középkori források a 14. században keletkeztek, de ezeknek a száma is alacsony. A környéken ugyanakkor kevés régészeti kutatást bonyolítottak le, tehát régészeti adataink is csak szórványosak.

Az elkészült falumonográfiákban pedig gyakran a helynévi adatok nincsenek összhangban a régészeti leletek vallomásával. De ennél sokkal súlyosabb az a helyzet, amikor a monográfia-készítők szándékosan elhanyagolják a nem kívánt „ősök”, korábbi telepesek megemlítését, mint például a dákok vagy a szlávok, sőt a „dicső” múltat a „kreált” ősök, mint például a hunok vagy az avarok beépítésével igyekeznek „rekonstruálni”.

Botár István az ilyen tévedések kiküszöbölésére a következő megoldásokat javasolja:

· a helynevekkel kapcsolatos dilemmák megoldására olyan – főleg török és szláv nyelvtudással rendelkező – nyelvészre lenne szükség, aki megfelelő módszertani elemzéssel elkülöníteni tudná a különböző helységnév-rétegeket és összevetné őket a régészeti adatokkal;

· az egyszerzőjű munkák hiányosságokkal rendelkeznek, ezért a több szakember közreműködésével készült falumonográfiák készítésére való törekvés javasolt stb.

A kötet második tanulmánya Farkas Aladár Helytörténetírás, helytörténeti kiadványok 1990 után Borszéken, tulajdonképpen egy rövid beszámoló, amely összegzi a Borszékért Alapítvány támogatásával megjelentetett helytörténeti kiadványokat. A tanulmányból kiderül, hogy Borszék helytörténeti-helyismereti anyaga rendkívül gazdag és elágazó. A munkák Borszék fürdőéletét, a településre vonatkozó szépirodalmi műveket, Borszék mai és régi képét (fotóalbumban), a katolikus plébánia történetét, az iskola monográfiáját, az első világháború pusztításait, vagy a település demográfiai helyzetét tárgyalják.

Dr. Gagyi József Arról, ami még nem történelem című munkája a közelmúlt helytörténeti kutatásának helyes módszerét igyekszik felvázolni. A tanulmány eleje Jan Assmann történészt parafrazálja, megkülönböztetvén a kulturális emlékezetet, amely a nyolcvan évnél régebbi eseményeket foglalja magába és amely „már történelem”-nek számít, a kommunikatív emlékezettől, amelynek mélysége nyolcvan év, s a közelmúlt ismereteit foglalja magába és amelyet a rómaiak saeculum-nak neveztek.

A helytörténeti feltáró munka tehát jóval több, mint egy monográfia készítése, a helytörténész ugyanis mai társadalmának a valóságával is foglalkozik és a hely, a közösség jelenét menedzseli. Gagyi József szavával élve: a helytörténetíró örökségesít, tehát a közösség imázsát építő munkát végez.

Aki pedig egy helyi közösségben társadalomkutatást végez, annak Gagyi József szerint, három dologra kell figyelnie:

1. Tudománytermelésre – arra, hogy részletes és alapos (tudományos) helytörténeti vagy jelen társadalmát bemutató monográfiát készítsen;

2. Kutatás-alapozásra – hogy a munkatársaival olyan dokumentumokat (és azok rendezett formáit) alakítson ki (gyűjtemény, adatbázis, archívum), amelyből a jövő társadalomkutatói dolgozhatnak majd;

3. Fejlesztésre – hogy a felmutatható eredményeket bele lehessen építeni egy fejlesztési folyamatba, melynek célja egy szűkebb kör figyelmét felhívni a jelenségekre, szempontokra, módszertani elvekre, és hogy a munkájukat kézben lehessen tartani, mint ahogyan az egyetemi szemináriumi oktatásokon történik.

A következőkben Dr. Hermann Gusztáv Mihály A „falumonográfiák”-ról szól. Az idézőjelbe tett falumonográfiák kifejezéssel a szerző a kilencvenes években tömegesen megjelent monográfiákat illeti, amelyek mögött semmilyen komoly kutatási munka nem áll és szinte kizárólag a már publikált irodalom felhasználásával íródtak. Mivel ezeket az írásokat nem illeti ez a kifejezés, nemcsak azért, mert nem illenek a monográfia alatt értett fogalomba, hanem azért is, mert messziről sem érik fel a tudományos falumonográfiák szintjét, a szerző szerint, inkább faluismertető füzeteknek, faluismertető kiskalauzoknak vagy tájismertetőknek kellene nevezni. 

Horváth Alpár tanulmánya, a Helytörténetírás, helytörténeti monográfiák az 1990-es években a helytörténeti munkák többféle szerepének a hangsúlyozásával kezdődik. Így a tudományos funkciójuk mellett ezek, a helyi értékek megjelenítése által, turisztikai és fejlesztési funkciót is hordoznak. E szempontból a szerző a következő megjegyzéseket teszi: 

· Nagyobb nyilvánosságot kell biztosítani a helytörténeti kutatásoknak és eredményeknek (múzeumi kiadványok, művelődési intézményekkiadványaiban, könyvsorozatok, helyismereti füzetek, albumok formájában);

· Az önkormányzatok lépjenek a településmarketing módszereinek, eszközeinek megismerése és alkalmazása irányában;

· Az értékkataszterezés, kulturális adatbázis készítése során célszerű minél részletesebb térképi dokumentálás, a helynevek, helyi nevezetességek pontos lokalizálásával.

Turisztikailag tehát az eladhatóság szempontja a helytörténeti munkákkal szemben is a tetszetősség, a könnyebben emészthetőség és az élvezhetőség igényét támasztja.

Dr.Kardalus János A helytörténetírásról szóló tanulmánya a helytörténet fogalmának a magyarázásával nyit: ami a Magyar Értelmező Szótár szerint „Valamely helység múltjának tudományos feldolgozásá”-t jelenti. Ezek után kiemelném a tanulmányból a helytörténet mai állásának a felmérését és azokat a szempontokat, amelyeket figyelembe kell venni a helytörténet írásakor. Mivelhogy a megjelenő helytörténeti kiadványok az egyedüli alapjai lesznek a következő évtizedek hasonló kiadványainak, nagy gonddal kell kezelni az adatok gyűjtését és feldolgozását: pontosan meg kell jelölni a forrást, az adatközlőket, annak adatait). Ugyanakkor törekedni kell, hogy Hargita megyében rövid időn belül, minden településnek megjelenhessen a maga helytörténete.

A következőkben a szerző Bögöz monográfiáját és annak komplex tartalmát mutatja be, amelynek tíz szerzője van és felvázolja ennek a feldolgozóban levő második kötetét. 

Mivel kevés az olyan település vagy helyi tanács, amely támogatni tudná a monográfiák kiadását, nagyra értékelhetőek a megyei tanács nyújtotta támogatások,amint a bögözi monográfia is bizonyítja (ebből az alapból jutott a bögözi monográfiára).

A 2000. évben határozta el Komán János a Helytörténeti Füzetek indítását, amelyekben a maroshévízi és a gyergyói tájegységek településeinek főként első

világháború utáni történetét dolgozzák föl. A Helytörténeti Füzetekről szóló értekezésében Komán János felsorolta a lapok tanulmányain dolgozó muknatársait és a számok megjelenésének anyagi támogatóit (Soros Alapítvány, Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kemény János Alapítvány).

A Lehetőségek és követelmények a helytörténetírásban című tanulmányban Oláh Sándor a helytörténet módszertanát vázolja fel. Így hangsúlyozza, hogy a helytörténetírásnak túl kell lépnie a régi és elavult leíró módszeren az értelmező, elemző szempontért. Meg kell szabadulni az olyan makrotörténeti sémáktól, mint: a kizárólagos politikai, gazdasági témák, periodizációk – e helyett a mindennapi élet valóságos viszonyaira (életmód, házasság, mentalitás) kell figyelni; nem jó az az eklektikusság sem, hogy a szerzők mindenről akarnak írni, ami a település határain belül van.

Fontos feladat azonban a lehetséges források kimerítése. Ugyanakkor nemcsak az írott források, hanem a tájban megőrzött nyomokat és az emberi tevékenység minden látható emlékét (építményeket, települési térszerkezetet, határhasználatot, dűlői szerkezetet) elemezniük kell a helytörténészeknek. Nem a települési határokat, hanem a vizsgált társadalmi egységnek, az életközösségnek a határait kell valamilyen formában meghatározni.

Rokaly József az általa megírt, egy évtizednyi munkát felölelő Gyergyócsomafalva monográfiáját mutatta be A helytörténetírás kérdéseiről, Gyergyócsomafalva monográfiájáról szóló értekezésében. 

Amint már a címe is elárulja – Néhány gondolat –, Szőcs János a helytörténetírásról mondott el néhány megjegyzendő gondolatot: „A helytörténetírásnak célja, hivatása van: megismerni őseink, közösségünk valós múltját, és ebből bizonyos következtetéseket vonjunk le. Hatni akarás, mondhatom nevelési cél szerepel a szándékaink között”. A szerző gondolatai közül még kiemelném azt, hogy Szőcs István nagy hiányosságnak tartja azt a tényt, hogy sok helytörténeti, népismereti kiadvány hiányzik a megyei könyvtárból és más könyvtárakból. Pedig minden kiadványnak közkincsnek kell számítania!

Dr. Vofkori László Helyismereti kutatások önismeretünk szolgálatában című munkája szintén elsősorban módszertani kérdésekkel foglalkozó szöveg. A témával kapcsolatban a követkéző kérdéseket veti fel és választ is igyekszik adni rájuk: 

· Tudományos monográfiaírás vagy tanulmányírás? – válasza: módszertani kérdés, hogy mire van időnk és energiánk, van-e elegendő adat;

· Helytörténet-írás vagy helyismeret? – mindkettő;

· Történeti földrajz vagy településtörténet? – mindkettő.

És itt jön szóba az interdiszciplinaritás kérdése. A mai monográfiaíró ugyanis nem kerülheti el művéből az interdiszciplinaritást, két vagy több diszciplínát érintő kutatást (történelem, földrajz, néprajz stb.) kell végeznie.

A szerző hangsúlyozza a tudományos kritika szerepét is. Fontos a szakmunkák hibáinak az alapos javítása, hiszen ezek elhallgatása a hitelességet rontja, és hatványozottan jelentkeznek a további összefüggések feltárásában. Egy település monográfiája és a településről szóló szaktanulmány a szerző módszertani irányultságát tükrözi és mindenképpen önismeretünk elmélyítésének eszköze kell, hogy legyen.

A bemutatott tanulmányok véleményem szerint nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy helyismereti könyvtárosok figyelemmel tudják követni, milyen újonnan megjelenő helyismereti-helytörténeti művek azok a színvonalas alkotások, amelyek semmiképp sem hiányozhatnak a könyvtárak helyismereti gyűjteményeiből. 

Mindezeket figyelembe véve 1999 után a kolozsvári Babes-Bolyai Tudomány Történelem és Filozófia Karán több könyvtár- és információtudományra szakosodott diák szakdolgozataikban helyismereti kutatásokat végeztek.

A helytörténeti kutatás feladata egy adott település egészének (vagy egy részének), illetve települések egy csoportjának, kisebb-nagyobb tájegységnek (azaz egy országnál kisebb) terület múltjának a feldolgozása.

A helytörténeti kutatás jelentősége 

v A tudományos hozadék

v A gyakorlati-közéleti szerep

v A spontán érdeklődés kielégítése

v Az érzelmi-tudati hatás 

Az információ mennyiségének növekedése, a technikai ismeretek hatalmas méretű fejlődése, az elektromos formátumú információhordozók differenciáltsága a lokalizálás, a tájékozódás nehézségét vonja maga után.

Ebben a valóságos „információdzsungelben” irányító szerep hárul a tudományos kutatást elősegítő könyvtárosokra, a könyvtári intézményre, amely most már „információs központtá” vált, olyan „térré”, ahol lehetőségünk van arra, hogy újabb és újabb adatokat gyűjtsünk a világról és önmagunkról.

Az új nemzedék nevelésében a könyvtáros-, illetve információmenedzser képzésünkben is ennek kívánunk valamilyen formában eleget tenni, segítséget kívánunk nyújtani a helytörténeti kutatómunka hatékonyságának a növelésében.

Arra buzdítjuk diákjainkat, hogy honismereti kutatásokat végezzenek, adatokat gyűjtsenek az egyes települések életéről, szokásairól, törtéenetéről, az ott élő személyiségekről, azaz helyismereti bibliográfiákat készítsenek.

Az utolsó tíz évben egyre inkább a figyelem középpontjába kerültek a helytörténeti kutatások, s szakdolgozatok egész sora készült ebben a témakörben, miután 1995-ben újraindult a könyvtárosképzés a kolozsvári egyetemen.

Kutatásaik egy cikkbibliográfia rendszersorozatba illeszkedntek bele, amely napjainking tárja fel Erdély jelentős városainak, régióinak politikai, gazdasági, kulturális eseményeit. Anyaggyűjtésük forrásai: a napilapok, helyi folyóiratok cikkanyaga kiemelve minden jelentős eseményt, évfordulót, személyiséget, ugyanakkor ezek a dolgozatok rámutatnak az egyes kiválasztott települések életében történt események fontosságára, értelmezve azokat a bibliográfiát beveztő tanulmányban. Sőt a szakszerűen megszerkesztett tárgyszavak, kódok, mutatók segítségével az adatok visszakeresését, feltárását közkinccsé teszik.

A bibliográfia nem foglalja magába a napi, mulandó értékű cikkeket, amelyek a kutatómunkára nézve nem bírnak jelentőséggel, de bekerült minden olyan adat, melyek statisztikai jellegűek és érdemi információt hordoznak.

A dolgozatok forrásanyagát a Kolozsvári Központi Egyetemi és más könyvtárak állományában fellelhető napilapok, folyóiratok, sőt monográfiák képezik.

Sőt a kutatások gyűjtőkörét kitágítva önálló kiadványokat is felvettek az összegyűjtött anyagba, sőt interjúkat is készítettek a ma is élő jelentős személyiségekkel, utódjaikkal.

A bibliográfiák elsősorban a kutatómunkát kívánják támogatni, biztosítva a többszempontú visszakeresést: a névmutató a szerzők szerinti-, a tárgymutató a tematikus visszakeresést szolgálják. 

A bibliográfiai tételeket rendszerint időrendi sorrendben helyezték el, ezáltal biztosítva a folytonosságot és az összekapcsolódást, de a körülményektől függően a diákok választhatták a tematikus elrendezést is (a törzsanaygot illetően).

Diákjaink első csoportja Újvári Mária tanárnővel kezdték el a kutató munkát.

Az ő irányításával dolgozták fel az Ellenzék, a Keleti Újság, az Út című folyóiratokat, periódusokra osztva fel ezt a nagylélegzetű munkát a következő diákok: Ferenczy Eszter, Káté Antónia, Mezei Boglárka, Szabó Enikő, Tonder Réka, Bak Ágnes, Ferencz Erika, Kabai Katalin.

Bibliográfiáik, repertóriumaik anyagát a Dávid Gyula által szerkesztette Romániai Magyar Irodalmi Lexikon összeállításában használták fel.

Diákjaink másik csoportja a Dimény Péter által elindított országos és a határon kívüli kutató munkát kívánták támogatni és információs adatbázisokat szerkesztettek régiónként a ProCite bibliográfiaszerkesztő program segítségével.

Kolozsvár és környékének helytörténeti feltárása az Igazság, illetve 1989 után a Szabadság nevet viselő kolozsvári napilap cikkanyaga alapján 1980-2011 között.

Ezek voltak: Bordi Ildikó, Szabó Béla, Bodnár Róbert, Dénes Csilla, László Enikő, Miskolczi Bernadett, Paál János, ifj. Gurka-Balla Ilona, Boczog Zoltán, Bordi Ildikó... és még többen folytatják 

Érsemjén és Érmihályfalva helyismereti bibliográfiáját 1971 és 1987 között Manole Laura készítette el.

Szepessy Előd munkája a marosvásárhelyi események bibliográfiája 1989. december 26. és 1990. március 31. között.

Tóth Zoltán Kézdivásárhely bibliográfiáját készítette el.

Bak Amália Az Avas vidékéét a Szatmári Friss Újság cikkanyaga alapján 1990 és 2002 között.

Vincze Csilla Arad és környékét 2002 és 2004 között a Nyugati Jelen napilap cikkanyaga alapján.

Süveg Ilyés Judith Nagyszalonta és környéke vonatkozó adatokat gyűjtötte össze a Szalontai lapok cikkanyaga alapján.

Hideg Láposi Irma Ördöngösfüzes és környékéét

Gyulai Artúr Tekerőpatak helyismereti bibliográfiáját

Mariann Gyöngyvér Segesvár helytörténeti bibliográfiáját

Györkös Melinda Tordaszentlászló és környékének bibliográfiáját.

Szakbibliográfiákat készítettek még a következő témákat feldolgozva

Politológia - Berendi Erzsébet

Közgazdaság - Kerekes Ágnes

A kolozsvári nőegyletek története és a Hölgyfutár című folyóirat repertóriuma (1934-1938) – Csoma Annamária 

Kalotaszeg bibliográfiája az azonos címó folyóiratok alapján – Jankó Tünde

Az Erdélyi Múzeum Egyesületről - Horváth Orsolya

Folyóiratrepertóriumokat készítettek még:

Philobiblon – Lepedus Katalin

Keresztény Szó – Papp Csilla

Könyvtári Szemle és Könyvtári Tájékoztató – Murvai Buzogány Emese

A Kolozsvári anyagból egy műemléképületre külön is felhívnám a figyelmet, a Gy. Szabó Béla emlékházról van szó. A Bolyai utca 7-es számú házban lakott Gy. Szabó Béla, a neves festő és grafikus. 

Emlékére minden hónapban új és új kiállítást szerveznek a Kolozsváron bemutatkozó művészek. Egyik diákunk interjút is készített 2008 decemberében a művész nevelt fiával, Ferenczy Miklós református lelkésszel.

Többnyire mindent úgy őriztek meg, ahogyan a művész ránk hagyományozta. A maga tiszteletet parancsoló puritánságában megmaradt műteremlakás Gy. Szabó Béla személyes, mindennapi használati tárgyai mellett felbecsülhetetlen értékű hagyatékának is helyet ad. Ferenczy Miklós, esperes gyermekkora óta, a művész közvetlen közelségében élt. 

Jelenleg ő a hagyaték gondozója, és azt szeretné, ha sikerülne a Gy. Szabó Béla emlékházat tovább bővíteni, mellette egy galériát kialakítani

Kolozsváron már létezik egy, a református egyházmegye által kezelt és a református egyház tulajdonát képező Gy. Szabó Béla nevét viselő Galéria, ahol tíz éve hónapról hónapra rendeznek képzőművészeti kiállításokat. 

Az emlékház melletti a jelenlegi kolozsvári képzőművészek kiállításainak és művészetüket átfogó módon bemutató hagyatékának is helyet adna. 

Remélem, hogy ezzel a kolozsvári „pillanatképpel” felkeltettem az érdeklődést a teljesebb kutatás irányába, betekintést nyújtva Kolozsvár évszázados történetébe, amelynek részletesebb bemutatása nem e dolgozatnak a témája 

Összegzés

44 diákunk helyismereti munkájáról készítettem itt egy rövid kis bemutatót. Ezek a helyismereti bibliográfiák rendelkeznek mindazon sajátossággal, követelménnyel, amelyek egy szakszerűen elkészített szakbibliográfiának a jellemzői.

Elsődleges forrásanyagra támaszkodnak, pontos lelőhelymegjelelölést tartalmaznak és többszempontú visszakeresést tesznek lehetővé a mutatók segítségével.

A dolgozatok kivitelezéséhez a ProCite 5 nevű speciális adatbázis feldolgozó programot használták, amely megkönnyíti a bibliográfia szerkesztését.

A dolgozat szakszerű kezeléséhez és átláthatóságához névmutatót, címmutatót, témaköri beosztást és tárgymutatót mellékeltek a diákok. 

A névmutató a szerzők neveinek felsorolását tartalmazza betűrendi sorrendben, 

A tárgymutató a témakörök mellett magába foglalja a cikkekben szereplő személyiségek neveit is.

Tíz nagyobb témakörre osztották fel a feldolgozott anyagot

I. Gazdaság 

II. Politika 

III. Kultúra 

IV. Egészség 

V. Tudomány 

VI. Művelődés (az oktatási problémákat is ide sorolva) 

VII. Hitélet 

VIII. Helyismeret 

IX. Sport 

X. Vegyes

Jelentős esettanulmányokat is végeztek az iskolai és helyi könyvtárakat illetően, Handel Éva: A könyvtárosi szerep, társadalmi státusz, professzió változásait elemezte a XXI. században. Kovács (Deák) Enikő: Az olvasás és a könyvtár hatása a tanulókra a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában, Mihály (Pál) Erzsébet: Az olvasás és a könyvtár szerepe az új nemzedék nevelésében. Esettanulmány a Kis-Homoród menti iskolákban. Györfi Margit: A könyvtár személyiségfejlesztő hatása a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskolában.

Remélem, ezen helyismereti szakbibliográfiák a jövőbeni kutatás hasznos munkaeszközévé válnak.

Id. Gurka-Balla Ilona (tanársegéd, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár)

Irodalom

1. Helytörténetírás, helytörténeti kiadványok 1990 után Hargita megyében. V. Társadalomtudományi Találkozás, Hargita Megyei Kulturális Központ. Szerk. Ferencz Angéla, Mihály János; Csíkszereda, 2003 – 

Tanulmányok:

· Botár István: Csíki helytörténetírás, falumonográfiák régész szemmel.

· Farkas Aladár: Helytörténetírás, helytörténeti kiadványok 1990 után Borszéken.

· Dr. Gagyi József: Arról, ami még nem történelem.

· Dr. Hermann Gusztáv Mihály: A „falumonográfiák”-ról.

· Horváth Alpár: Helytörténetírás, helytörténeti monográfiák az 1990-es években.

· Dr. Kardalus János: A helytörténetírásról.

· Komán János: A Helytörténeti Füzetekről.

· Oláh Sándor: Lehetőségek és követelmények a helytörténetírásban.

· Rokaly József: A helytörténetírás kérdéseiről, Gyergyócsomafalva monográfiájáról. 

· Szőcs János: Néhány tény, gondolat.

· Dr. Vofkori László: Helyismereti kutatások önismeretünk szolgálatában. 

2. Könytárosok kézikönyve. Szerk. Horváth Tibor ás Papp István. 3. kötet: A könyvtárak rendszere. Bp., Osiris Könyvkiadó, 2000.

1 Könytárosok kézikönyve. Szerk. Horváth Tibor és Papp István. 3. kötet: A könyvtárak rendszere. Bp., Osiris

Könyvkiadó, 2000, p. 200.

2  Uo., p. 199.

3 Uo., p. 200–201.

DRÁMA 8 - KORTÁRS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ

http://www.szinhaz.ro/index.php?s=1473069966

Székelyudvarhely   szeptember 19-24.

PROGRAMTERV

Hétfő – szept. 19.

16:00 dráMAnyitó - dráMÁzat III. drámapályázat – eredményhirdetés

16:10 T.E.A. (találkozás egy alkotóval)

17:00 Matei Vişniec: 3 NOPŢI CU MADOX (Madox – három éjszaka) – r. Mihai Lungeanu,

Nottara Színház, Bukarest (stúdió)

19:00 Tóth Krisztina műveinek felhasználásával írta Barabás Olga: A 12 -ES KÓRTEREM – r. Barabás Olga, Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós (színpadi stúdió)

21:00 dráMA-szak (beszélgetés az előadások alkotóival, közönségtalálkozó)

Kedd – szept. 20.

16:00 T.E.A. (találkozás egy alkotóval)

17:00 Matei Vişniec: ÉS A CSELLÓVAL MI LEGYEN? – r.: Beczásy Áron, az András Lóránt Társulat és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös produkciója (színpadi stúdió)

19:00 Matei Vişniec És a csellóval mi legyen? c. drámája alapján: FADE OUT – r.: Györfi Csaba, András Lóránt Társulat, Marosvásárhely (színpadi stúdió)

20:30 Székely Csaba: PIDÄTTEKÖ BANAANISTA, TOVERIT? (Szeretik a banánt, elvtársak?) – r. Kozma Dávid, European Theatre Collective, Finnország (stúdió)

22:00 dráMA-szak (beszélgetés az előadások alkotóival, közönségtalálkozó)

Szerda – szept. 21.

16:00 Felolvasószínház - a dráMÁzat III. nyertes pályamunkái (stúdió)

18:00 T.E.A. (találkozás egy alkotóval)

19:00 Székely Csaba: ORB DE MINĂ (Bányavakság) –r.: Catinca Drăgănescu, az Andrei Mureşanu Színház és az Osonó Színházműhely közös produkciója, Sepsiszentgyörgy (színpadi stúdió)

21:00 dráMA-szak (beszélgetés az előadások alkotóival, közönségtalálkozó)

Csütörtök – szept. 22.

11:00 A kortárs színházi folyamatok (szöveg és előadás) – kerekasztal-beszélgetés

13:00 A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaíró szakos diákjainak bemutatkozása – felolvasószínház

18:00 T.E.A. (találkozás egy alkotóval)

19:00 Márai Sándor: BÉKE ITHAKÁBAN – r: Boris Liješević, Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (nagyterem)

21:00 dráMA-szak (beszélgetés az előadások alkotóival, közönségtalálkozó)

Péntek – szept. 23.

13:00 AZ ÉN MESÉM – r. Furik Rita, Háromszék Táncegyüttes, Sepsiszentgyörgy (nagyterem)

14:00 dráMAI mesék – kortárs magyar gyerekdarabokat tartalmazó kötetsorozat bemutatója

17:00 Székely Csaba: BÁNYAVIRÁG – r. Hunyadi István, Szigligeti Színház, Nagyvárad (stúdió)

19:00 Bernard-Marie Koltès: ROBERTO ZUCCO – r. Zakariás Zalán, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely (nagyterem)

21:00 dráMA-szak (beszélgetés az előadások alkotóival, közönségtalálkozó)

22:00 A SZÍNHÁZ ÉJSZAKÁJA

24:00 Székely Csaba: MARÓ – r. Andi Gherghe, Yorick Stúdió, Marosvásárhely (nagyterem)

Szombat – szept. 24.

18:00 T.E.A. (találkozás egy alkotóval)

19:00 AZ ÖRDÖG PRÓBÁJA – r. Radu Afrim,Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat (színpadi stúdió)

21:00 dráMA-szak (beszélgetés az előadások alkotóival, közönségtalálkozó)

22:00 dráMAzáró

A találkozó idején ismét megrendezésre kerül a színház kis kiállítótermében az Alkotni Jó! nevet viselő kézműves kiállítás- és vásár a társulat művészeinek alkotásaiból, valamint a fesztivál ideje alatt Cselló Workshopra kerül sor Beczásy Áron vezetésével, Matei Vişniec És a csellóval mi legyen? c. drámája alapján.

JEGYÁRAK - dráMA8

A dráMA8 - kortárs színházi találkozó előadásaira felnőttjegyeket 15 lejért, valamint diák-, és nyugdíjasjegyeket 10 lejért lehet vásárolni. Kedvezményesebb, és a gyerekelőadáson kívül, az összes előadás megtekintésére feljogosít a dráMA-bérlet, amelyet korlátozott számban, 100 lejért lehet megvásárolni.

További információk a színház jegypénztárában személyesen vagy a 0266-212131-es telefonszámon hétköznapokon 11-14, 15-17 óra között, valamint előadások napján kezdés előtt egy órával.

Harmadik turnéjára indul az önállósuló Vándorszínház

http://www.nyugatijelen.com/jelenido/harmadik_turnejara_indul_az_onallosulo_vandorszinhaz.php

Pataki Zoltán 2016. június 30.,

Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Orbán Enikő dramaturg és Aszalos Géza művészeti vezető

Idén is lesz Bánsági Vándorszínház turné Temes és Arad megyében, immár a Tarisznyás Egyesület szervezésében. A Vándorszínház július 31.–augusztus 14. között 15 településen mutatja be Rejtő Jenő Rózsa, a lovag című bohózatát – tudtuk meg Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Aszalos Géza, a Vándorszínház művészeti vezetője sajtótájékoztatóján.

„A Vándorszínház az egyik legsikeresebb projektünk, amit az elmúlt években sikerült beindítsunk – nyilatkozta Molnár Zsolt Temes megyei RMDSZ-es képviselő. – A Vándorszínház évről évre fejlődött, és idéntől nem a Bánsági Közösségért Egyesület szervezi a turnét, hanem egy saját egyesület, a Tarisznyás Alapítvány fogja kézbe venni a szervezést. Ez így van rendjén, mert mindent, amit az elmúlt négy évben beindítottunk, úgy képzeltük el, hogy egy idő után a saját lábán is meg tudjon állni. Annak örülök, hogy a Vándorszínház az első a kezdeményezéseink közül, amelyik az intézményes kereteket megteremtette saját magának, és ezáltal a fenntarthatóságát is megelőlegezte. Az önállósodásnak az is fontos eleme, hogy az eddigi fő támogató segítsége nélkül is sikerül működtetni a Vándorszínházat. Ami külön öröm, mert azt igazolja, hogy ez a csapat mostantól bármilyen körülmények között megbirkózik ezzel a feladattal, és ez volt a cél, hogy a négyéves képviselői mandátumom idején ez megtörténjen.”

Aszalos Géza temesvári színművész, a Bánsági Vándorszínház művészeti vezetője a sajtónak elmondta: a szervezést azzal a mottóval kezdték el, hogy „Nem az idén van kevés pénzünk, hanem eddig volt túl sok”, hiszen bürokratikus okok miatt az eddigi fő támogató idén nem segíti a Vándorszínház-projektet. A turnét idén a Tarisznyás Egyesület szervezi, a fő támogató pedig a Bethlen Gábor Alap és mellette a Communitas Alapítvány. „Idén nemzetközibbek vagyunk, mint valaha, hiszen Szerbiából, Szlovákiából Magyarországról és Romániából lesznek résztvevők, három fiú és két lány” – nyilatkozta Aszalos Géza. „Velük Rejtő JenőRózsa, a lovag című bohózatát állítjuk színpadra, korabeli sanzonokkal és kuplékkal megtűzdelve.” A Bánsági Vándorszínház bázisa idén is Végváron lesz, mint a tavaly. A próbák július 10-én kezdődnek, a bemutató július 31-én lesz Végváron, a turné augusztus 14-én ér véget a nagybodófalvi záróelőadással. „A szűkösebb anyagi keretek miatt a turnénk egy kicsit lerövidül, de Temes megyében az eddigi települések mellett Dettán és Pusztakeresztúron is lesz előadás. Arad megyében is visszatérünk néhány településre, ahol szeretik és várják a Vándorszínházat” – mondta befejezésül Aszalos Géza.

Évadzáró mérleg az Osonó Színházműhelynél

http://erdely.ma/kultura.php?id=204103&cim=evadzaro_merleg_az_osono_szinhazmuhelynel

2016.06.28. 

Az Európai Ifjúsági Nagy Károly- díj idei nemzeti győztese, az önfenntartó társulatként működő Osonó a 2015-2016-ös évadban 1 bemutatót tartott és a 3 műsoron lévő előadást összesen 115 alkalommal játszotta 13 ország 41 településén mintegy 6.600 néző számára. A színházműhely az előadások után 103 interaktív közönségtalálkozót szervezett, 3 nemzetközi fesztiválon képviselte Romániát és Kelet Európát és 2 díjat kapott. A társulat ebben az évadban vált Regisztrált Tehetségponttá.

Az Osonó összesen 5 hónapot turnézott Európa országaiban, de a turnék mellett többször szervezett kiszállást erdélyi falvakba és szórvány településekre is. A társulat tevékenységének nagy része külföldön zajlott, mivel a finanszírozás 95 százaléka nem romániai „eredetű”. A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány főtámogatásával működő társulat, a színházi munkán túl 107 oktatási és szociális eseményt hozott létre. A különböző kulturális programok, műhelyfoglalkozások, képzések, táborok, interaktív tréningek és szociális projektek több ezer embert mozgattak meg. A 2015. évi tevékenységet az Európai Parlament és az Aachen-i Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány közösen díjazta, így 330 jelentkező pályázat közül a független színházműhely lett az Európai Ifjúsági Nagy Károly- díj idei nemzeti győztese. A díjat azon szervezetek számára ítélik oda, amelyek a legaktívabb módon segítik a különböző hátterű, kultúrájú és etnikumú fiatalok párbeszédét, egymáshoz való közeledését. 

Az Osonó Színházműhely már hozott létre előadást thaiföldi, marokkói, budapesti és olaszországi színházakkal közösen, de első alkalom, hogy egy sepsiszentgyörgyi társulattal készített koprodukciót. Az Andrei Mureșanu Színházzal közösen, Catinca Drăgănescu rendezésében, ez év februárjában Székely Csaba Bányavakság című műve került bemutatásra. A nagy sikernek örvendő előadást a következő évadban is megtekinthetik a nézők.

A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen, az Osonó folytatta a tavaly elkezdett színjátékos képzést. A társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár -, valamint Prezsmer Boglárka színházpedagógus vezetésével egy több állomásos, pedagógusok és színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzés- és műhelyfoglalkozás sorozatra került sor. A projekt, új résztvevők bevonásával a következő évadban is folytatódni fog.

Az egy éve bemutatott, Fazakas Misi által rendezett Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című román-magyar nyelvű előadást 70 alkalommal játszotta a társulat. A fórumszínházi produkció fontos eleme az Osonó osztálytermi projektjének, amelyre a tapasztalat szerint nagy szükség van, így a következő évadban is több belföldi és külföldi középiskolában fog fellépni a társulat a román és magyar fiatalok személyes történetein alapuló előadással. 

A közel 450 alkalommal bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás díjat szerzett a franciaországi Saint-Louisben megrendezett nemzetközi színházi fesztiválon. A dokumentarista előadásnak számos meghívása van, így a következő évadban is műsoron tartja a társulat, több erdélyi és európai helyszíneket érintve a turnék által. 

A Művészeti és Népiskolával közösen, a hétvégén szervezte meg az Osonó a Színjátékosok találkozóját, amely kiemelt célja az amatőr csoportok közti kapcsolat megerősítése volt. A nyáron Ausztriában hoz létre a társulat egy nemzetközi ifjúsági projektet, amelybe Sepsiszentgyörgyről a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának diákjai lesznek bevonva, majd ezt követően három tábor megszervezésére kerül sor: az augusztus 14-18. között sorra kerülő, román és magyar fiatalok számára megrendezett Interetnikai Drámatáborra, az augusztus 19-24. között zajló Nemzetközi Drámatáborra, valamint az augusztus 25-29. között megrendezésre kerülő, pedagógusok számára megszervezett Színjátékos Drámatáborra.

A jövő évadban a társulat több időt tölt Budapesten, számos meghívásra és felkérésre válaszolva, projekteket és eseményeket hozva létre függetlenként, illetve koprodukcióban.

Közlemény

Kolozsváron tartja évadzáró előadását az Osonó Színházműhely

http://erdely.ma/ajanlo.php?id=203951&cim=kolozsvaron_tartja_evadzaro_eloadasat_az_osono_szinhazmuhely

2016.06.16. 

Június 18-án, szombat este 7 órakor a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban, a Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál eseménysorozat részeként lesz látható az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című, a román és magyar fiatalok személyes történeteit feldolgozó előadás.

Immár negyedik alkalommal megszervezésre kerülő rendezvény vezérgondolata a különböző aktuális társadalmi kérdésekre és kihívásokra adott sajátos, unitárius válasz. Mit jelent európainak lenni? Van-e joguk a meleg pároknak összeházasodni? Létezhet-e magyar-román párbeszéd? Ehhez a témakörhöz kapcsolódik a Fazakas Misi által rendezett fórumszínházi előadás, amely kiindulópontját az osonós és a csíkszeredai román fiatalok egyéni tapasztalatai képezik. A fiatalok vallomásai megbolygatják a nézőket, arra ösztönözve őket, hogy vegyenek részt a játékban saját történéseikkel és rádöbbenéseikkel. Aki belép az előadás játékterébe, kitépi utána a tankönyvekből a románok és magyarok viszonyáról szóló, közhelyektől és előítéletektől hemzsegő lapokat. A román és magyar nyelven játszott, mindkét nyelven feliratozott produkció azt a törekvést erősíti meg, hogy az etnikumok együttélésének problémáit nem megkerülni kell, hanem dokumentálni és megvitatni, a színházművészet és színházi kultúra játékos szellemében.

Szereplők: Sergiu Bucur, Mucha Oszkár, Briana Macovei, Gyergyai Bea, Alex Pescărescu, Popa Dorin, Batzula Bernadett. Technikus: Keresztes Csengelle. Rendező: Fazakas Misi. Projekt- tanácsadó: Nina Tintar. 

A belépés ingyenes. Előzetes helyfoglalás a jobbagyjulia@yahoo.com e-mail címen vagy a 0742069208 telefonszámon lehetséges.

Közlemény

Békés és Áldott Húsvéti Ünnepeket kivánunk minden kedves olvasónknak!

Cseh Katalin: Mintha

Mintha árnyék mintha fény

mintha te mintha én

mintha zaj mintha csend

mintha káosz mintha rend

mintha tél mintha nyár

mintha hó mintha sár

mintha víz mintha tűz

mintha illat mintha bűz

mintha igen mintha nem

mintha lenn mintha fenn

mintha sekély mintha mély

mintha nappal mintha éj

mintha föld mintha ég

mintha csónak mintha stég

mintha már (nem) mintha még

mintha Isten kezét fognám

s vezetne a lélek hosszán

Mihail Eminescu: A TEGNAPOKKAL FOGY AZ ÉLET

https://www.facebook.com/lackfi/

A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis mindörökké
A mának arca tűn elő.

Ha ember távozik a földről,
Helyére nyomban más hatol,
S az esti nap mikor lenyugszik,
Egyúttal fölkel valahol.

Úgy látod: mindig egy a gázló,
Csak rajta más hullám suhan;
Úgy látod: mindig, minden ősz más,
Egy lomb hull mégis lassudan.

Vak éj nyomán a drága reggel,
A szép királyasszony libeg -
Még a halál is csalfa látszat,
Új életünket őrzi meg.

Egy ősigazságról beszélnek
Parányi percek, nagy korok:
Halhatatlan az Univerzum,
S a végtelen körül forog.

Ezért, ha illan ez az év is,
S a múltba mállva szétomolt,
Lelkedben ott a kincs örökre,
Amely valaha benne volt.

A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
Szemedben mégis folyva-folyvást
A mának arca tűn elő.

A csillogó s a változó táj,
Az elszáguldó földkerek:
A Gondolat fényzáporában
Örök-egyformán szendereg.

(Dsida Jenő fordítása)

Felejthetetlen

Jancsovics Csenge

Felejthetetlen leszel te,

amíg élsz... 

Hiába tűnsz tova,
nem tűnsz el soha,
Hisz te felejthetetlen vagy!

Felejthetetlen lesz a hely, 

ahol jártál,  

Hiába nőtte Körbe:akác és moha már!
Felejthetetlen lesz a nap, 

hiába van sok más untalan. 

Felejthetetlen lesz a szó,

Hiába mondod már másnak,Ó!
Felejthetetlen lesz az emlék, 

hiába tűnt el feketén... 

Minden hiába!

Hisz Te felejthetetlen vagy! 

S még vagy, az maradsz:

Felejthetetlen! 

Vörösmarty Mihály “Liszt Ferenchez” című ódájának irodalomtörténeti és esztétikai értékelése

Vörösmarty számára Liszt a romantika és egyúttal a magyar reformkor illetve a liberális gondolkodók embereszményének a megtestesítője: egyesül benne a patrióta és a világpolgár, anélkül, hogy a kettő ellentmondana egymásnak. Mint zenész, a romantika esztétikájának hitelesítője is ugyanakkor. A zene az, mely magába foglalja és felidézi a múltat, jelent, jövőt, egyént és közösséget, az érzelmek és gondolatok teljes skáláját mutatja föl.

Liszt soha sem felejtette el, hogy honnan jött, hol született, mindig emlékezett arra a kis házra, ahol született, mindvégig tudatában volt édesapja magyar származásának.

Liszt doborjáni szülőháza

Jóllehet ő maga nem tudott még magyarul sem beszélni, azonosult a szenvedőkkel és teljes szívvel-lélekkel kész volt segíteni rajtuk. De zenéjében élnek a magyar motívumok, dallamok és ritmusok

Liszt Magyarországra látogatásának, „hazatérésének” kiváltó oka a segíteni akarás volt.

„Az 1838. évi nagy pesti árvízkatasztrófa híre ébresztette magyar mivoltának teljes tudatára a művészt” [1]

Az 1838-as pesti árvíz március 13. és március 18. között okozott súlyos pusztítást, főleg a mai Budapest pesti oldalán.

Az árvíz szintjét és tetőzésének dátumát számos emléktábla jelzi több belvárosi épületen.

A „Véletlen körülmény ébresztette fel bennem ezt az érzést, amiről azt hittem, hogy kialudt, pedig csak szunnyadt. Egy reggel Velencében, egy német újságban olvastam a pesti (árvíz) szerencsétlenség részletes elbeszélését. Ez szívemig hatott. Szokatlan részvétet éreztem s ellenállhatatlan szükségét annak, hogy ennyi szerencsétlen emberen segítsek” – írja barátjához, Lambert Massaerthez intézett levelében (Velence, 1838. április és május).

Az árvíz sújtotta szerencsétlenek nyomorúságát látva segíteni akart rajtuk és rögtön a tettek mezejére lépett. Elhatározta, hogy Bécsbe utazik és koncertet ad az árvíz károsultjai javára. Ott összesen nyolc koncertet adott[2], ezek bevételéből 25 ezer forintot utalt át az árvízkárosultak megsegítésére. Liszt saját maga vezényelt az árvízkárosultak megsegítésére rendezett koncertjén a Vigadóban (1839. dec. 29-én).

A Vigadó körülbelül ehhez hasonlóan nézett ki akkor...

 “Erre a hangversenyre Liszt csak magyar nyelvű jegyeket  nyomatott, ez alkalommal a ráadás a Rákóczi-induló lett, melynek hatása leírhatatlan volt. Este a Kaszinóban ünnepi vacsorát rendeztek Liszt tiszteletére, aki a köszöntésre <<francia nyelven, de magyar szívvel>> válaszolt […] Ugyancsak itt vetette fel egy Magyar Zenekonzervatórium alapításának a gondolatát is, amelyet ő maga erkölcsileg-anyagilag-szellemileg a legnagyobb fokban kész támogatni.”[3]

Az ő emlékére az 1875-ben Budapesten alapított Zeneakadémia ma az ő  nevét viseli – „Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem”

Az árvízkárosultak javára adott koncertjeit magyar díszruhában vezénylő Lisztet ünnepelte az egész pesti közönség, sőt még vidékről is feljöttek Pestre, hogy Lisztet hallhassák és vele együtt ünnepeljenek.

 „A koncert után egy díszruhás küldöttség remekmívű régi magyar kardot nyújtott át Lisztnek, aki köszönő beszédében ezt mondta: <<Minden erőfeszítésemmel azon leszek, hogy hazám iránti hálámat művekkel s tettekkel mutassam meg!...Ezt a kardot, melyet régen a haza védelmében suhogtattak, most gyenge, békés kezekbe adták. Nem szimbólum-e ez? Mintha azt mondanók: Magyarország, miután a csaták mezején annyi diadalt aratott, most a művészetektől, az irodalomtól, tudománytól, a béke barátaitól kíván új dicsőséget. [...] – Ezután fáklyás menet volt. Ez a nap nemzeti ünneppé magasztosult.>>[4]

A művész saját maga így vall erről 1840. május 12-én Schober barátjának írt levelében: „Éhezem és szomjúhozom azt, hogy Magyarországra visszatérjek. Minden Magyarországra vonatkozó emlék mélyen gyökerezik lelkemben...”[5]

Vörösmartyt meghatotta és megihlette Liszt Ferenc nagyvonalú gesztusa és verset írt a nagy művész tiszteletére, ódában zengve el túláradó érzelmeit – lelkesen, hogy reformkori nagy eszményeit látja megtestesülni Liszt önzetlen segíteni akarásában.

Így született meg 1840 novemberében, december elején Vörösmarty verse, aki Arany Jánoshoz hasonlóan ösztönösen érezte a nyelv dallama és a tartalom közötti szoros összefüggést. Arany is így vallott erről: “Kevés számú lírai darabjaim közül most is azokat tartom sikerültebbnek, amelyek dallamát hordtam már, mielőtt kifejlett eszmém lett volna, – hogy a dallamból fejlődött mintegy a gondolat…”[6] Ugyanebben a levélben a népdal keletkezéséről Arany így ír: “A nép fia megtelik érzelemmel – az érzelem már hullámzik, ritmust, dallamosságot kap (mert a zeneiség áll legközelebb a még eszmévé nem fejlett érzelemhez)”[7]

Vörösmarty bravúrja is ebben gyökerezik, a zene abszolút konnotációból fakadó lehetőségeit a szó, a nyelv segítségével próbálta megidézni és ez művészi fokon sikerült neki – a zene hullámzása érződik a költemény ritmusában és nyelvezetében.

A vers szerkezete jelképi erejű emblémákra épül fel. Az emblémák fokozatosan szegmentumról szegmentumra bontják ki a vers tulajdonképpeni mondanivalóját, zenei üzenetét – ezzel is kiemelve a költemény témájának emelkedett, ódai szárnyalását a zene és a vers ötvöződésében.

A nagy ódának Sőtér is kiemelkedő jelentőséget tulajdonít A magyar romantika c. tanulmányában.

„Ars poetica-jellegű vers”-nek tartja, „melyet Vörösmarty újabb romantikus korszakának sommás, lírai jellemzéseként tekinthetünk”. [8]

A költő összefoglalja tulajdon, 1841-ig megtett útját, s ékesszóló erővel olvassa bele Liszt zenéjébe – a magáét. Az ősök sírját megmozgató dal – a bús idők homályát idéző ossziáni fuvolahang – a riadozó diadalének: végül is egyaránt a „tiszta szenvedély” ébresztését végzi. És ez a szenvedély: a „nagy fiakban” születő tettek érlelője.[9]

Vörösmarty valószínűleg ő maga is ott volt Liszt koncertjén(jein), ünneplésén ... „Mindenesetre igen jellemző mind a liszti muzsika erejére, mind Vörösmarty lelkének befogadó és felidéző képességére, hogy a nagy élményt ily frissen tudta megőrizni és feleleveníteni.”[10]    

A vers zeneiségét Tóth Béla külön kiemeli ebben a tanulmányban és zenei szempontok alapján közelíti meg a vers értelmezését. „Legszembetűnőbb zenei vonása a költeménynek erőteljes dinamikája, mely a forte, sőt fortessimo és a piano, sőt pianissimo végletei között hullámzik. Liszt zenéjének, de egyáltalán a romantikus zenének  a jellegzetessége közismert.” – tette hozzá.[11]

            A romantikán alapuló ellentéteken alapszik a vers felépítése is. Ez az alapmotívum, amely megtalálható a vers minden elemében, főként a szerkezetben, ami egyébként is határozottan zenei felépítésű.

 Az egész nagy költemény tulajdonképpen az első két versszak középső két sorában felvetett motívum részletes kifejtése, amely alapmotívumként hullámzik az egész versszövegben:  „Van-e hangod a beteg hazának / A velőket rázó húrokon?”

E frazeológiában az óda már A vén cigányt is előlegzi: “velőket rázó húrok”, “zengj nekünk dalt”.

S az alapmotívumra következő két sor: „Van-e hangod, szív háborgatója, / Van-e hangod, bánat altatója?” valóságos „antitézis” program az egész mű számára, a vers tulajdonképpeni zenei alaphangjának a megütése.

A 2-4. versszakok a beteg hazát mutatják be, a hazát, mely a „sors és bűneink” százados baját nyögi, de a gyógyulás „édes kínjai”-t, a születő új vajúdásait is szenvedi: a múlt szégyenének s a jelen izzásának lángjában ég.

Az újabb megszólítással kezdődő 5-ik és 6-ik versszakban e motívum kibővül. Itt Lisztet már nemcsak mint „hű rokon”-t, hanem mint a „vészek”, – forradalmak honának, Franciaországnak nagy tanítványát is aposztrofálja a költő, aki a fáradhatatlan szellemi s testi munka példáit tapasztalatból képes a nemzet elé idézni.

A többi versszak e motívumnak az erőteljesebb kifejtése. A következő két szakasz (7-8.) a harcos diadalmas múlt hangjainak, a múlt dicsőségének megszólaltatását kéri számon a nagy művésztől.

A 9-10. versszakban viszont a nemzeti csapások, Mohács, a megújuló „honfiháború”-k bántának felidézését s a bánatot enyhítő vigasz zenébe öntését kívánja.

A 11-12. strófák a zene által felidézett érzelmeket írják le: a felébresztett honszerelemnek múlton csüggő, ... de jövőt teremtő, mindenkit egyesítő, „tenni, tűrni” képessé tevő szenvedélyét.

A „bánat altatója” és „szív háborgatója” kifejezések értelme itt, a 7-12. szakaszokban bontakozik ki részletesen, a 13. versszak pedig  a „velőket rázó húrok” hatását ábrázolja.

A vers itt ér a tetőpontjára, kő, hullám, föld, minden átforrósodik a „hírhedett zenész” muzsikájára.

A 14. versszak a magára ébredő, fölriadt hon  és nagy muzsikus fia egymásra találását, s a kettejük egybeforró szívéből fakadó hála megnyugodott érzéseit fejezi ki egy fohásszerű sóhajban.

Párhuzam észlelhető a vers és a zene (szimfónia) között. Így tagolódnak a nagy szimfóniák első tételei is. Az 1-6. versszak megfelel a szimfónia expoziciójának, a 7-12. a kidolgozási résznek s a 13-14. az összefoglalásnak, a többnyire diadalmas, feloldó befejezésnek.

Tóth Béla szerint ugyanez a romantikus ellentétezés figyelhető meg a vers hanghatásában, zenéjében is.

A versben egy Vörösmartyra, de többnyire Lisztre is jellemző erőteljes, emelkedett hangmegütés után (1. versszak) egy talán halkabb, de még mindig erőteljes rész következik, amelyet dinamikája mellett főleg parlandó jellegű ritmusa különböztet meg az 1. versszaktól. A 4. versszak ismét a forte fölé emelkedik s élénkülő ritmikájának párhuzamosságában is emlékeztet az 1. versszakra. Az 5. versszak teljesen az első „dynamis”-ával indul s erőteljesen gördül tövább. A 6. szakaszban jelentkező átmeneti enyhülés, kiegyenlítődés után a 7-ikben ismét emelkedés következik be, s ez fokozódik a 8. szakasz végéig. (Ennek az emelkedésnek egy-egy hullámát jelentik a versszakok).

Majd e lépcsőzetes fortissimo után – ennek ellentéteként egy piano rész következik, mely andante ritmusban az előbbi zenkari „tutti”-ra emlékeztető szakasz után a „szellők fuvolájá”-t, a fátyollal tompított húrok halk zengését szólaltatja meg. Aztán a 11. versszaktól ismét fokozódó erővel lép be a zenekar a 13. szakasz hatalmas crescendójáig. Itt a mindenre képes elragadó liszti muzsika magával sodor mindent, s most már nemcsak a zenekart megszólaltató zongora zeng, hanem a „felriadt” nép is vele énekel. A költemény lezárása egy zenészt és népét összefogó oratóriumszerű, nyugodt erővel áradó versszak.

Egyéb zenei hatást fokozó mozzanatok még a versben a megszólítások („Hírhedett zenésze a világnak”, „Nagy tanítvány a vészek honából”, „hangok nagy tanárja”), az ismétlések, a párhuzamosságok („Van-e hangod?”, „Újra égünk... Újra készek...”, „Zengj nekünk dalt” stb.), a párhuzamos mondatszerkesztések. A hangzásbeli ellentétek közül néhány: „S férfi karján a meggondolásnak / Kél a halvány hölgy, a méla bú...”, „Csügg a múlton és jövőt teremt”

A keresztezett ellentéteknek ellenpontszerű egysége az alábbi két sor: „És a gyenge és erős serényen / Tenni, tűrni egyesüljenek”

A vers stílusára jellemző az emelkedettség, az ünnepélyesség, az erőteljesség a kifejezésben. Elmondhatjuk, hogy a klasszikus és a romantikus stílusjegyek ötvöződnek a versben.

Tóth Dezső Vörösmarty nyelvéről írt tanulmányában a nagy költő egyik legjellemzőbb stílussajátossagaként a periodizálást emeli ki, s ezen a mondatszakaszok, olykor egész mondatok többnyire szabályos elhelyezésű megismétlődését érti. Ilyen a már említett: „Zengj nekünk” felszólítás. Egyébként azt is megjegyezhetjük, hogy Vörösmartynál megfigyelhető a körmondatok gyakori alkalmazása, főleg ebben a költeményben.

A romantikusan ellentétező képek halmozását külön kiemeljük: „S míg ezer fej gondol istenésszel, / Fárad a nép óriás kezével”, „Hirhedett zenésze a világnak”, „Bárhová juss, mindig hű rokon”, „Szív háborgatója – bánat altatója”, „édes kín”, Ott a vértől biborló háború, itt a „hófehér burokban” tündöklő béke / „tettlen nyugalom”

E képek a romantika csodavilágába röpítenek. A csúcsot itt is a 13. versszak jelenti: itt az anyag, a kő, a víz, a föld is megéled, hogy befogadja a nagy zenész és a nagy költő lelkesedésének erejét. Mintha a liszti muzsika testet-lelket átjáró hatásával kelne itt versenyre a költemény, azzal a „frenetikus” hatással, melyről minden kortárs vallomása bizonyságot tesz.

Az ünnepélyességet fokozza, mintegy feloldja, összefoglalja a vers egészének fohásszerű kihangzása: „...hála égnek, / Még van lelke Árpád nemzetének”.

Verselését tekintve pedig megállapíthatjuk, hogy Vörösmarty mestere a nyelv zenei kezelésének, a hangokkal való festésnek. Verstanilag is alátámasztja ezt a vers komolyságát és emelkedettségét alátámasztó szokatlanul nagyméretű trochaikus verssorok alkalmazása. E költemény verselése határozottan trocheusi, de igazi lejtését a trocheusi nyomaték és a magyar hangsúly összjátéka adja meg. A magyaros hangsúlyos ritmizálás mellett a gyakran használt alliteráció is segíti a mondanivaló kiemelését:

 Például: „tenni, tűrni egyesüljenek”, „És érezzük minden érverését, / Szent nevére feldobog szívünk, / És szenvedjünk minden minden szenvedését, / Szégyenétől lángra gerjedünk, / És óhajtjuk ...”

A rímhasználat fontos ritmikai, hangzásbeli s talán hangulati eleme is ugyanakkor a versnek. A költemény rímelése az első négy sorban keresztrím, az utolsó kettőben párosrím. A keresztrímek segítik a mondanivaló áradását (késleltetve a megszakításokat). A párosrímek az utolsó két sorban pedig mintegy lezárást biztosítanak a gyorsan következő rímpárral. A vers trocheusi jellegénél fogva a rímek legtöbbje ereszkedő.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy az óda emelkedett hangvételét, ünnepélyességet fokozza a reformkorra jellemző témaválasztás, a romantikus és klasszicista stílusjegyek ötvöződése, a romantikára jellemző ellentétre építkezés – versszerkezetben, hanghatásban, képalkotásban, verselésben. Mindennek sajátos jelleget ad a költő személyes hangvétele, az érzelmi azonosulás, a lelki kapcsolat zeneileg átforrósított áhítata.

Horváth János Vörösmarty líraiságának az áhítatos és pátosszal telítettségét 1926-ban a Napkelet hasábjain így foglalja össze: „Vörösmarty líraisága nem cselekvés, nem is rajzoló figyelem, hanem a léleknek alkalmi ráhatások nélkül, tárgytalanul is fennálló sajátos pátosza, mely nem cselekvésben éli ki magát, hanem folytonos kiáramlásban, s nem vizsgálja, hanem méltóságosan körülözönli tárgyát, látomásait. Egy elgondolkodó, nemesi emberi lélek nagy, örök elfogódottsága ez mindazzal szemben, mi rajta kívül van: az élők nagy egyetemével, ember és világ, élet és halál, föld és ég, valóság és képzelet, teremtés és Istenség véghetetlen, oly felemelő s oly elkomolyító összességével szemben, melyből fény és sötétség, anyag és szellem, nemes és nemtelen, erő és sors, parány és végtelen, gyönyör és fájdalom, enyészet és örökkévalóság váltakozva és együttesen ostromolják az emberi lelket. S e lélek érzi őket, együtt valamennyit, s egyszerre válaszol nekik. Ő az alany, mind a többi: a tárgy. Abszolút alany, abszolút tárgy: egyetemes líraiság, összes látomás.

De ez az abszolút alanyiság korántsem személyes jellegű. Fennkölt emberség az: mindent átfogó nagy lírai részvét, egyetemes élettisztelet, megáradt áhítat. Közösségi érzelmek méltó képviselete: erkölcsi életérzés az ő alanyisága.”[12]

A vers szerkezete, ahogyan már jeleztem, ezekre a líraiságából fakadó jelképi erejű emblémákra épül fel, amelyek fokozatosan szegmentumról szegmentumra bontják ki a vers tulajdonképpeni mondanivalóját, a zenei üzenetet. Taxner-Tóth Ernő szerint a költő hinni akarja, hogy Liszt zenéje fölébresztheti a „honszerelmet”, „Mely a hűség szép emlékezetével / Csügg a múlton és jövőt teremt”. A jövőt tiszta szenvedélyből fakadó tettek alakíthatják, mint Kölcsey hirdette. Ezért: „...a gyenge és erős serényen / Tenni tűrni egyesűljenek / És a nemzet, mint egy férfi, álljon / Ércz karokkal győzni a viszályon”. Csak a köveket, a csontokat megrendítő, a vért fölhevítő, Duna-méretű lelkesedés mozgathatja meg e föld lakóit. Ha majd a milliók megszólalnak, akkor érdemes a külföldet járó (magyarul nem tudó) nagy zenésznek közénk állnia, mert az jelenti majd, hogy „Még van lelke Árpád nemzetének”. [...] E talán legnagyobb politikai versben – mondja Taxner-Tóth Ernő – mindezek feltétele az érzés, a szív, a lélek, a szándék, az akarat megváltoztatása. A művész, a zenész és a költő nagy hivatása, hogy belemarkoljon a bennünk feszülő húrokba, hogy fennkölt dalával mindenkit meg tudjon szólítani.[13]

A belső érzelmek túlfűtöttsége a két művész egymásratalálásának szimbólumában a költemény szimfóniájában kap teret az önkifejeződésre. Ahogyan Arany fogalmazta meg találóan a már említett idézetben: „a dallamból fejlik ki az eszme, vagy ahogyan ma mondanánk: gondolat”.

Eszme, dallam és szöveg így ötvöződik szimfóniaszerűen ebben az ódai szárnyalású költeményben – Liszt és Vörösmarty egymásra hangolódásában, találkozásában a zene és a líra harmóniája valósul meg.

Könyvészet

Álmodónk, Vörösmarty. Tanulmányok az 1999. december 10-11-i kolozsvári konferencia anyaga. Sajtó alá rend., az utószót és a jegyzeteket írta Egyed Emese. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2001.

Arany János Szemere Pálhoz írt levele. In: Összes munkái. Franklin Társulat, Bp. 1900. 12. k.

Csekey István, Liszt Ferenc származása és hazafisága. MTA, Bp.1937 (Értekezések a Nyelv- és Széptudományi osztály köréből, XXV., 9.)

Horváth János, Vörösmarty. Zalán futása ünnepére. In: Tanulmányok. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1997. 1. köt.

Isoz Kálmán, Liszt és Budapest. Dante Könyvkiadó, Bp., é.n. [1936?].

Koudela Géza, Liszt Ferenc. Országos Liszt Ferenc Társaság, Bp. 1936.

Sőtér István, Romantika és realizmus. Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1956

Taxner-Tóth Ernő, Kölcsey és Vörösmarty kora és szelleme. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1996.

Tóth Béla, A vers muzsikája. Vörösmarty Liszt Ferenchez c. versének elemzése. In: Studia litteraria. Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen V. 1967

---

[1] Isoz Kálmán, Liszt és Budapest. Dante Könyvkiadó, Bp., é.n. [1936?]. 71 p.

[2] Koudela Géza a Liszt Ferencről írt monográfiájában kilenc koncertről beszél, Tóth Béla pedig az 1967-ben megjelent tanulmányában hét koncertről számol be.

[3] Koudela Géza, Liszt Ferenc. Országos Liszt Ferenc Társaság, Bp. 1936. 29-30 p.

[4] Uo. 30-31 p.

[5] Uo. 31 p.

[6] Arany János Szemere Pálhoz írt levele. In: Összes munkái. Franklin Társulat, Bp. 1900. 12. k. 149 p.

[7] Idézett kiadás. 12. k. 148 p.

[8] Megj. Romantika és realizmus c. kötetében. Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1956

[9] Sőtér, i.m. 52 p.

[10] Tóth Béla, A vers muzsikája. Vörösmarty Liszt Ferenchez c. versének elemzése. In: Studia litteraria. Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen V. 1967. 35 p.

[11] Tóth Béla, i.m. 35 p.

[12] Horváth János, Vörösmarty. Zalán futása ünnepére. In: Tanulmányok. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1997. 1. köt. 287 p.

[13] Taxner-Tóth Ernő, Kölcsey és Vörösmarty kora és szelleme. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1996. 139 p.